A hónapokig vagy inkább évekig tartó teaseléshez, valamint a számtalanszor tűpontos szivárgásokhoz szokott játékiparban mindig sokszorosan meglepő, ha valami tényleg a semmiből érkezik, de a Hextech Mayhem még erre is rávert pár kört. Hiszen bejelentése és megjelenése is egy napra esett, méghozzá arra a díszes november 16-ra, amikor az egészen kiváló Ruined King is porondra lépett, ám míg az egy egészen tartalmas és kifejezetten nagyszabású spin-offként ásta bele magát a League of Legends világába, addig ez az ellenpólust képviselve, apró falatként fókuszál két karakterre.

A BOMBAGYÁROS

A Hextech Mayhem ugyanis nem több egy szimpla ritmusjátéknál, melyben Ziggs, a robbanószerekért túlontúl is rajongó bajkeverő száguld végig Piltover városának kerületein, hogy ott a lehető legnagyobb káoszt okozza, miközben időnként feltűnik Heimerdinger professzor is, hogy a körmére nézzen.

Ennél egyszerűbben pedig már csak azért sem lehetne összefoglalni a lényeget, mert a Hextech Mayhem pontosan ennyire mély. Legalábbis a felszínen mindenképp, hiszen játékmenete mindössze három gombot használ, a cél pedig igazából egyszerű: úgy eljutni az oldalra scrollozó pálya végéig, hogy lehetőség szerint eltaláljunk minden ütemet, és összeszedjük a lehető legtöbb pontot. Ehhez kezdetben elég csak ugrani, zuhanni, bombát dobni, később azonban ezen elemek elkezdenek elmélyülni: megjelennek az elnyújtott hangjegyek, és lehetővé válik a freestyleozás, amikor a fenti három mozdulat szabad használatával igyekszünk minél több pontot gyűjteni. Igaz, erről már menet közben, és a végigjátszást követően megnyíló extra játékmód során is kiderül, hogy annyira nem is kötetlen, hiszen alapvetően specifikus mozdulatokat érzékel (vagy könyvel el) a játék, de segít abban, hogy feldobja a nem éppen túlbonyolított ritmuskövetést.

LOBBANÉKONY TERMÉSZET

Hiszen egy-egy pálya nem tart tovább 1-2 percnél, és küldetésből sincs annyira sok. A fejezetekre bontott, általában ötösével adagolt feladatokat általában egy főellenfél zárja, amely látványos, hangulatos, de sok kihívást nem tartogat – azt igazából saját magunknak kell megtalálni és létrehozni a ponthajhászással, valamint a ritmus tökéletesítésével. A ritmus ugyanis lényegében maga a zene, sikeres mozdulataink járulnak hozzá elmélyüléséhez, de alapvetően itt inkább hangeffekteket fűz egybe a játék, semmint nagy kompozíciókat rakna elénk. Ez, na meg a játékmenet is így jobbára a kultikus Bit.Trip-sorozatra emlékeztet, csak épp díszesebben.

Mert ha valamit nem lehet tőle elvitatni, az a tálalás. Bár menet közben egyáltalán nincs idő bámészkodni, Piltover városa pazar színkavalkáddal elevenedik meg, miközben igyekszünk borsot törni az elénk kerülő őrök orra alá, barátságos szeretetbombákkal tisztítva meg az utat a pontesőig és a győzelemig vezető cél előtt. A Hextech Mayhem nem feltétlen az a játék, amiről egy League of Legends-rajongó álmodozott, vagy amire a ritmusjátékok műfajának szüksége volt, de alig 9 euróért nem is árul zsákbamacskát. Csak egy bombasztikus versenyfutást.