De tényleg jó, na. Oké, azért azt szögezzük le: annak, aki az ilyen molyolós, látvány helyett a minél durvább stratégiai és taktikai lehetőségekre összpontosító, bármit beállítható és szabályozható játékokra vannak rákattanva. Mint én. Itt minden arról szól, hogy mennyit tudsz és milyen ötleteid, taktikai húzásaid vannak. Semmi látványos robbanás, fejlövés vagy szanaszét szakadó emberi test, csak egy szomorú hangeffekt és egy ronda, szürke, vektoros, a semmibe foszló csillagocska – a vadászgépedet lelőtték. Elrontottad. Újratöltés. Örülj neki, hogy ez csak játék és nem a valóság…

Nehéz menet

Annak, aki átküzdötte magát a közepesen drámaira hangszerelt bevezetőmön, big like. Kell is a kitartás, mert a játék nem fogja magát könnyen megadni. Ez nem olyan game, mint mondjuk a nemrég a kezeim közé került Freeman: Guerilla Warfare, ahol nagyjából 5 percen belül (na jó, legyen 10, kávéval együtt) a teljes menürendszer és a játék logikája az egeremben volt. Ó nem, nagyon nem. Nagyon komolyan mondom: szerintem nem érdemes az oktató menetek kihagyása nélkül nekimenni. Most már okos vagyok. Miután – a Harpoon-os múltamra alaposan eltúlzott önbizalommal alapozva – én is megpróbáltam. Majdnem bejött. A jól felépített tutorial bevetések szépen kézen fogva vezetnek be mindenkit az egyre bonyolultabb helyzetek kezelésébe. Nem kell félni, néhány újrakezdés simán benne van a tanulási folyamatban.

A játék alaphelyzetben 1950-től napjainkig dolgoz fel számos, híres vagy érdekes tengeri, légi vagy kombinált ütközetet, akciót. Oké, van egy sci-fi kakukktojás: szerintem kifejezetten szórakoztató volt a szovjet Kijev-osztályú repülőgép-hordozót visszaküldeni 1944-be, a Barents-tengerre… Tisztára mint a Végső visszaszámlálásban.

Elveszve a menüben

Nekünk, mint minden erők irányítójának kell a történelmet vagy megismételni (néha azért ez sem könnyű) vagy éppen megfordítani. Ehhez egy, mint említettem, kétdimenziós (a 3D-s extra egységnézegető ablakhoz már a Tacview DLC-t is meg kell venni), szintén konfigurálható, alaphelyzetben a Gogle Maps-re erősen hajazó térképen kell dolgoznunk. Itt jelennek meg mind a saját, mind az ellenséges, mind a semleges egységek, a szokásos kék, vörös és zöld színkódokkal. A képernyő tetején pedig a becsapósan rövidke menüsor: nyisd csak ki a Unit Orderst és kezdd el nézegetni, hogy ez alatt hány újabb almenü és azok alatt hány új almenü és azok alatt hány új almenü… Szóval érted.

Azt azonban hozzátenném: egyrészt a menük igen logikusan vannak összeállítva, másrészt nagyon sok, előbb-utóbb megtanulható shortcut is helyett kapott bennük. Én már úgy nyomom a Ctrl + Ins kombót, mint senki más: ezt sokat fogod használni a referenciapontok térképre rakásához. Azt azonban tudomásul kell venni, hogy abban a játékban, ahol lehetőség van fegyverenként meghatározni, hogy milyen célpont-típusra (álló, mozgó, hajó, jármű, erőd, stb.) milyen messziről hány darabot és milyen magasságról, milyen sebességnél lehet indítani, hát, ott lesz mit kattintgatni.

Persze maradhat minden alapbeállításon, de éppen ez a játék szépsége, hogy mindent te határozhatsz meg, méghozzá a saját taktikádnak megfelelően. Ha óvatos duhaj vagy, mehet egy AIM-120C-7-esnél a maximális hatótávról indítás. Ha takarékos vagy (hiszen ha közelebbről támadsz, nő a találat esélye is, elvégre az ellenségnek kevesebb ideje van reagálni és a rakéta mozgási energiája is nagyobb a becsapódás előtt) s bízol pilótáidban, mehet az utolsó harmadnyi attak. Minden rajtad és az elgondolásaidon múlik. Meg persze a tárgyi tudáson: de a játék lexikonszerűen segít ebben. Pontosan meg lehet tudni, melyik fegyver, rendszer, érzékelő mire jó és mire nem.

Azt tanácsolom…

Szokásomhoz híven most jönnének az „erre figyelj” meg az „ezt úgy tudod megoldani…” dolgok. Ez most elmarad. A játék annyira összetett és jól kiegyensúlyozott, hogy nincsenek tuti tippek. Persze vannak olyan dolgok, amik nagyban segíthetik, hogy Erwin Rommel, a világ egyik leghíresebb (igaz, szárazföldi) hadvezéréhez hasonló sikereket arass. Úgy néhány hónap kitartó próbálkozás és tanulás, újrakezdések tucatjai-százai után. Először is: türelem. Gyakorlatilag nem volt olyan csata, amit egy huszáros rohammal meg tudtam volna nyerni. Tudd meg, hol az ellen, merre repül vagy úszik, hányan vannak és mit hoznak magukkal.

Másodsorban: nincs legyőzhetetlen repülőgép vagy hajó. Megfelelő taktikával még az F-22-es vagy a kínai J-31-es is legyőzhető. Ennek ellenére szeresd ezen egységeidet és használd őket bátran, okosan, ügyesen a kiválasztott célok ellen. Mert (és ez már a harmadik jótanács) az erőforrásaid, saját erőid mindig kevésnek tűnnek. Légy olyan, mint Rommel nagy ellenfele Észak-Afrikában: Bernard „Monty” Montgomery tábornok szívósan halmozta fel készleteit, majd indult a csatába. Anyaggazdálkodás: a korlátozott számú repülőgép szárnya alá csak bizonyos mennyiségű bomba és rakéta fér oda. A gépek ráadásul a leszállást követően komoly fordulóidővel indulhatnak útnak, s ezt is illik beleszámítani a hadműveleti tervekbe.

Az utolsó javaslat pedig már az elektronikai hadviselés láthatatlan csataterére hívja fel a figyelmet. Mindig gondosan mérlegeld, hogy egy-egy repülőgéped, földi radarállomásod vagy hajód mikor kapcsolja aktív módba a radarját, szonárrendszerét. Ez olyan, mint egy reflektor: azzal sokkal jobban és messzebbre látsz, cserébe azt is látja az ellen, honnan világítanak. Amennyiben lehetséges, hagyatkozz a légtérfelderítő (AWACS) gépekre, vagy éppen az elektronikai felderítő, jelgyűjtő rendszereidre. A földi radarállomásokra és persze a már emlegetett AWACS-ekre vigyázz, mint a szemed fényére – elvégre ezek a szemeid…

A Command: Modern Operations a szöszölős játékmenetet kedvelőknek, nagy stratégáknak ideális, bár a hajmeresztő ár (68 euró, nagyjából 22 500 forint) sokak kedvét elveheti a darabonként 17 eurós (5600 forintos) DLC-kkel. Sok szerencsét, hadnagy, szüksége lesz rá. Leléphet…