Mielőtt a jól értesült olvasók hőbörögni kezdenének: igen, tudjuk, hogy az Escape Plan már több hónappal ezelőtt megjelent a Store kínálatában, azonban a nemrég elérhetővé vált első komoly javítás és az ingyenes DLC tette csak igazán élvezetessé, a napokban pedig újabb pályacsomag is megjelenik hozzá. A képekre tekintve valószínűleg mindenkinek a díjnyertes Limbo fog először az eszébe jutni, és igen, az Escape Plan majdnem olyan egyedi és stílusos, mint a Playdead klasszikusa, csak itt nem egy „festői” tájon barangolunk fekete-fehérben, hanem valamiféle elmebeteg laboratóriumban. A sztori nem túl összetett, a Bakumi nevű őrült tudós foglyul ejtette girhes és potrohos, esetlen főszereplőinket, akiknek egyetlen célja, hogy minél hamarabb kijussanak az őrült helyiségekből. 

A legtöbb pályán azonban több fenyegetés ólálkodik, mint egy átlagos Fűrész-szobában, így a két torzonborz karakterünk a lehető legváltozatosabb módokon képes elhalálozni. Összepréselődünk, lezuhanunk, felrobbanunk, kipukkanunk: talán csak a Mortal Kombatokban láttunk ennyi kreatív halálnemet, melyet természetesen hatalmas tócsa fekete-fehér vér követ minden esetben. Lilt és Laarget, valamint a környezeti tárgyakat az elülső és a hátsó tapipad segítségével irányítjuk, az analóg karral pedig a kamerát mozgatjuk.

A fejtörők szép fokozatosan nehezednek, bár sosem válnak igazán összetetté, a fő gondot inkább a kivitelezés fogja okozni. Karaktereink alapból roppant lomhán és esetlenül mozognak, néha pedig még az sem egyértelmű, hogy az egyes mozdulatokhoz mit és hogyan is kéne megvalósítanunk. A másik probléma, hogy a hátsó érintőképernyő sok esetben közelsem elég precíz, így egy kis pontnyi tárgy eltalálásához is több próbálkozás kell, ami sokszor az életünket követeli. Az Escape Plan eseményei és mozgásai eléggé lassú folyásúak, öregurasak, ami a nagyzenekari, hegedűs és brácsás aláfestéssel kezdetben tényleg vicces és hangulatos, ám néhány értelmetlen halál után már inkább frusztrálóvá válik. Igazából a későbbi pályákon is inkább csak a nehézkes vagy nem egyértelmű kontrol fogja megkeseríteni az életünket. Újrajátszási értéke sajnos nem sok van, ám az új pályákkal és a valamelyest javított irányítási metódussal már ez a játék is a korrekt vétel kategóriába sorolható a PlayStation áruházában.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!