A fenti kérdésre határozott válasszal nem szolgálhatok, a hivatalos bővítménnyel kapcsolatos érzéseim ugyanis vegyesek, mint a marháknak szánt takarmány. Egyrészt ugyanis tény, hogy a GIANTS jó érzékkel választotta meg az expanzió témáját, a csomaggal érkező új pálya és géppark ugyanis a kelet-európai nagygazdai „életérzésre” gyúr, ami a játék regionális rajongótábora (és az alapjáték skandináv valamint amerikai terepeinek) tükrében telitalálat. Másrészt viszont ott van az a fránya árcédula, amely gyanúm szerint nemcsak nálam, hanem más, a célközönségnek szánt keleti földműveseknél is elindítja a homloki verejtékezést…

Téeszesítés

A piszkos anyagiak helyett koncentráljunk viszont először a tartalomra, azon a téren ugyanis nincsenek komoly gondok a bővítménnyel. Adott először is egy új pálya: a terep Sosnovka néven fut, a Wikipédia szerint pedig vagy 200 azonos nevű falu van Oroszországban, az új map posztszovjet jellege így már neve alapján is borítékolható.

Képi világában a pálya teljesen rendben van: cirill betűs táblák, lepusztult téesz-telepek, fenyvesek, hagyományos kelet-európai falusi utcakép, valamint Volgák, GAZ-ok és Lada Nivák tarkítják a tájat, az autentikus hangulat így adott, STALKER-rajongóként szinte csak az anomáliákat meg a gázmaszkos-fegyveres arcokat hiányolom. A művészi irányvonal mellett viszont a technikai megvalósítás is rendben van: a GIANTS mintha poligongazdagabb modelleket és nagyobb felbontású textúrákat is használna keleten, szóval a terep technikailag is kellemes előrelépés.

Disznótor? Nem, ZETOR!

A jól eltalált kelet-európai közeg persze nem sokat érne az annak megfelelő géppark nélkül, a csomag persze erre is megoldást nyújt: Sosnovkával együtt ugyanis közel húsz új, a környezetnek megfelelő, zömében kelet-európai munkagép is érkezik. Tűzpiros Zetor traktorok, rakétasilók formavilágát követő Rostselmash kombájnok, cseh Tátra teherautó, vagy épp jóáras szlovén Farmtech pótkocsi adja a kínálatot, származás terén talán csak a norvég Kverneland eszközök (eke, tárcsázó, vetőgép stb.) lógnak ki a képből.

A közegből adódóan az új felhozatal persze a pénztárcát sem vágja sárba: a gépek zöme bár nem a legolcsóbb, jellemzően alsó-középkategóriás árcédulát kapott, ár-érték arányban így megéri nyúzni őket, amíg össze nem gyűlik a lé az alapjáték favoritjaira.

Vétel állami támogatással

A csomag tartalmát tehát nem érheti panasz, bár az tény, hogy a „hivatalos kiegészítő” definíciót így is kissé túlzásnak érzem, a csomag ugyanis semmit nem tesz hozzá az alapverzió játékmenetéhez. Nincsenek új lehetőségek és fejlődési irányvonalak, gazdálkodási tekintetben Sosnovka is ugyanazt kínálja pepitában, mint a két gyári terep, a csomag így technikailag nem több egy hivatalos, ámbár nagyon jó minőségű modcsomagnál. Épp ezért állok értetlenül az árcímke előtt: a Gold pakk ugyanis Steamen jelenleg 15 euróért, míg itthon dobozosan 4000 forintért kapható, szemben a kétezer forintért vesztegetett alapjátékkal.

Noha a Steamen árult (és szerintem hasonlóan túlárazott) 8-10 eurós járműcsomagok mellett a díjszabás arányos, az alapjáték beszerzési díja és a fentebb taglalt tartalmi hiányosságok tükrében nem hiszem, hogy a kiegészítő jelenleg megérné az árát; egy ünnepi leárazás esetén ellenben kötelező vétel mindenkinek, akinek bejött az alapjáték. Addig viszont maradjatok annál, és inkább töltsetek le pár ingyenes kelet-európai modot (mint pl. a Magyar Gazdaság vagy a Magyar TSZ mapokat), ha mindenképp ismerős környezetben szeretnétek búzát aratni…

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!