Nyugodtan mondhatjuk, hogy az Activisionnel összebútorozott Blizzard sem tökéletes, a csapat fura lépéseket is tett és fura döntéseket is hozott az utóbbi években. De azt semmiképpen sem lehet elvitatni a fejlesztőktől, amit korábban elértek, legyen szó akár a stratégiai műfajban, akár az MMO-k világában, akár az akció-RPG-k terén teremtett klasszikusokról. És akkor az ősidőkig még nem is mentünk vissza, gondolok itt pl. a Blackthornra (itthon Blackhawk). Warcraft és World of Warcraft, StarCraft… olyan impozáns felhozatal ez, amelyből akár egyetlen cím is elég ahhoz, hogy egy stúdió örökre beírja magát a történelemkönyvekbe, a Blizzard pedig több ilyennel rendelkezik. És ezek közül is kiemelten lehet kezelni azt a Diablo-franchise-t, melynek talán pont arra a 26 évre volt szüksége, hogy csiszolatlan gyémánt helyett egy igazi drágakő legyen, ami az első rész óta eltelt, és ami alatt tényleg annyira beérett, hogy láthatóan ne legyen vetélytársa a műfajban, melyet, ha nem is maga teremtett, de egy egyedi mellékágát mindenképpen a saját képére formálta. A király visszatért!
Újabb pokoli kaland
Bár erősen jelen van a sztori és a lore a Diablo 4 világában és kampányában, mégsem ez a játék legerősebb hozzávalója, ettől függetlenül azonban érdekes és izgalmas pillanatokkal rendelkezik. Kezdetekben ismeretlen és kezdő hősünk, akit mi magunk alakítunk ki, még semmit nem tud a meglehetősen kilátástalan helyzetről, az azonban biztos, hogy különleges kötelék fűzi Lilithhez, minden gonoszság anyjához, aki nemcsak visszatérni készül száműzetéséből, de egy régi ellenséget is szeretne visszahozni, avagy összességében elég kellemetlen szituációt teremt, amit csak páran próbálnak megakadályozni. Köztük a játékos, attól függetlenül, hogy milyen karaktert, nőt vagy férfit, druidát, varázslót, vagy éppen barbárt indít útnak, az öt elérhető kaszt ugyanis mind nagyszerű választás, pláne, hogy mindegyiket abszolút testre is lehet szabni az egyedi skillekkel. De visszatérve a sztorira: vannak átvezetők, vannak komolyabb párbeszédek, amik viszik előre a történetet, ám a sztenderd közelében maradunk végig, így bőven lehetett volna csiszolgatni a szkriptet, a dialógusokat, hogy még nagyszerűbb legyen az élmény, még jobban képbe kerüljünk és elmerülhessünk nemcsak a vérben, de az összefonódó szálakban is.
De marad a vér, abból viszont jó sok. A Diablo 4 ugyanis – ahogy korábban már tudni lehetett, miközben a béta bizonyossággal szolgált – szakít a 2012-es harmadik epizód színes, elnagyolt és WoW-szerű látványvilágával, hogy inkább a korai részek komorabb stílusát vegye fel, csak éppen mai körítéssel. Emiatt kevésbé színes, nyomasztóbb, sötétebb az összkép, a fejlesztők ráadásul a vért, a belsőséget, a végtagokat és a hullákat sem spórolták ki az egyenletből. Itt démonok és szörnyetegek vannak, akik terrorizálják az embereket, akár pillanatok alatt szétkapva őket. Gonosz lények, akik mindemellett meggyalázzák mindazt, ami marad az áldozatokból. Groteszk tereptárgyak lelhetők fel mindenfelé, úton és útfélen maradványokba, torzókba botlunk, a pokoli hőséget árasztó lávafolyamok mellett pedig a vér az, ami mindenhol patakokban csordogál, akár a már leölt embereknek, akár harcainknak hála, mikor üdvözült vigyorral az arcunkon egyszerre 10-20 ellenfelet is visszaküldünk oda, ahova való. A pokolba!
Ellenfelekből ugyanis nincs hiány, akár a nyílt világot fedezzük fel, akár a dungeonök mélyén teszünk rendet, kultisták, óriáspókok, zombik, démoni szörnyetegek, bosszúálló lelkek egész seregét verjük bucira, vagy ők vernek minket pépesre. Oda kell figyelni, mert a világ alkalmazkodik a mi szintünkhöz, és bizony egy-egy találkozás kellemetlen meglepetéseket okozhat, ha nem figyelünk oda. Persze, ha jól váltogatjuk eszközeinket, fejlesztjük a felszerelést, illetve képességeinket is ügyesen, koncentrált módon igyekszünk optimalizálni, akkor a legtöbb esetben nagyon nagy bajunk nem eshet. Druidámmal egy idő után, a 30-as szint felett olyan viharokat gerjesztettem, hogy azt eleve kevesen élték túl, de két farkasom, mérgező creeperem mellett a testemet körbeölelő forgószél és a fegyveremből cikázó energia abszolút megtette hatását, avagy kizárólag a főellenfeleknél kellett a megszokottnál taktikusabban harcolni, beosztva a potikat, kihasználva az adott boss gyengeségeit. De bevallom férfiasan, azért nem én vagyok a legjobb és legnagyobb Diablo-harcos, így egy-egy főmufti megszívatott, mikor nem voltak jók a cuccaim, olyankor pedig a klikk-feszt kemény szado-mazo partivá alakul át, ahol én vagyok a f*szkorbács rosszabbik felén. Amúgy viszont nagyon jól balanszolt a játék, a legtöbb esetben még egyedül sem futottam bele abba a bizonyos erdőbe, márpedig ezekkel a borzalmakkal, amik a Diablo 4-ben vannak, senkinek sem kell egyedül megküzdenie.
MMOpen World
A Diablo 4 ugyanis egy online kapcsolatot igénylő akció-RPG, amelynek nyílt világában bármikor összefuthatsz másokkal, ez pedig nemcsak annyit jelent, hogy a központi városokban Pistikével és Jocóval a kereskedőknél bandázva cserélgetitek a lootot, hanem azt, hogy az utakon haladva nekromanták szaladnak el, miközben csontváz-seregük vidáman integet familiáris állataidnak, vagy éppen tesó-pacsit adnak a mérgező creeperednek, a különböző közös eseményeken pedig együtt harcolhattok, akárcsak a world bossok ellen, amiknél nemcsak a tapasztalatli pont saját, de a loot is, szóval mindenképpen megéri résztvenni a tömeges eseményeken. Akár még valami zenét is benyomhatsz az éterbe, hogy meglegyen a fesztivál-hangulat.
Tennivaló egyébként is mindig akad. Bár vannak a játékban kietlen tájak, ahol még a kutya sem néz feléd, még ördögszekeret sem fúj át előtted a szél, azért átlagban mindenfele portyáznak a szörnyek csoportjai, így a nagyobb távok megtétele sem kifejezetten unalmas, a negyedik fejezettől pedig lehetőség van hátast használni, ami pláne meggyorsítja és egyszerűsíti a haladást. Már amellett, hogy persze a városok között tudsz gyorsutazni, így egyből eladva a felesleget, fejlesztve a cuccokat, elintézve némi kovácsmunkát és a többi. Rengeteg módon tápolhatod a karaktert, amihez kiváló lehetőséget nyújtanak a dungeonök is, amik nemcsak egyedi extrákat kínálnak, de általában elég sok XP-t és rengeteg fegyvert-páncélt, amik, ha más nem, hát újrahasznosításra vagy kereskedéshez is kiválóak.
Végtelen történet
Az fix, hogy a Blizzard ismét hosszabb távra tervezett, amit nem is titkol a stúdió, hiszen kiegészítő is biztosan lesz hozzá, miközben eleve nem egy pár órás kalandról van szó. 30 órát egy karakterrel is simán el lehet piszmogni, ami még csak az első végigjátszás, az endgame pedig mindig is erős volt a szériában, így ha valaki a még jobb cuccok, még nehezebb kihívások és a végtelen grind pártján áll, az esélyesen újabb legális drogra kap rá, amely mellől igen nehéz felállni. De komolyan. Én is azon vettem észre magam, hogy minden nap azt várom, mikor léphetek be, mikor folytathatom a sztorit, hol mehetek be egy újabb dungeonbe, amivel, ha nem is egy teljes, de egy fél szintnyi XP-t begyűjtök, majd a cuccaimat fejlesztve, az újabb skillt megnyitva vagy egy régit erősítve mikor állhatok neki a korábban elbukott bossnak. A Blizzard nagyon érti a csíziót, hihetetlenül ért ahhoz, hogyan kell a képernyő előtt tartani a játékosokat, még akkor is, ha az alap gameplay-t tekintve olyan szkeptikusabbak, mint én vagyok. Egyben pedig ügyesen sikerül behúzni az exta pénzt is, mert bármilyen kozmetikai cuccot vennénk a játék boltjából, az nem kevés pénzbe kerül, de egyik sem kötelező és nem is nyújt játékbeli előnyöket, avagy tényleg az költ, aki akar – és persze mind jól tudjuk, hogy a rajongók szépen fognak költeni.
A Diablo 4 azonban a műfaj jelenlegi, koronázatlan… de tudjátok, mit? Koronázott királya, amit igen nehéz lesz bárkinek is leváltania. Legalábbis 10-15 évig, míg el nem jön egy újabb sorszámozott epizód ideje. A hátas behozatalát nem húztam volna el ennyire, illetve néha azért úgy éreztem, hogy van feleslegesen hosszú, kihalt szakasz a nyílt világban, de utóbbi akkora, annyira tele van tartalommal és felfedeznivalóval, hogy nem lehet rá igazán haragudni. A látvány elsőrangú, ahogy a hangulat is, a lemészárolt emberekkel teli épületek atmoszférája például igazi horror, miközben élvezet küzdeni, újra és újra belemenni a csatákba, amiknél aztán lehet kamatoztatni az újabb szettet, a frissen szerzett képességeket. Egyedül vagy társakkal, a Diablo 4 az idei év egyik legnagyobb dobása, és tuti hogy ott lesz az év végi listákon, sőt esélyesen az évtized legjobbjai között is sokan feltüntetik majd. Nem azért, mert hibátlan, vagy mert a kampánya annyira fantasztikus, hanem azért, mert összességében hatalmas élményt kínál, ami egy vagy kettő végigjátszás során nem is válik teljessé, a játék pedig újra és újra maga mellé invitál. Figyelem, komolyan csak az álljon neki, aki rengeteg szabadidővel rendelkezik, vagy tud rá dedikálni napi x órát, különben akár a kapcsolatok vagy a munka rovására is mehet. Én szóltam!
