Beismerem, alapvetően egy békés figura vagyok, aki tök jól el tud lenni mindenféle szimulátorral – mondom ezt úgy, hogy a beugró munkám egy Marvel: Ultimate Alliance teszt volt. És bár a bevezetőben említett boltososdit gyerekként sosem játszottam (vagy csak már nem emlékszem rá), érdekes élmény volt most kipróbálni.

Építs birodalmat!

A címhez igazából sokat nem kellene hozzáadni, de azért mégis megpróbálom. Alapvetően két játékmódból választhatunk: egyrészt létrehozhatunk és felfuttathatunk egy saját boltot, ám ez inkább amolyan előzenekar, a fő műsorszám ugyanis a kampány-mód, melyben egy egész bolthálózat kiépítése a célunk, annak minden örömével és bánatával együtt. Mindemellett kapunk egy „kereskedelmi suli” módot is, melyben a játék lényegének elméleti hátterével ismerkedhetünk meg. Nem tudom, hogy a való életben is így működik-e a kereskedővé nevelés, de annyi szent, hogy a többi résszel együtt ebbe is komoly energiát fektettek az alkotók.

De ha már itt tartunk, nézzük meg közelebbről, hogy is megy ez a gyakorlatban. Maga a játék le sem tagadhatná, hogy van egy kis Sims-beütése, hiszen lépten-nyomon találkozunk vele. Már eleve karaktergenerálással kezdünk, majd avatárunk létrehozása után nekiállhatunk, hogy szinte a semmiből elővarázsoljunk egy boltot. Az épületet ugyan nem nekünk kell felhúzni (bár átalakítani lehet), de minden mást mi szabhatunk meg, kezdve a berendezéssel, azzal, hogy mit áruljunk, később a teljes marketing stratégiával, pluszban pedig az alkalmazottakat is menedzselhetjük. Sorolhatnám napestig, hogy mennyi dolgunk lesz, ahogy egyre nagyobbá válik az általunk létrehozott „kisgömböc”, de egy a lényeg: nincs olyan része a boltmenedzsmentnek, amivel nem lehet, vagy nem kell foglalkozni.

Mindez nemcsak olyan hányaveti módon van elénk dobva (most hirtelen a Playboy: The Mansion jutott eszembe), hanem látszik, hogy logikusan, nagy műgonddal lett megalkotva. Ha egy vevő tanácstalan, meggyőzhetjük róla, hogy a kinézett pólót vegye meg, de közben törődnünk kell a kasszánál várakozókkal is. És ha mindez nem lenne elég, saját alkotásokat is létrehozhatunk az általunk feltöltött képekből, így azok segítségével egyedi ruhadarabokat, plakátokat, logókat, vagy akár pénzt is kreálhatunk – a lehetőségeink száma végtelen.

Van ez olyan jó, mint a reklámokban?

A Sims-szériáról már volt szó (és még lesz is), hatása pedig a kép- és hangszekcióban is érződik. Grafikailag az egész egy fapados Sims-epizódra hajaz, bár meg kell vallanom, a karakterek néha kifejezetten ijesztően néznek ki, máskor pedig csak simán furán. Utóbbira jó példa a színes bőrű farmerlány, szőke copffal. Az audió rész viszont telitalálat. A szinkron sok szót nem érdemel, pár mondat az egész, de nem is igazán vártam többet. A zene viszont már más tészta. Aki sűrűn jár plázákba, az valószínűleg felfigyelt már az ottani plázarádiókra, melyeken kellemes, de teljesen felejthető számok mennek. No, a King of Retail ezt tökéletesen hozza, azzal a különbséggel, hogy kevesebb, tehát sűrűbben ismétlődő zeneszámmal is képes volt ugyanazt a hatást elérni, mint az ottani rádiók.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Hibák terén volt már szó a grafika hiányosságairól, de jelezném, hogy az itteni képek nem maximumra tekert értékek mellett készültek, nálam ugyanis valamiért olyankor erőteljesen laggolt a program. Lehetséges, hogy az én készülékemben van a hiba, mivel más gépen nem volt szerencsém kipróbálni, így közelebbit nem tudok mondani. Emellett hiába az elméleti oktatás, ha gyakorlatit nemigazán kapunk, én meg percekig vakarhattam a fejem, hogy akkor most miként is kell az árut a polcra kipakolni? Furcsa módon, ha valamit igazán át lehetett volna venni a már sokszor említett szériából (főleg a negyedik részből), az a kamerakezelés. Az, hogy jobb egérrel forgolódunk, teljesen rendben van, láttam már ilyet, csak ez a kis huncut alapból túlmozgásos (igaz, ez átállítható), így eleinte sosem azt láttam, amit akartam. De  amellett nem tudok szó nélkül elmenni, hogy miért nincs zoom a játékban? Sokkal jobban átlátható lenne az egész játéktér, ha messzebbről tudnám szemlélni a terepet. De sebaj, van helyette belső nézet.

Fizetek!

Összességében a King of Retail egy alapvetően jó ötlet nem túl jól sikerült megvalósítása, ami ahhoz képest, hogy az első verzió 2019-ben jelent meg, még most sem az igazi. Érdekes azonban, hogy sokak szerint az EA-verzió még egyben volt, aztán a megjelenéssel elszaporodtak a bugok és hibák, így talán nem csoda, hogy korábban mindenfelől röpködtek a pozitív értékelések, a díjakra történő jelölések. És még emellett is tény, hogy vannak olyan szegmensei, amik remekül sikerültek. Amik viszont nem, azok eléggé bosszantóak – persze megeshet, hogy simán csak előbújt a kötekedő énem. Azért remélem, hogy jönnek még javítások, mert ez egy ennél sokkal jobb játék is lehetne.