Ha futballjátékot tesztelek az ősz kezdetén, akkor mindig említést szoktam tenni a nyárról is. Igen, van miről beszélni! Túl vagyunk egy csodálatos világbajnokságon, az azzal érkező FIFA 18 frissítése is minden várakozást felülmúlt. Cristiano Ronaldo a Juventus játékosa lett, Marco Rossi átvette a Magyar Válogatott irányítását, és van még talpon magyar csapat a nemzetközi porondon is!

FELEMÁS A STOPLIS

Olyannyira, hogy a MOL Vidi FC az Európa Liga csoportkörében mutathatja meg ellenfeleinek, hogy bizony a magyarokkal is számolni kell, még ilyen szinten is. Itt jön a képbe, hogy még a Bajnokok Ligája is összejöhetett volna, ha túlvergődünk a görög AEK csapatán, mert akkor hőseink menthetetlenül bekerülhettek volna a FIFA 19-be! Bizony, a sok éve a KONAMI birtokában lévő jogok immáron egy időre az EA kezében vannak, idén tehát Európa legnevesebb klubtornáját hivatalos közegben, külön kommentátorokkal és arculattal élvezhetjük.  A sajtóverzióban az Európa Liga azonban még nem szerepelt, mint külön játszható torna, a fehérvári csapat így az NHL mellett jelenleg nem érdekelt a focis testvérnél. Talán egy későbbi frissítés kioldja majd ezt a lehetőséget, illetve azt is, hogy barátságos meccseket játszhassunk velük.

FUTBALL ROYALE

A szórakoztatási szándék talán minden eddiginél jobban érezhető a FIFA 19-ben. Aki emlékszik még a FIFA 98 teremfocijára, az biztosan visszasírja azt a jelen generációs játékba is. Bevallom, én is így vagyok ezzel, de most kaptunk pár olyan szabálymódosítási lehetőséget, amelyek képesek megbolygatni az állóvizet. Lehetőségünk van immáron meghatározni, hogy a meccsek kimenetelében mi játssza a főszerepet. Mondhatjuk azt, hogy például csak azok a gólok számítsanak, amiket a 16-os vonalán kívülről eresztenek meg, vagy ha úgy tartja kedvünk, akkor csak a fejjel és kapáslövésből szerzett találatok lesznek érvényesek. Kiköthetjük azt is, hogy például az a csapat nyer, amelyik még azelőtt belövi a három gólt ellenfelének, hogy lejárna a játékidő. Az igazán mókás azonban a Túlélő (Survival) mód, ahol a gólt szerző alakulat egyik random tagját leküldi a gép a pályáról, hogy úgymond több hely maradjon. A meccs vége felé azért már nem támadunk olyan bátran, főleg, ha már lőttünk vagy három gólt.  

A TÖKÉLETES BOMBA

A játkosok mozgását és a labdakezelést nézve az egyik kedvenc újításom a lövések kivitelezését érinti. A rúgni készülő játékosunk alatt egy kis indikátor mutatja, hogy mikor tudjuk a legjobban időzíteni lövésünket. Egy tökéletesen előkészített bombát van a legkevésbé esélye megfogni a kapusnak, illetve eleve annak is növeljük a valószínűségét, hogy egyáltalán megtaláljuk a kaput.

A Journey alakulását szeretném még kiemelni. Idén ugyanis befejeződik Alex Hunter, Danny Williams és Kim Hunter sztorija. Közöttük amolyan GTA 5 stílusban válthatunk, hogy éppen kinek a karrierjét akarjuk egyengetni. A történet természetesen figyelembe veszi a korábbi epizódban hozott döntéseinket, eredményeinket. Ha erre történik visszautalás, akkor azt jelzi is nekünk a program. Úgy vélem, hogy a Frostbite motor még mindig jól áll a FIFA-sorozatnak, és megint sikerült egy kicsit előrelépni a kapott élmények terén is. A Gurunál tuti vétel!

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!