Játékadatbázis

A Making History egy kevésbé ismert széria, sőt, a NatGeo csatornán futó névrokon (híres történelmi személyek életét rekonstruáló tévésorozat) előbb jutna eszünkbe, mint az, hogy a massachusettsi Muzzy Lane stúdió már 2007 óta életben tart egy grand strategyt ezen a néven. A két korábbi epizód, a The Calm & The Storm, valamint a The War of the World című fejezet a második világháborút mutatta be meglehetősen egyedi szemlélettel, noha ez a látásmód és a precíz kivitelezés nem mindig járt kéz a kézben, a fejlesztők becsülettel toldozgatták mindkét produktumot. A The Great War már egy kiforrottabb konstrukció, és ami még fontosabb, végre egy olyan témát dolgoz fel, amivel könnyű azonosulni. A játék nem tökéletes, de ha az ember hajlandó kompromisszumot kötni, jól szórakozhat.

A videojátékok történetében rengeteg disztópiával találkoztunk már, hiszen a posztapokaliptikus világ ábrázolása népszerű téma – ám kevés olyan alkotás született, mely annyira plasztikusan mutatná be, mi vár ránk egy világégés után, mint a Fictiorama bitbe öntött (rém)látomása. Felnőtt játék felnőtteknek, elképesztően kiforrott alkotás egy kezdő csapattól, nemcsak a műfaj rajongóinak.

Az Ironcast vérbeli Match 3 játék, azaz azt a stílust erősíti, melynek gyökerei egészen a nyolcvanas évekig, tulajdonképpen a Tetrisig nyúlnak vissza, de igazából a 2001-es Bejeweleddel vált igazán népszerűvé, és tulajdonképpen a Bejeweled lett a szinonimája. Pont olyan játékfajta ez, amit nem nagyon kell bemutatni senkinek, és amivel még azt a korosztályt (elsősorban az időseket) vagy társadalmi csoportot is rá lehet venni a videojátékozásra, akiket amúgy teljesen hidegen hagy, vagy éppen taszít az egész. Na, az Ironcast nem nekik szól, hanem a Puzzle Quest közönségének, akik értékelik ugyan az alapokat, de jobban szeretik, ha azt jól be is csomagolják, esetleg komplexebbé is teszik.

2010-ben napvilágot látott a Press Play jóvoltából egy aranyos puzzle-platform játék, a Max & the Magic Marker. Három év elteltével kiadták a folytatást Xbox One-ra, majd később Xbox 360-ra és PC-re is, mely megőrizte az eredeti játék tulajdonságait: Maxnak ismét meg kell ragadnia a Magic markert, hogy megtalálja testvérét egy ellenséges és fenyegető világban. A Max: The Curse of Brotherhood a platformjátékok és Pixar-alkotások szerelmeseinek kötelező darab, de a tartózkodóbbak is nyugodtan tehetnek egy próbát vele, nem fognak csalódni.

A Hunter: The Primal egy Jurassic World-re hasonlító játék, amiben egy bolygóra ledobott túlélőként dinoszauruszokra kell vadászni. Ez izgalmas is lehetne, ha a fejlesztők nem rontják el a koncepciót: a játéknak nincs célja, a program merő unalom, és félkész. Ennek alapján ajánlani nem lehet.

A Tales from the Borderlands egy epizodikus kalandjáték-sorozat, ami a Borderlands világában játszódik. Humor, erőszak, furcsa hangulat, és persze képregényszerű látványvilág, a Telltale-től megszokott minőségben.

A Titan Souls alapreceptje bitang egyszerű: 18 főellenfélharc, melyek az első vérig zajlanak. A hatalmas titánoknak elég csak egyszer rálépniük, lelőniük, megrázniuk vagy lefagyasztaniuk névtelen hősünket, és már kezdhetjük is újra a csatát, cserébe viszont elég egyetlen jól időzített, pontos lövés, és ellenfelünk már ki is lehelte a lelkét. A dolgot tovább bonyolítja, hogy a csatába mindössze egyetlen nyílvesszővel a tegezünkben megyünk, mely azonban mágikus fajta, képes visszatérni a gazdájához, ráadásul a visszaúton is pont ugyanolyan halálos, mint kilövése után...

A Dead Star egy twin-stick shooter, vagyis a világot felülről szemlélve egy hajót irányítva kell a szélrózsa minden irányába tüzelnünk, hogy túléljük az ellenünk küldött, hadseregnyi támadót. A fejlesztők procedurálisan felépített, azaz folyton új csatamezőket készítettek, ahol személyre szabható és természetesen fejleszthető hajókkal lőhetjük egymást -- a singleplayer mód mellett egy 10v10 multiplayer mód is vár.

A Rougelike műfajban már elég nehéz újat mutatni, de azért a Brace Yourself Games megpróbálkozott vele. Hiszen hány olyan roguelike játék van, melyben nem (csak) harcolni kell, hanem… táncolni? Oké, a „tánc” kifejezés talán picit erős, mondjuk inkább úgy, hogy ritmusra kell benne mozogni. Minden egyes pálya más és más zenét kapott, ezek üteme irányítja az egész helyszínt, ellenfeleink ennek tempójára mozognak és támadnak és mi is csak ilyen módon tudunk haladni... Amilyen őrült ötletnek tűnt a roguelike és ritmusjátékokat összekeverni, annyira kitűnő lett a végeredmény. Egyszerűen nem lehet megunni!

A kőkorszakba invitál a Far Cry Primal, a kegyetlen, mindenféle veszélyekkel teli ősidőbe, ahol a rivális törzsektől ugyanúgy tartani kell, mint a vérszomjas fenevadaktól. A Ubisoft Montréal játéka (segít a Ubisoft Toronto, a Ubisoft Shanghai és a Ubisoft Kiev) egy teljes értékű, singleplayer élményt kínál, amelyben Takkar szerepét tölthetjük be. Hősünk egy tapasztalt vadász, de a szerencséje elfogyott, miután a teljes vadászcsapat odaveszett, ő pedig Oros veszélyes vidékén találta magát.

A Primal Carnage: Extinctionban a játékosok egyik csapata dinoszauruszokat irányítva csaphat össze az emberek csapatával, és zavarhatnak le egy jó kis csetepatét.

Az Angry Video Game Nerd karakter alapján készült második videojátékban nem kisebb feladat vár ránk, mint az egész világ megmentése. Most is egy oldalnézetes, retro grafika mellett tálalt kaland vár ránk, ám a fejlesztők bővítették a repertoárunkat pajzssal, új képességekkel és falon csúszással.

A Home Free egy kutya szerepébe helyezi a játékosokat és az a feladatot bízza ránk, hogy találjunk haza egy nyüzsgő, procedurálisan felépített városban, és valahogyan túl is kell élnünk az utazást. Szörnyek, vagy mutánsok itt nincsenek, csak emberek illetve hasonló kóbor kutyák, és minddel interakcióba is kell lépnünk, hiszen menedéket és élelmet kell szereznünk. Utóbbit kuncsorgással, kutatással vagy éppen lopással tehetünk meg, míg bizonyos esetekben elkerülhetetlenné válik, hogy a territóriumokat őrző állatokkal akasszuk össze a bajszunkat a továbbjutás érdekében -- van arra is lehetőség, hogy barátságot kössünk a szelídebb kutyusokkal.

Az European Ship Simulator című játékban az alapok teljesen rendben vannak: adott vagy fél tucat európai hajózási helyszín (a Dover és Calais közti kompútvonal, a rotterdami kikötő, a Gibraltári-szoros stb.) nyolc gyönyörűen lemodellezett hajó (a kis halászbárkától a luxus óceánjáróig terjed a skála), és vagy kéttucatnyi küldetés, melyekben megcsillogtathatjuk kapitányi képességeinket. A gond abból adódik, hogy az Early Accesst elhagyva a játékot technikailag nem fejlesztette az Excalibur, és a hosszabb utak könnyen unalomba fulladhatnak...

Csapatalapú lövölde a Jagex gárdájától, amiben éppen olyan fontos a pontos célzás, mint a hatékony építkezés. Bizony, építkezés, a Block N Loadban ugyanis Minecraft szerű legózás a játék része, amivel rögtönzött erődítményeket építhetünk, vagy az ellenfelek alá ásva és a hátuk mögött előbukkanva lephetjük meg őket. Nincs ugyanolyan mérkőzés, amit az is garantál, hogy változatos képességekkel és fegyverekkel felszerelt hősök állnak a rendelkezésünkre, akikkel más és más taktikát kell bevetnünk a győzelem érdekében.

A Camel 101 és a Bigmoon Entertainment által közösen fejlesztett programban a helyszín egy űrhajó, a főszereplő pedig a legénység egyik tagja, aki éppen felébredt a mélyalvásból. A bárka elsőre üresnek tűnik, de rövid kutatás után kiderül, hogy egyedül maradtunk -- illetve nem teljesen. Azok, akik nem haltak meg, átalakultak valamiféle szörnyekké, és természetesen minden áron azon vannak, hogy hősünket is a túlvilágra küldjék.

A Nintendo Wii U-exkluzív alkotásában négy grafikai stílusban tervezhetünk 2D-s platformer pályákat a legendás vízvezeték-szerelő számára. A programot eredetileg a Nintendo belsős fejlesztői számára készítették volna, de aztán rájöttek, hogy ebből egy igen szórakoztató játékot lehet készíteni. A Super Mario Maker rendkívül pozitív fogadtatásra talált, a kritikusok dícsérték nemcsak a közösségi funkciókat, de a letisztult felhasználói felületet is. A Super Mario Maker a kreatív alkotók legjobb társa, így akik szerették az eredeti játékot, azok ebben sem fognak csalódni.

A The Stanley Parable alkotójának, Davey Wredennek a második játéka, amiben az eseményeket most is belső nézetből szemléljük majd, és egy olyan utazásra indulunk, ahol játékdemók bejárása során annak készítőjét ismerhetjük meg.

A belsőnézetes horrorban a főszereplő kétéves kisfiúval indulunk eltűnt plüssmackónk keresésére éjszaka a családi házban, ami az ijesztő árnyékok és sötét szobák mellett nyomasztó titkokat is rejt.

Az 1984-ben, egy asztali táblajáték formájában feltűnt BattleTech feltámadása a népszerű 3025-ös Succession Wars korszakba helyezi az eseményeket, amikor óriási mechákat irányítva gyepálták egymást a szembenálló felek. Ezt körökre osztott, mindennél jobban az ügyes taktikázásra kihegyezett tálalásban élvezhetjük.

A Lucius 2 egyfajta Ómen adaptáció, de amíg az eredeti film félelmetes volt, kellően borzongató hangulatú volt, a játékban semmi nem működik. Ronda, repetitív, és bár az első egy-két óra egész élvezetes, ez gyorsan megváltozik: süt róla a lustaság, és inkább megbotránkoztat, mint szórakoztat.

A The Witcher 3: Wild Hunt - Hearts of Stone című kiegészítőben Geralt újabb kalandjaiba vághatunk bele, méghozzá egy régi ismerős, a The Witcherben fontos szerepet betöltő ifjú medika, Shani oldalán. Kedvenc szörnyvadászunkat a Tükrök kereskedője felfogadja, hogy győzze le Olgierd von Everecet - a kegyetlen banditavezért, akinek a birtokában van a halhatatlanság adománya.

A Son of Nor című játékban az elemek manipulációjával, telekinézissel, izgalmas képességek birtokában haladhatunk előre, pályáról pályára érdekes logikai feladványokat megoldva, és egyre több típusú ellenfelet legyőzve. A helyszínek elemeinek jelentős része ilyen vagy olyan módon fegyverként használható, manipulálható, sőt, az egész végigjátszás alatt egyetlen HP-csíkkal, interfésszel vagy hasonló, az élményt „megszakító” elemmel sem találkozhatunk. Ez így érdekesen hangzik, de a megvalósítás sajnos hajlamos káoszba fulladni: kellett volna még pénz a fejlesztésre és némi idő a tesztelésre.

A Reiza Studios a Stock Car Extreme című játékot létező versenycsapatok és pilóták közreműködésével fejlesztette. Rengeteg versenyosztályban lehet próbára tenni a vezetői képességeket, ráadásul a játék folyamatos és ingyenes frissítéseket kap, és bár grafikája nem veszi fel a versenyt napjaink hasonló programjainak grafikájával, érdemes kipróbálni, mert a játékélmény mindenért kárpótól.