Átnézve az idén debütált játékok listáját, könnyű azt mondani, hogy 2021 eleje enyhén szólva is gyengén alakult a friss megjelenések szempontjából, ez a kijelentés azonban csak az AAA kategóriás alkotásokra igaz. A kisebb, független vagy AA kategóriás fejlesztők ugyanis kifejezetten nagyot mentek az elmúlt hónapokban, gondoljunk csak például a Hitman 3 vagy a The Medium sikereire. Most pedig megjelent a Foregone, mely korai hozzáférésben kifejezetten kedvező benyomást tett ránk, és bizony a végső verzió is elég ütősre sikerült, még ha nem is tökéletesre.

Nagyvilági problémák

A Foregone története szerint egy fantasy világban járunk, Calagan városállamában, ami pár évvel korábban már megvívott egy pusztító háborút, most pedig újabb rejtélyes ellenféllel kell szembenéznie. Az egyszerűen csak Harrow néven emlegetett gonosz erő a halottakat feltámasztva próbálja eltörölni Calagant a föld színéről, a biztos pusztulás útjába pedig csak egy genetikailag tökéletesített katona áll, akit természetesen mi irányíthatunk, feladatunk pedig nem kevesebb, mint megölni egy sor másik szuperfegyvert, mielőtt túl késő lenne.

Nem árt azonban vigyázni, a Harrow ugyanis a halottak feltámasztása mellett a rég elfeledett emlékek felszínre hozásában is jeleskedik, így főhősünk hamar azon kapja magát, hogy egy sor olyan eseményre  is emlékszik, melyeket jobb lett volna talán örökre elfelejteni… Az valószínűleg már ennyiből is érződik, hogy a történet nem épp a Foregone legnagyobb erőssége, de azért a sztori így is elég izgalmasnak mondható, plusz a fő attrakciót itt nem is ez, hanem a játékmenet jelenti, amire aztán egy rossz szavunk sem lehet.

Zéró fölösleg

Alapjait tekintve a Foregone egy stílusos pixelgrafikával megtámogatott, oldalnézetes akció-platformer, ahol a hangsúly azért inkább az akción van. Persze ez nem jelenti azt, hogy egyetlen ügyességi szakasszal sem találkozunk a végigjátszás során, mert azért azokból is akad pár, viszont a kampány javát így is harcokkal töltjük, épp ezért szerencse, hogy a játéknak ez a része meglehetősen szórakoztatóra sikeredett. Alapvetően egy közelharci és egy lőfegyverrel apríthatjuk az ellent, ezt a receptet pedig különféle aktív és passzív képességekkel fejelték meg a fejlesztők.

Az ellenséges felhozatal is elég változatosnak mondható: az egyszerű, puskákkal, gépágyúkkal és lándzsákkal hadonászó katonáktól kezdve a mérget köpködő bogarakig elég sok mindenkivel akaszthatjuk össze a bajszunkat, plusz a játék néha bedob egy-egy bosst is, akiknek a lenyomása kellemes kihívást jelent. Emellett pedig érdemes megemlíteni, hogy a kampány során rengeteg fegyverrel találkozhatunk, melyek mind máshogy viselkednek, tovább növelve az összecsapások változatosságát.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Végeredményben pedig a Foregone játékmenete meglehetősen gyors és letisztult. Az egyes képességek és fegyverek remekül kiegészítik egymást, így az összecsapásoknak van egy nagyon kellemes tempója, maga a játék pedig semmiféle felesleges flancolást nem tartalmaz. És bár ez a fajta fókuszáltság már akár egyszerűségnek is hívható, a Foregone kampánya szerencsére sosem megy át monotonba, inkább elejétől a végéig megőrzi a lendületét, ami mindenképp nagy pozitívumnak mondható.

Ha pedig épp nem a világ megmentéséért küzdünk, a pályákon szétszórt teleportkapukkal bármikor visszatérhetünk bázisunkra, ahol fegyvereinket és karakterünket fejleszthetjük. Előbbi nem nagy kaland, csak az adott mordály statisztikáit növeli egy kicsit, utóbbi viszont már annál érdekesebb és szerteágazóbb, lehetővé téve, hogy stílusunkhoz igazítsuk főszereplőnk képességeit, ami mindig egy hálás lehetőség, egyben pedig kicsit el is mélyíti a Foregone játékmenetét, hogy azért annyira ne legyen egyszerű.

Az egyszerűség gyönyörködtet

Mindent összevetve a Foregone az idei március egyik nagyon kellemes meglepetése. Igaz, az akció-platformerek zsánerét nem forradalmasítja, azonban amit vállal, azt hibátlanul hozza, épp ezért nyugodt szívvel ajánlható a műfaj szerelmeseinek, vagy azoknak, akik így a tavaszi pangás kellős közepén szeretnének lecsapni egy gyors, pörgős és nem túl bonyolult címre.