A főként kisebbeknek szóló játékok körében nem újdonság, hogy növényekkel és állatokkal kell foglalkoznunk, jó példa erre a Farm Mania-sorozat, és kevésbé jó az ideg- és egérgyilkos Farm Frenzy-széria. De mindenek előtt világosítsunk fel minden, hozzám hasonló tudatlan gajdzsint Doraemon kilétét illetően.

Ki is az a Doraemon?

Címszereplőnk a Fudzsiko-Fudzsió alkotópáros által megálmodott robotmacska, aki már 1969 óta boldogítja Japán kiskorúit, először még csak mangahősként, 1973-tól pedig már anime sorozatokban is hódít. Jelenleg a 2005-ben indult harmadik széria fut, ez áll legközelebb tesztalanyunkhoz. Maga az alaptörténet annyi, hogy Szevasi Nobi a jövőből visszaküldi Doraemont nagyapja, Nobita gyerekkorába, hogy segítse annak boldogulását. Ezt Doraemon különböző jövőből szerzett kütyük segítségével igyekszik megoldani, több-kevesebb sikerrel.

Hogy végre a Story of Seasons-re is rátérjünk, a történet ott veszi fel a fonalat, hogy kitör a nyári szünet, aminek örömére Nobita a nyárra kiadott kertészeti házi feladata miatt egyből összevész szüleivel. Doraemon igyekszik békíteni, ami végül úgy sül el, hogy Sue-val (Nobita barátja), Big G-vel és Sneech-csel (ők többnyire piszkálják Nobitát) együtt elutaznak egy idegen bolygóra, ahol egy Lumis nevű fiúnak segítenek farmja felvirágoztatásában.

Maga a játék már az elején csal egy picit, mivel alapból nem Doraemont irányítjuk, hanem Nobitát, de mivel mind a mangában, mind az animékben Nobita a főhős, így a Marvelous szakijai gyakorlatilag csak hűek maradtak az alapanyaghoz. A játékmenet két összetevőből áll: egyrészt irányítgatjuk farmunkat (na, jó, Lumisét), tehát növényeket és állatokat gondozunk, fát vágunk, követ törünk, bányászunk, horgászunk, növényeket és bogarakat gyűjtögetünk (bár ezek gyakorlati hasznára még nem jöttem rá). Emellett fejleszthetjük eszközeinket és épületeinket, valamint a környéken élők ügyes-bajos dolgaiban is segédkezhetünk. Fontos dolog még, hogy stamina-rendszer is van a játékban, tehát Nobita a komolyabb fizikai munkától bizony könnyen elfárad. Szerencsére szunyókálni bárhol tud, valamint evéssel is képes regenerálódni.

A másik rész egy amolyan vizuális regény, amiben ugyan csak utasok vagyunk, de így is van olyan érdekes, hogy ne csak úgy tovakattintgassunk rajta. A kettő különben is kéz a kézben jár, mivel minél több helyivel vagyunk jóban, annál több segítséget kapunk, amitől egyre jobban megy a farmnak, ez pedig a sztori kimenetelére is hatással van. Emellett van kétjátékos opció is, ami remek szülő-gyermek programot varázsolhat a játékból. A második játékos egyébként Doraemon szerepét kapja a közös kalandban.

Mint a tévében

2D-s animációk 3D-be ültetése ritkán szokott jól elsülni (most hirtelen a The Simpsons – Hit & Run szőlőfürthajú Marge-ja ugrott be). Jelen esetben a reakcióm egy erőteljes „Hááát...”. Maguk a karakterek itt sem sikerültek tökéletesen, de a hátterek annyira jól néznek ki, hogy ez igazán fel sem tűnik. Minden él, mozog, és veszettül hangulatos. Erre ráerősít a zene is, ami nagyon szép és epikus, utóbbi talán egy kicsit túlságosan is, mégiscsak egy farmot mentünk meg, nem az egész világot. Nem panaszkodom, nekem tetszett, csak megjegyeztem. Az esetek többségében a szinkron is teljesen rendben van, de néhol azért eléggé King of Retailes. Hogy mire gondolok? A kevésbé fontos dialógoknál a karakterek csak egy-egy szót, kifejezést mondanak el, míg a feliratokban kerek, egész mondatokat kapunk. Ez így elég fura, sőt már-már lusta megoldásnak is nevezhető. Csak míg a KoF-nál ennek gyakorlatilag semmi jelentősége nem volt, egy ilyen sztoriközpontú játékban azért eléggé ront az összképen.

Ha már a feketelevesnél tartunk, belefutottam egy érdekes jelenségbe is. Nevesül, ha Asztalról, parancsikonnal indítom el a játékot, a mentett állás egész egyszerűen csigalassan tölt be, már ha akaródzik neki egyáltalán. Steames indításnál nincs ilyen gond, de el tudom képzelni azt a lurkót aki beleun a várakozásba, és inkább kimegy a kiskertbe élőben kapálgatni. A korábban említetteken felül más komolyabb hibával nem találkoztam, hacsak nem akarok belekötni a nehézségi szintbe, de mivel nem én vagyok a célközönség, így inkább nem teszem.

Indulhat a szüret?

Őszintén megvallva jól szórakoztam, hiszen voltaképpen minden megvolt hozzá: karakterek, történet, zene, a maga módján még a grafika is. Csak ne lettek volna azok az apróságok, főleg, hogy egy 2019-es Switch-játék átiratáról beszélünk (Ezt említettem már?), amit bőven lett volna idő javítgatni a PC-s megjelenésig. Ennek ellenére, bár messze még az év vége, merem azt állítani, hogy bájával és szerethetőségével akár még a saját év végi Top 5-ömbe is bekerülhet.