A multira kihegyezett címeknek egy érdekes szegmensét jelentik az úgynevezett PvPvE programok, melyekben a rivális játékosokon kívül még a gép által irányított NPC-kkel is meg kell küzdenünk. Ezt a zsánert képviseli például a Crytek-féle Hunt: Showdown, vagy a The Division-játékokban felbukkanó Dark Zone, ezeken túl azonban meglepően kevés fejlesztő kísérletezik a formulával. Most viszont a Sumo Digital is előállt a saját PvPvE játékával a Hood: Outlaws & Legends képében, a kérdés már csak az, hogy ebben vajon mennyi a köszönet?

hood-outlaws-and-legends-01.jpg

Ezek mind csibész kutyák

Ahogy a cím is mutatja, a Hood: Outlaws & Legends lényegében a klasszikus Robin Hood-mítoszon alapszik, meghintve a sztorit egy csipetnyi dark fantasy beütéssel. A történet szerint a középkorban járunk, mikor az egyszerű jobbágyok és polgárok az állam vasmarka alatt nyögnek, a feladatunk pedig az, hogy egy négyfős tolvajbanda tagjaként behatoljunk mindenféle várba és erődítménybe, hogy az ott talált javakat szétoszthassuk a szegények között.

Az igazságszolgáltatásnak pedig rögtön négy különböző karakterrel is nekivághatunk, akik mind más fegyverekkel és képességekkel segítik a dolgunkat. Robin például egy klasszikus íjász, aki távolról osztja a halált, Marianne egy orgyilkos, aki bárhol bárkit el tud intézni, amíg nem szúrják ki, Tooke egy misztikus szerzetes, aki egyrészt csapattársait gyógyítja, másrészt pedig egy láncos buzogánnyal is fel van fegyverezve, John pedig a tipikus ütőember, akinek az életerejénél már csak a kétkezes harci kalapácsa nagyobb.

Lopni, megyünk lopni

A játék rablás részét enyhén szólva sem bonyolították túl a fejlesztők, ugyanis minden balhé pontosan ugyanabból a három lépésből áll. Először meg kell keresnünk a térkép egy véletlenszerű pontján járőröző seriffet, majd el kell lopnunk a kulcsát, utána meg kell találnunk a kincstárt, ami szintén több épületben lehet, végül pedig meg is kell lépnünk a szajréval, mielőtt lejárna az idő. Dolgunkat tovább nehezíti, hogy ha az őrök meglátnak, azonnal riadót fújnak és erősítést kérnek, így természetesen megéri mindig az árnyak közt maradni. Legalábbis papíron.

A gyakorlatban azonban a lopakodás teljesen opcionális, és igazából akkor sincs nagy baj, ha valaki kiszúr minket. Az NPC-k elől ugyanis nagyon könnyű elbújni a derékmagas fűben, amiből minden pályán bőséggel akad, plusz a riadó sem tart olyan sokáig, hogy ne lehessen simán kivárni, amíg az őrök elunják a dolgot, és egyszerűen odébbállnak. Egyedül a vészjelző megszólalásakor lecsapódó csapórácsok jelenthetnek gondot, de ha már egy kicsit kiismertük az adott térképet, igazából ezeket sem olyan nagy ördöngősség valamilyen alternatív útvonalon megkerülni.

A fentiek alapján könnyen azt hihetné az ember, hogy a kincstárat nem is olyan nehéz kirámolni, azonban a Hood: Outlaws & Legendsben nem is az NPC-k jelentik a fő nehézséget, hanem a rivális tolvajbanda, amely pont ugyanazt az aranyat szeretné megszerezni, amit mi is. Épp ezért a meccsek során folyamatosan figyelnünk kell, hol tartanak riválisaink, és ez alapján cselekedni: ha például megszerzik a seriff kulcsát, akkor dönthetünk úgy, hogy megpróbáljuk elvenni tőlük, de akár meg is lapulhatunk, amíg feltörik a kincstárat, hogy utána a szajré kimentése közben csapjunk le rájuk.

Ez a megoldás papíron egy nagyon érdekes játékmenetet eredményezhetne, ahol a folyamatos bujkálás közben arra is figyelnünk kell, hogy az ellenfél ne lépjen meg a kinccsel, amíg mi az őröket szurkáljuk hátba, nagy kár azonban, hogy a fejlesztők enyhén szólva sem tudták kiaknázni a Hood: Outlaws & Legends koncepciójában rejlő potenciált.

Az alvilágnak nincs romantikája

A játék legnagyobb hibája egyértelműen az, hogy messze nem fektet elég hangsúlyt a lopakodásra. Persze a lehetőség adott, hogy taktikusan álljunk neki a meccseknek, és bokorról bokorra surranva, az őröket szinkronban kiiktatva haladjunk előre, azonban ugyanennyire hatékony megoldás az is, ha csak rohanunk bele a vakvilágba, nem törődve azzal, kiket riadóztatunk az utunk során. Hiszen ahogy fentebb is írtuk, a riadó megszólalása olyan túl sok kényelmetlenséghez nem vezet, avagy a játék egyszerűen nem bünteti elég hatékonyan, ha nem lopakodunk.

Minderre pedig a mesterséges intelligencia is rátesz egy elég nagy lapáttal, a Hood: Outlaws & Legends őrei ugyanis enyhén szólva is lassú felfogásúak. Általában már akkor sem vesznek észre, ha pár méterrel előttük megyünk át az utcán, illetve az sem nagyon zavarja őket, ha a hátuk mögött vagy a szemük láttára késeljük meg a haverjukat. Ha pedig mindez nem lenne elég, a seriff kulcsának ellopása után érezhetően meg is ritkulnak az őrök, így az összecsapások első pár percét leszámítva a Hood: Outlaws & Legends inkább érződik egy PvP, mintsem egy PvPvE játéknak.

Végezetül pedig érdemes lehet megemlíteni, hogy a fejlesztőknek a karakterek közötti balanszot sem sikerült eltalálni. Robin például érezhetően gyengébb bárki másnál, hiszen relatív nagy lőtávját leszámítva semmi előnye nincs a többiekhez képest, míg John közelharcban egy megállíthatatlan vadállat, amit a Sumo Digital azzal kompenzált, hogy lopakodni is ugyanolyan jól tud, mint a csapat összes többi tagja.

A betyárlét nem való mindenkinek

Mindent összevetve a Hood: Outlaws & Legends papíron ígéretes játéknak tűnik, de sajnos a gyakorlatban már nem muzsikál olyan jól. A lopakodásra kihegyezett PvPvE összecsapások például kifejezetten jól hangzanak, azonban a gép nem bünteti elég hatékonyan a lebukást, illetve az NPC-k sem a legokosabbak, épp ezért a Sumo Digital alkotása lényegében egy egyszerű Team Deathmatch, annyi csavarral, hogy a Robin Hood-történetekből ismerős karakterekkel csépelhetjük egymást, illetve a magas fűben is leguggolhatunk, ha taktikusnak akarunk tűnni.

Maga a játék ettől függetlenül képes a maga módján szórakoztatóvá válni, főleg akkor, ha barátokkal közösen vágunk neki, azonban, ha tényleg egy feszült, lopakodásra és taktikázásra kihegyezett PvPvE programot szeretnénk kapni a pénzünkért, akkor a Hood: Outlaws & Legendsben sajnos jó eséllyel csalódni fogunk.