Több éve mutatunk be nektek Atelier-játékokat, melyek rendre, az ismétlődő jegyek ellenére is kifejezetten magas pontszámokat kapnak tőlünk. A Gust 1997 óta dolgozik az alkimista lánykák kalandjain, melyek közül az első, az Atelier Marie: The Alchemist of Salburg soha nem jelent meg Japánon kívül. Az eredeti PlayStationre megjelent játék indította el a Gust sikerszériáját, és a Ryza történetét lezáró játék után arra számítottunk, hogy Sophie kalandjai folytatódnak, a fejlesztő másként döntött. Meglepetésre a legelső játék kapott egy teljes remake-et, ami megtartotta az 1997-ben megjelent játék jegyeit, ugyanakkor modern köntösbe bújtatta a 26 évvel ezelőtt megjelent alkotást.

Nap nap után

Marlone, vagy röviden Marie egy Salburgban élő fiatal lány, aki a város akadémiáján tanul alkimiát, de szegényke nem teljesít jól. Rossz értékeléseket kap, tanárai elégedetlenek vele, úgy tűnik, hogy nincs tehetsége. Egy nap elöljárói választás elé állítják: kap egy kicsi alkimista műhelyt és öt évet, hogy egy igazán kiemelkedő tárgyat hozzon létre, vagy dicstelenül elbocsájtják az intézmény tanulói közül. Van tehát egy cél és egy időkeret, de azt nem tudjuk, hogy milyen tárgyat kell majd megalkotni. Viszont ez egy Atelier játék, így a lényeg ezúttal is az, hogy felfedezzük a Salburg körüli területeket, harcoljunk, alapanyagokat gyűjtsünk, és ápoljuk kapcsolatainkat. Salburg nem egy nagy település, pár utcája és egy főtere van összesen, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne minden megtalálható benne, ami kell. Kocsma vendégekkel, utcai standok, királyi palota, az akadémia és így tovább… A kocsma a szokott szerepet tölti be, itt lehet embereket felvenni küldetések teljesítésére, itt lehet pletykákat vásárolni, és itt lehet kisebb küldetéseket felvenni. Ezek a szokásos hozz ennyit ebből az alapanyagból, ölj meg ennyit ebből/abból a szörnyekből toposzok, aztán a játék előrehaladtával az akadémia tanára, Ingrid professzor is egyre többször keres meg minket különböző feladatokkal.

Salburg mellett rengeteg hely van, ahol alapanyagokat kell gyűjteni, és itt is megvan a szoba rendszer, de amíg eljutunk egy célterületre, addig is történhetnek váratlan események, például minijátékokba is belefuthatunk, vagy összetalálkozhatunk banditákkal. Ebben az esetben természetesen harcolni kell, melyben Marie és két barátja vehet részt. Banditáktól kezdve a szörnyekig (farkasok, sárkányok, satöbbi) tart az ellenfelek sora, és az egyszerű támadásoktól kezdve a védelmi lépésekig terjednek a lehetőségeink, melyekkel túlélhetjük az összecsapást. Ha pedig ez megtörténik, nekiállhatunk az adott helyszín nyersanyagainak összegyűjtésének. És itt jön elő a játék egyik nehézsége: szegény Marie egyszerre csak 40 alapanyagot tud hazavinni, ha ennél többet gyűjt össze, akkor el kell dobnia a pluszt. Így egyfajta menedzsment játékká az alkotás, ráadásul minden egyes kirándulás értékes napokat emészt fel az ötéves időkeretből. Ha Marie elhagyja a műhelyt, eltelik egy nap és ha visszatér, akkor is, így az őszből pillanatok alatt tél, majd tavasz és nyár lesz, ami persze hatással van a város kinézetére is.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Az alapanyagok összegyűjtése után főzőcskézni is kell, és egyrészt itt látszik az, hogy az Atelier Marie még az előző évezred játéka. Nincsenek meg a modern játékban megismert színtézis jegyek, Marie egyszerűen beteszi az üstbe az alapanyagokat, és vagy sikerül a kívánt dolgot létrehozni vagy nem, mert Marie nem elég kipihent. A recepteket könyvekből lehet megtanulni, melyek pénzbe, méghozzá sok pénzbe kerülnek. Minden egyes küldetés teljesítéséért jut valamennyi a pénztárcába, azonban, ha túlfutunk a teljesítésre kijelölt időkereten, akkor csökken a reputációnk és még a jutalmat is elveszítjük. Ráadásul jó néhány feladatot ismerősök adnak, és ha ezeket nem teljesítjük időben, az illetőhöz fűződő barátságunk sínyli meg a mulasztást.

Másképpen szép

Az Atelier Marie egy remake, és meglepetésként a Deluxe Edition-ön belül az eredeti, 1997-es alkotást is játszhatóvá tették. Pörögnek az események, Marie-hez váratlan látogatók érkezhetnek, barátságok alakulhatnak ki és romolhatnak meg, és bár az eddigi Atelier-játékok is különlegesek voltak dizájn szempontjából, a Gust új alkotása teljesen új élményt ad. A szokásos báj ugyanúgy megtalálható a játékban, de a perspektíva megváltoztatása, a sprite-ok helyett a modern köntös és a régebbi időket idéző muzsika olyan élményt ad, melyet eddig még nem láthattunk a széria több, mint 25 éve formálódó történetében. Az Atelier Marie kissé egyszerűbb, kissé egyedibb alkimista élményt ad, amit ajánlunk is, rajongóknak és új belépőknek egyaránt, főleg akkor, ha bekerül egy akcióba.