Bevallom, titokban nagyon kedvelem a Hot Wheels kisautókat. Nem vagyok gyűjtő, kisebb koromban is inkább csak Matchboxaim voltak, de egy kedves barátom nagyon rákattant a Hot Wheels gyűjtögetésre és ő vitt bele engem is. Biztosan nincs több 30 darab kisautónál a szobámban, de valahogy mégis le tud kötni, hogy épp milyen újabb spéci kiadással jelentkezik a Mattel, vagy mikor kap egy értékelhetőbb videojátékot ez a franchise. Azért a Hot Wheelsről valószínűleg mindenkinek megvan a saját emléke. Narancssárga pályák a nappali közepén, hajmeresztő hurkok, ugratók, egy-egy legendás kisautó, amelyet valamiért mindig sokkal gyorsabbnak éreztünk a többinél – az én kedvencem például a Twin Mill. A Milestone az elmúlt években már bebizonyította, hogy a Hot Wheels világából egészen szórakoztató videojátékot lehet készíteni, az Infinite Rush azonban merőben más irányba indul el, mint a korábbi Unleashed epizódok. Ezúttal nem egyszerűen egy pályáról pályára haladó árkád versenyjátékról van szó, hanem egy komplett, szabadon bejárható játékvilágot kapunk, ahol tulajdonképp maga a környezet is egy hatalmas játszótér. És hogy működik-e ez a gyakorlatban?
Szeretném rögtön azzal kezdeni, hogy a Hot Wheels Unleashed 2: Turbocharged nekem nem igazán jött be, és akkor még finoman fogalmaztam. Elpötyögtem vele, lenyomtam pár versenyt, szereztem pár autót, de valahogy nem kapott el a varázs. Mondom ezt úgy, hogy az első Unleashed olyan szinten le tudott kötni, hogy közel 100 órát pakoltam bele és az összes DLC-t, meg elérhető extra kisautót bezsákoltam hozzá. A második rész nagyobb és szebb lett, de talán épp emiatt idegenkedtem tőle és sosem fejeztem be. Az Infinite Rush bejelentése viszont azonnal felkeltette az érdeklődésem. A játék négy különálló szigetre kalauzol el bennünket, amelyek mind saját hangulattal, terepviszonyokkal és kihívásokkal rendelkeznek. Az első helyszínen felhőkarcolók között száguldozhatunk, máshol sivatagos, ipari környezet vár, míg akadnak olyan területek is, amelyek sokkal inkább egy klasszikus Hot Wheels játszókészletre emlékeztetnek. A fejlesztők ráadásul nem szimplán egy normál-méretű világba helyezték a kisautókat: itt minden a Hot Wheels léptékében épült fel. Az utak, az épületek, a tereptárgyak és a környezet is úgy hat, mintha tényleg egy hatalmas játékasztalon lennénk.
Fura lehet mindez első pillantásra, és nem is tudom, hogyan kellene átadnom az egészet. Tényleg olyan érzése lehet az embernek, mintha egy túlméretezett diorámában kocsikázna, ahol semmi tétje nincs az ütközéseknek, a tereptárgyakat lazán fellökhetjük, és csak az épületeknek csapódva akadhatunk meg pár pillanatra. Ez kifejezetten látványos, de ami igazán működőképessé teszi az egészet, az a pályák és a környezet összekapcsolása. Az ikonikus narancssárga Hot Wheels sínek természetesen ezúttal is jelen vannak, de nem kizárólag ezeken kell száguldanunk. A játék egyik fontos újítása, hogy a klasszikus pályák és a szabadon bejárható világ között folyamatosan váltogathatunk. Egyik pillanatban még az utcán kerülgetjük a forgalmat, majd egy ugratóval máris egy narancssárga pályán találjuk magunkat, hogy aztán egy épület tetején kössünk ki.
Jópofa, hogy ezek átszelik a várost, de nem muszáj közlekednünk rajtuk, ha A-ból B-be akarunk jutni. Megkönnyíthetik a haladást, hiszen nem kell a forgalmat kerülgetnünk, azonban aki az utcafronton szeretne haladni, annak erre is megadatik a lehetőség. A vezetés természetesen továbbra is az egész élmény lelke, és szerencsére az Infinite Rush messze nem akar szimulátor lenni. A könnyed, árkád irányvonal megmaradt, az autók pedig bármilyen terepen nagyon könnyen irányíthatóak. A driftelés feszes, az ugratásoknál pedig nem pusztán arról van szó, hogy elhagyjuk a talajt, majd valahol véletlenszerűen visszaesünk – a levegőben is van lehetőségünk kontrollálni az autót, így egy nagyobb ugrás megfelelő kivitelezése már önmagában is ügyességi feladat. A Milestone ezúttal négy különböző járműosztályra építette fel a vezetési rendszert. A Drifterek a kanyarok és a driftelés mesterei, a Speederek a sebességre koncentrálnak, a Titánok (Titans) a nyers erőt és a boost hatékony használatát helyezik előtérbe, míg a Versatile gépek valamivel kiegyensúlyozottabbak.
Csakhogy ez nem egyszerű statisztikai különbséget jelent: a négy kategória eltérő játékstílust követel meg. A Drifter például akkor érzi igazán elemében magát, amikor folyamatosan kereshetjük a kanyarokat, miközben a csúsztatással töltjük a boostot. A Speeder ezzel szemben akkor működik a legjobban, ha sikerül lendületet tartanunk, és nem veszítünk feleslegesen a sebességünkből. A Titán egészen más gondolkodást igényel, hiszen a hatalmas boost kapacitás ellenére komoly büntetést kapunk, ha teljesen kifogyasztjuk azt. A Versatile pedig az arany középút, amely szinte minden helyzetben használható, de egyik területen sem olyan kiemelkedő, mint a specializált társai. Ki kell tapasztalni mindegyiket.
Egyetlen gombnyomással válogathatunk a négy kategória között, és ahogy újabb kisautókat szerzünk, azok úgy kerülnek be ezen négy járműosztály képviselői közé. A fejlesztők konkrétan az egyes kategóriákhoz igazították a pályatervezést is, szóval emiatt az Infinite Rush versenyei nem pusztán ugyanazok a pályák, csak különböző autókkal. A játék bizonyos eseményeiben csak az adott kategóriába tartozó járművekkel indulhatunk, így ténylegesen számít, hogy megtanuljuk-e kezelni az adott osztály sajátosságait. A szabad barangolás közben viszont jóval nagyobb szabadságot kapunk: kvázi bármerre el lehet indulni és semmi sincs lezárva. A négy sziget tele van különféle melléktevékenységekkel, például vannak klasszikus ügyességi feladatok, ahol driftkombókat vagy meghatározott sebességet kell teljesítenünk, de találunk időre menő navigációs kihívásokat, szállítási küldetéseket, valamint olyan feladatokat is, amelyek során minél több tereptárgyat kell összetörnünk. A fotózás szerelmeseire is gondoltak: bizonyos turistakihívásokban egy-egy érdekes helyszínt kell megtalálnunk, majd megfelelő fotót készítenünk róla – tiszta Forza Horizon! És igen, törni-zúzni is lehet! A világ számos eleme elpusztítható, így a sebesség mellett a környezet manipulálása is része az élménynek. Nagyon vicces, hogy például a Japánban játszódó Forza Horizon 6-ban nem lehet kidönteni a cseresznyevirág fákat és szent templomokat rongálni, itt meg az ázsiai ihletésű világban az egészet fullosan legyalulhatjuk.
A felfedezést rengeteg gyűjtögetnivaló is ösztönzi. Az egyes szigeteken több száz Gear, avagy kis fogaskerék-ikon található, de Hot Wheels logókat és matricákat is kereshetünk. Ezek közül néhányat nem egyszerűen az út szélén találunk meg: ügyeskedni vagy alternatív útvonalakat keresni is szükséges lehet ahhoz, hogy elérjük őket. A gyűjtögetés pedig kiemelt fontosságú, hiszen a játék egyik legfontosabb motivációja természetesen továbbra is a Hot Wheels kisautók megszerzése. A megjelenéskor 150-nél is több járgány kerül a játékba, ami már önmagában komoly mennyiség. A klasszikus modellek mellett rengeteg különféle gépet lehet összeszedni, majd a garázsban személyre is szabhatjuk őket. Jópofa, hogy a kampány szintén a gyűjtögetésre és a fokozatos fejlődésre épül. Mind a négy szigetnek megvan a maga ellenfélcsapata, amelynek élén egy Rush Master áll – ez kvázi a helyi boss, akit leverve megkaparinthatjuk a spéci kocsiját.
A különböző események teljesítésével pontokat gyűjtünk, majd sorra hívhatjuk ki az ellenfél versenyzőit. Ha sikerül az egész csapatot legyőzni, jöhet a Rush Master elleni végső összecsapás. Ez lényegében egy könnyen érthető, de jól működő keretet ad a szabad világ felfedezésének és ösztönöz is arra, hogy teljesítsük a versenyeket a mindent eldöntő, nagy megmérettetés előtt. A másik komoly újítás a Track Builder, amelynek segítségével nemcsak a meglévő pályákon száguldozhatunk, hanem saját útvonalakat is építhetünk, amolyan Trackmania módra. A fejlesztők itt tényleg igyekeztek kihasználni az új, nyitott világ adta lehetőségeket: a pályákat az épületek köré, azok tetejére vagy akár a város fölé is felhúzhatjuk. Ez az a pont, ahol az Infinite Rush talán a legjobban visszatalál ahhoz az érzéshez, ami miatt annak idején annyira szerettük a Hot Wheel játékokat.
Multiplayer fronton sem maradunk lehetőségek nélkül. Az online többjátékos mód akár 12 játékost is támogat, miközben helyi osztott képernyős játékban négyen is versenyezhetünk. A crossplay szintén támogatott a kompatibilis platformok között, így az Infinite Rush végre sokkal jobban motivál arra, hogy ha van Hot Wheels rajongó haverotok, akkor próbáljátok ki együtt a kalandozást. Persze nem mondom, hogy ez a játék tökéletes lenne. A fizika továbbra is a lehető legtávolabb áll a realisztikustól, egyes nagyobb ugratások és vadabb ütközések után a kocsi olyan szögeket ír le a levegőben, amit a tudósok hónapokig vizsgálnának, hogy miként jöhetett össze. A másik gyengepont nálam sajnos a zene. Ez már az Unleashed 2 esetében is ki tudott idegelni, de itt mintha a versenyek közben még elborultabb, elektronikával jócskán megpakolt tucc-tucc szólna, amit egy idő után már inkább kikapcsoltam, annyira zavart. Furcsa módon a szabad barangolás közepette sokkal elviselhetőbb és kellemesebb muzsika szól, úgyhogy azzal nem volt problémám. PlayStation 5-ön stabil 4K + 60 FPS-sel száguldott a játék, nem döcögött, de például PS5 Pro konzolon már 120-ra lehet felvinni a képkockaszámot. A grafika kifejezetten szép, már amennyire egy játékautókkal teli világ nevezhető annak, viszont azt nem tudom elvitatni, hogy felettébb részletgazdag is egyben. Ez nem újdonság, az előző részeknél is megvolt már ugyanez a hatás, de mindig rácsodálkozom, hogy ha például közelebbről, mondjuk Fotó-módban nézegeti az ember a kocsikat, akkor mennyi kis apró részletre figyelhet fel.
Egy szó, mint száz, a HOT WHEELS Infinite Rush nekem bejött. Hozta az első Unleashed azt a fajta hangulatát, amikor csak még egy utolsó versenyre vissza tudott húzni maga elé a játék, akkor is, ha már vagy harmincat lenyomta előtte aznap, mindenhol az arany-medálra hajtva. A nagy kérdés természetesen az, hogy a rengeteg tartalom hosszabb távon is képes lesz-e fenntartani az érdeklődést. A vezetés és az eltérő autókategóriák rendben vannak, a világ pedig jóval több lehetőséget kínál, mint amire egy Hot Wheels játéktól elsőre számítanánk. A négy sziget, a több mint 150 autó, a különféle kihívások, a gyűjtögetés és a pályaépítő együtt már egy egészen komoly csomagot alkotnak, de persze azt már most borítékolhatjátok, hogy rengeteg fizetős – és remélhetőleg pár ingyenes – tartalom lesz hozzá, a szigetek mellé pedig lazán odaférnek újabbak. Meglátjuk, hogy kitart-e a lelkesedés – az enyém egy ideig még biztosan. Hot Wheels rajongóknak mindenképp érdemes elgondolkodniuk a vásárláson, de talán még azoknak is, akik csupán egy szórakoztató és addiktív árkád versenyzős-programot keresnek, amiben szanaszét tuningolt verdák helyett olyan kisautókkal lehet csapatni, amikért gyerekkorunkban odáig voltunk.
Elérhető belőle dobozos példány is, például a Konzolvilág webshopjában!
Borítókép forrása: Milestone
