Bevallom őszintén, a szigorúan klímamentes, de legalább a tesztelsére használt „nagyvasamtól” fűtött, apró dolgozószobám izzasztókamrájában mostanában nehéz lelkesednem. Bevallom, egy apró sóhajjal vettem át a Hell Let Loose Steam-kulcsát is. Oké, legyen, megcsinálom! Aztán…

...aztán itt szívok vele napok óta. Én még ennyit játékvideókat nem kerestem a neten, mert egyszerűen érzem a kényszert, hogy jobb legyek. Úton van a megrendelt szuperkényelmes mikrofonos füles is, mert bizony ez is kell. Az van, folkz, hogy ez a cucc...jó.

Hív a harcmező

Pedig olyan egyszerűen indult minden. Oké, második világháború: csekk. Multi FPS: presente. Többféle csatamező: jeszty. Lőfegyverek, gránátok, gyilkolóeszközök garmadája: pipa. Harckocsik vezethetősége: ez is megvolt. Szóval az alapok rendben vannak, ez igen gyorsan kiderült. A szokásos válaszút (német vagy szövetséges) után aztán gombolyodni kezdett a szövevény és még mindig gubancos, szavamra! Mert utoljára (nyugodtan ki lehet röhögni ezért) a Red Orchestra 2: Heroes of Stalingradnál volt – számomra legalábbis – akkora jelentősége a csapatmunkának és a taktikának, mint jelen esetben.

A Hell Let Loose-ban valóban a pokol vár minket. Kezdő játékosként egyszerű lövészkatonaként érdemes belekóstolni, mert nagyon sok mindent kell megtanulni. Csak tanulni kell, tulajdonképpen, a lövöldözés szinte csak másodlagos feladat. Mindennek az alapja a térkép alapos ismerete: ha rossz felé mozogsz vagy olyan rutintalanul osonsz, mint sokszor én, meghalsz. Persze amúgy is, csak így sokkal többször. Attól tartok, alaphangon heteket kell beletolnom abba, hogy a megfelelő módon ismerjem a stratégiailag fontos pontokat, legyen szó védelemről vagy támadásról. De még ez is kevés az igazi flow-hoz: kell egy csapat. Mármint azon az 50-50 főn belül, aki a két oldalon harcol egymás ellen. Mindkét oldalon különböző feladatú és ennek megfelelően felszereltségű alegységek (szakaszok, mesterlövész-párok és harckocsizók) jelentik azt a struktúrát, aminek okos felhasználásával el lehet szépen sorban foglalni az ellenséges terület kijelölt pontjait.

Csapatban szép az élet

Ehhez azonban rögtön két (na, jó, három) dolog szükséges: egyrészt tapasztalt játékosok, akik az alegységek parancsnokai, s persze az ő munkájuk, ami – figyelembe véve a folyamatosan és meglehetősen erőszakosan változó hadszínteret – baromira nem egyszerű feladat. Én, bevallom, sosem mertem mondjuk, még egy sima lövészszakasz parancsnoka sem lenni. Ja, amikor heten beszélnek a csata közepén, különböző angolsággal, tök könnyű lehet kimatekozni, hogy ki mit is akar. Éppen ezért az az ideális szitu, ha mondjuk, saját csapattal mentek fel, így egymásra figyelve kimaxolható a játékélmény. Meg lehet magyarul káromkodni is, asse’ utolsó dolog.

Azt meg sem említettem, hogy még a lövésszakaszon belül is megvannak szépen a feladatkörök. Van itt minden, mint a búcsúban: például géppuskás, műszaki, logisztika (ők hozzák a lőszer- és robbanóanyag-utánpótlást, szeressük hát őket), medic, páncéltörő meg ilyesmi. Persze a szerverre csatlakozók mindig abból válogathatnak, ami még nincs betöltve, de hát ilyen az élet. Ja, a supportos srác tud a parancsnok együttműködésével garrisont építeni, és ez kiemelkedően fontos: itt fogsz ugyanis az aktuális cafatokra tépődés vagy fejlövés után újjáéledni.

Előre, katona!

Másrészt fontos az is, hogy a parancsokat végrehajtsák. Ez nem a Rambo 3, itt nincsenek magányos szuperkatonák. Ha megpróbálod, hamar meghalsz. Úgy, mint a háborúban általában. Csak jelzésképp: összesen 473 Medal of Honor-t osztottak ki a második világháborúban, általában elhunytaknak. 16,1 millió ember szolgált az amerikai fegyveres erőknél. Lehet kiszámolni, mekkora eséllyel jutott valaki a kék nyakbavalóhoz… Szóval csapatmunka, az kell. Meg kell a kommunikáció: na, ehhez szükséges a jó füles, mikrofonnal. Sok szerverre amúgy alapkövetelmény ennek megléte, s emellett vannak csak egy-egy nyelvre specializáltak vagy klánszerverek is. Szóval igencsak pezsgő az élet, még úgy is, hogy a cucc végleges verziója (közel két évnyi korai hozzáférést követően) csak július 27-én jelent meg a Steam boltjában.

Nem is véletlenül: ütős, pörgős és addiktív. Volt rá példa, hogy szegény öreg házőrzőm (kanapéhuszár inkább), a 14 éves korára kissé siket Bodza is felnézett egy-egy aljas fejbelövésemet kísérő megjegyzéseimre. Mégis, érdemes kipróbálni, mert egyrészt tényleg jó a játék, másrészt, ami számomra talán még fontosabb volt, hogy most még nem alakult ki az online lövöldéknél jellemző, toxikus, káanyázós-mindentjobbantudós-mérarramészkisk#cs#gö légkör, Teljesen kulturáltak az arcok, persze lehet, ez majd a játékostábor növekedésével már nem így lesz…