Mikor a ’90-es évek végén általános iskolába jártam, kb. minden osztályban akadt egy olyan srác, aki csak és kizárólag stratégiai játékokkal nyomult. Jöhetett Tomb Raider, Half-Life, vagy Quake, őket sosem lehetett kirobbantani az RTS-ek elől. Nálunk ez a srác Gyuri volt (innen is csókoltatom), akinél elég sok időt töltöttem el, mert egyrészt sokkal spécibb volt a PC-je, mint az enyém, másrészt állandóan megkapta a legújabb stratégiai játékokat, méghozzá eredeti, dobozos változatban. Tisztán emlékszem, hogy nála találkoztam először olyan sikercímekkel, mint az Age of Empires 1-2, az Empire Earth, a Warcraft, a Dune 2000, vagy épp a Command & Conquer, aminek főleg a Red Alert 2 névre keresztelt folytatásával töltöttünk el egészségtelenül sok időt.

Két dolog miatt maradt emlékezetes számomra a Red Alert 2. Először is, örökre az agyamba égett, amikor a szovjetekkel megszállhattam Amerikát, és Florida partjainál nyomulva komplett városokat tehettem a semmivel egyenlővé, másodszor pedig az FMV átvezetőkben szerepelt a szexi Kari Wührer, akit legtöbben a Sliders c. lakossági sci-fi sorozatból ismerhettek akkoriban. Nekem mindez bőven elég volt ahhoz, hogy mindkét kampányt (szövetségesek és szovjetek) végigjátsszam, és bár számomra az etalon egyértelműen a 2008-as Command & Conquer: Red Alert 3, maximálisan át tudom érezni a klasszikus C&C iránti rajongást és tiszteletet, amit az évek során kivívott magának.

Welcome back, commander!

Bár a Red Alert 2 (és vele a Tiberian Sun) újrakiadására még várnunk kell, az előzményeket már most elhozta nekünk az EA, méghozzá alaposan kibővítve az alapjátékot. Az első C&C (Tiberium Dawn) még 1995-ben jelent meg (a Westwood második nagy dobása lett a Dune 2 után), és akkoriban még csupán 320x240-es felbontásban irányíthattuk egységeinket, azonban a Remastered Collection ezt most felhúzta – kapaszkodjatok meg! – 4k-ra. Megmaradt ugyanolyan nosztalgikusnak az egész, hiszen nem rajzolták át a textúrákat, viszont a felbontás megnövelésével abszolút a mai kor igényeihez lettek igazítva. Persze, ha akarjuk, egyetlen gombnyomással visszaválthatunk az eredeti grafikára. Ugyanígy lehetőségünk van klasszikus (Legacy) és újratervezett (Modern) gombkiosztással játszani. A sztori egy alternatív jövőt (illetve jelent) vázol fel, melyben egy különös meteoritból kinyert kristályért, a tibériumért zajlik a harc a Nod Testvériség és a GDI (Global Defense Initiative) katonai szervezet között. A Red Alert elnevezésű folytatásban – ami tulajdonképpen egy előzménysztori – maga Albert Einstein utazik vissza az időben, hogy megölje Hitlert, ezzel pedig végül Sztálin jut hatalomra. Érdekesség, hogy anno Németországban, a videojátékos cenzúra őshazájában, Hitlert lecserélték valamiféle cyborgra, hogy Einstein vele végezzen. Ez mondjuk, nem tudom mennyiben változtatta volna meg a világtörténelmet, de a részletekbe most ne menjünk bele.

You win this time!

Fontos kiemelni, hogy a két játékot tartalmazó Remastered Collection nevéhez hűen egy remaster, ha úgy tetszik, revitalizált kiadás, nem pedig remake. Szóval az alapok változatlanok maradtak: ugyanúgy felülnézetes, épületfelhúzós, egységkitermelős játékmenetet kapunk, ahol a két eltérő kampány (Nod és GDI) során rendre az a célunk, hogy leigázzuk az ellenséget. Nehézségét illetően a C&C semmit sem változott. Ugyanannyira vért kell izzadnunk a győzelemért, ha a Nod-kampányát választjuk, mint régen, hiszen hiába a technikai fölény, az egységeik továbbra is gyengék, sőt drágák is. Az útkeresés sem javult, noha nehézségi szintet magunk választhatunk. Persze nem szeretnék most taktikai elemzésekbe belefogni, hiszen a Remastered Collection elsősorban a széria elkötelezett híveinek készült. Foglalkozzunk inkább azzal, hogy mi minden változott.

A felújított látványvilágon túl például újrakeverték a zenéket is, de ha kedvünk tartja, bármikor visszaválthatunk a régiekre. A multiplayer a Steam közösségének hála biztosan jócskán fel fog lendülni, bár a megjelenés napján engem speciel állandó jelleggel ledobált a szerver. Kapunk még kioldható achievementeket és mod-támogatást is, de az sem elhanyagolandó, hogy végre a Red Alertből a vágatlan változat került be a csomagba, így német nyelvterületeken is elbúcsúzhatunk a Hitlert helyettesítő cyborgtól. A legnagyobb ultimate fanoknak pedig még jópofa Behind The Scenes videók is helyet kaptak a repertoárban, amiket a kampányban való előrehaladással oldhatnak ki. Érkezett egy Observer mód, aminek lényege, hogy mások online meccseit nézhetjük – ez is jópofa feature.

Ez egy méltó felújított kiadás lett. Mi több, tartalmas is, hiszen mindhárom kiegészítő (Covert Ops, Counterstrike és The Aftermath) szerepel benne. Tudom, hogy azóta van már nekünk például egy OpenRA, ami ráadásul teljesen ingyenes, de az igazi, eredeti Command & Conquer eszenciája ebben a kiadásban kulminálódik, és be kell ismerni, hogy ezt most az EA nagyon jól csinálta – pont így kellett volna a Blizzardnak is. Pár technikai baki még előfordul, az online szerverek jelenleg cseppet sem stabilak és bugokba is belefuthatunk (például beragadó életerőscsík), de ezek úgyis javításra kerülnek, az atombombaként robbanó nosztalgia pedig egyszerűen túl erős ahhoz, hogy a rajongók ne vessék rá magukat éhes oroszlánként a játékra. Bízom benne, hogy a közeljövőben a Red Alert 2 is megkapja méltó kiadását, így nemcsak Kane, de Yuri is visszaköszönhet kipofozott változatban. Na, én mentem is vissza harcolni Európába, mert az oroszok már a spájzban vannak!