Az Evil Dead, avagy magyarul Gonosz halott az egyik kedvenc horrorsorozatom. Az eredeti trilógiát még gyerekkoromban, valamikor a Hullajóval egyazon időben láttam, és különösen az első két részét, majd jóval később a sorozatot, nagyon szerettem. Ezért is vártam érdeklődéssel az Evil Dead: The Game-et, bár azért volt bennem némi félsz, hiszen jól működő aszimmetrikus multiplayer játékot készíteni nem egyszerű mutatvány, ráadásul nem is vagyok a műfaj nagy rajongója. Szerencsére kellemesen csalódtam.

Ashy Slashy

A játékot összesen öten játszhatjuk együtt, két csoportban. Négyen alakíthatják az embereket, avagy a túlélőket. Hősünket négy osztályból választhatjuk ki, úgymint Support, Leader, Hunter és Warrior. Mindegyiknek megvan a maga képessége, például a hunter jól bánik a távolsági fegyverrel, a support talpra állíthatja az elesetteket, és így tovább. Az igazán izgalmas bennük viszont nem a képességek jelenléte, hanem az, hogy a franchise szereplői közül válogathatunk. Ash-ből van négyféle, de megtalálhatjuk itt a sorozat másik két sztárját, Kelly-t és Pablót is, s olyan szereplők bőrébe is belebújhatunk, mint Annie Knowbury vagy Henry the Red.

Mint írtam, mindenkinek megvannak a maga képességei és tulajdonságai. Ezek természetesen fejleszthetőek, méghozzá két formában. Minden karakternek van egy szerteágazó képességfája. Az itt behúzott adottságok végleg megmaradnak A másik fejlesztési lehetőség viszont csak az éppen futó meccsre érvényes. A mérkőzések során pink sodát gyűjthetünk, amivel növelhetjük hőseink tulajdonságait, mint a kitartását vagy a félelmi szintet.

A meccsek során öt feladatot kell teljesítenünk. Először össze kell gyűjtenünk egy lap három darabkáját, ami felfedi a Necronomicon Ex-Mortis és a Kandarian tőr hollétét. Aztán ezt a kettőt is be kell gyűjtenünk, majd jöhetnek a Dark One-ok. Ha azokat legyőzzük, már csak meg kell óvnunk a Necronomicont a démonoktól, és győztünk is.

A győzelmet segíthetik pajzsként funkcionáló medálok, mindenféle tűz-, ütő- és vágófegyver, és persze a cola, amivel az életerőnket tölthetjük vissza. Apropó, nemcsak az életünkre, de a félelem-szintünkre is oda kell figyelnünk, mert ha túlságosan megemelkedik, a Kandarian démon nemcsak észrevesz, de akár meg is szállhat, és a csapattársaink ellen fordíthat minket. Mindezen túl bepattanhatunk autóba, bár sajnos a járművek hímes tojás keménységűek, és a vezetési modell sem épp kiforrott.

Naturom Demonto

Az ötödik játékos a Kandarian démon „bőrébe” bújhat – bár itt megjegyezném, hogy az ő szerepét átvehetik a botok a vs AI és a Solo játékmódban. A gonoszt irányítva láthatatlan entitásként cirkálhatunk a pályán (megidézve ezzel a filmek remek kamerakezelését) és egy egész seregnek parancsolhatunk. Katonáink lehetnek hagyományos deadite-ok (Warlord), démonok (Puppeteer) vagy csontvázak (Necromancer). Mindhárom csoport három-három lényt tartalmaz (sima, elit és boss), és mindegyik csapat önálló képességfával bír. Hűséges rémségeinket alapvetően az MI irányítja, viszont megszállhatjuk az egyes példányokat, imigyen azok erősebbekké és strapabíróbbakká válnak. Ráadásul ily módon közvetlenül beavatkozhatunk a harcba. A sima szörnyetegekből már a meccs kezdetekor rengeteg lébecol a pályán, elitet és boss-t viszont csak mi idézhetünk be.

A Kandarian démon csapdákat is állíthat, például rejtett portálokat, amik démonokat szórnak a túl közel merészkedő túlélőkre. Emellett neki szintén megvannak az ideiglenesen feltápolható tulajdonságai. Ehhez a pályán mindenfelé fellelhető (és újratermelődő) vörös miazmát kell gyűjtögetnünk, amivel növekszik démonszintünk, és olykor-olykor pontot kapunk, amit elkölthetünk, például arra, hogy alacsonyabb félelem szinten is észleljük a túlélőket, vagy tovább tartson a megszállás, esetleg jobb csapdákat tehessünk ki.

Hibái ellenére

Sajnos az összképbe belerondít pár dolog, amit jobban átgondolhattak volna a készítők. Az egyik, hogy a célzás nehézkes, ennek hála karakterünk sokszor luftot üt vagy vág. Különösen bosszantó ez a démon oldalán, mert mumusainak nincs lőfegyvere. Továbbá nagyon hiányzik a játékból az ugrás lehetősége. Hőseink ugyan át tudnak vetődni a kerítéseken és ablakpárkányokon, de ez a funkció kizárólag ezekre korlátozódik, így egy farönk vagy egy térdig érő szikla még a Kandarian démon számára is a kínai nagyfallal azonos súlyú akadályt képez. Pedig az egy ködlény, még lába sincs. És mindezeken túl problémás, hogy online kapcsolat nélkül még a főmenübe sem juthatunk be, ami teljesen érthetetlen egy olyan játék esetében, ami tartalmaz szóló játékmódot és fapados, de szintén egyedül játszható missziókat – ezek egyszerű, hellyel-közzel élvezhető (bár néha inkább idegtépő) küldetések, amikkel feloldhatunk olyan karaktereket, mint Pablo és Amanda Fisher.

Mindezen hibák ellenére az Evil Dead: The Game egy roppant szórakoztató játék lett. A franchise és az aszimmetrikus multiplayer programok rajongóinak mindenképpen érdemes kipróbálniuk, mert van olyan jó, mint a Dead by Daylight vagy a Friday the 13th: The Game. Sőt, utóbbinál jobb is, de lehet, hogy csak a rajongói énem mondatja ezt velem. Nem lesz belőle maradandó alkotás, ám arra tökéletes, hogy elüssük vele az unalmas órákat, akár egymagunk, akár random idegenekkel, akár baráti társaságban. Főleg utóbbival ajánlott.