Messze nem a Hyrule Warriors volt az első a műfajban és az Omega Force istállójában, mégis az egyik legsikeresebb lett: a 2014-es játék persze lényegesen nagyobb hátszéllel indult, mint a Dynasty Warriorsból született spinoffok zöme, hiszen megkapta minden idők egyik legismertebb világát és annak karaktereit, a kiadói feladatokat pedig a Nintendo vállalta magára. A musou, azaz a japán hack 'n’ slash játékokat több mint két évtizede ontó OF pedig tudta, hogy mit kezdjen ezzel, úgy formálva át a Dynasty Warriorsszal megalkotott műfajt, hogy az passzoljon a Zelda-univerzumhoz. Ugyanakkor kár lenne vitatni, hogy az alapvetően különálló epizódokra osztott Zelda-világot eléggé lehetetlen úgy, egy lineáris történelmi szál alá terelni, hogy ne kelljen trükközni időutazással, alternatív dimenziókkal és minden olyan eszközzel, amellyel megmagyarázható, miként került egy tető alá több, egymástól gyökeresen eltérő figura, ellenfél és persze kultikus helyszín. A Hyrule Warriors sikerét követően ugyanakkor kérdés sem lehetett afelől, hogy a spinoffok felé egyre inkább kikacsingató Koei és a Nintendo még messze nem végzett egymással, azonban elég sok évnek, és pár egyéb próbálkozásnak – például a remekbe szabott Fire Emblem Warriorsnak – kellett eltelnie ahhoz, mire a páros ismét visszatért a Zelda világába.

Sliders

Ez a visszatérés ugyanakkor nemcsak a készítőkre, de az Age of Calamity szereplőire és az őket irányító közönségre is igaz, hiszen ez nem elődjének folytatása, hanem a Breath of The Wildé. Jobban mondva annak előzménye, a történet ugyanis 100 évvel korábban játszódik, akkor, amikor a második Calamity megjelent Hyrule küszöbén, elpusztítva mindent és mindenkit, aki csak az útjába került. Az, hogy ez pontosan hogyan is történt, és miként vezetett oda, hogy Zelda egy évszázadot töltött Calamity Ganon társaságában a Hyrule-kastélyban, Link pedig ugyanennyi ideig volt sztázisban, eddig jobbára rejtély volt, vagy legalábbis nem valami olyasmi, ami komolyabban kibontásra került volna a Breath of the Wild rövidke, de annál hangulatosabb visszaemlékezései során. 

Ezt a feladatot, a történet bemutatását így az Age of Calamity vállalta magára. És milyen parádésan teszi. A musou-műfajtól szokatlanul nagy mennyiségű átvezető videó található benne, ráadásul ezek során nemcsak, hogy visszatér minden korábbról ismert szereplő, de minden eddiginél több is kiderül róluk, ahogy arról is, hogy miként próbálták felvenni a harcot Gannonnal és a Calamityvel. A történet az új Hyrule Warriors egyik legjobb része, a főbb küldetések közé ékelt párbeszédek, az összes nagyobb régiót bemutató sztorifeladatok fantasztikus toldalékul szolgálnak a Breath of the Wildhoz, ráadásul az események a kánon részét képezik, azaz minden a hivatalos sztori része.

Hyrule a kezedben

A "minden" pedig elég nehezen körülhatárolható dolog, a Hyrule Warriors léptéke ugyanis már-már hihetetlen mind elődjéhez, mind az egyéb DW-spinoffokhoz képest. Habár az általa ábrázolt világ sajnos nem összefüggő és szabadon bejárható – a DW9 kapcsán az Omega Force ezzel nagyon megégette magát –, de még így is hatalmas. Ha nem is kiterjedésben (hiszen a küldetések elszeparált, lineáris folyosókra osztott pályákon zajlanak), de tartalomban és megjelenítésben mindenképp, a Hyrule Warriors ugyanis a Breath of the Wild térképét használja. Mármint szó szerint, annak minden régiójával és főbb helyszínével. A játék előrehaladtával valóságos ikondzsungel alakul ki, ahogy újabb és újabb lehetőségek kerülnek fel. Ezek nagyobb része igazából csak egyfajta mellékes feladat, melynek teljesítéséhez alapanyagokat kell leszállítani és ezáltal extrához jutni. Ez lehet több életerő egy-egy karakternek, új csatamozdulat, kibővített kombó, de ezen felül természetesen hagyományosabb mellékfeladatok is elérhetők. Igazán csak kettő emelkedik ki a mezőnyből: az időre lezajló próbák során egy-egy karakter képességeihez lehet jártasságot szerezni, míg a Divine Beast-missziók alatt a négy Divine Beast egyikét lehet irányítani. Általában ez tradicionális shoot'em upot jelent, és pont annyira látványos és élvezetes a masszív harcok mindegyike, mint amilyennek a Breath of the Wild röpke pillanataiban tanúi lehettünk.

Természetesen az idő nagyobb részét nem ezzel, hanem a hagyományos musou harcokkal fogjuk tölteni, pályánként szó szerint ellenfelek százait elpusztítva. Ehhez általában minimum két karaktert kapunk, de sok esetben ennél sokkal több hős tartozik alánk, akiket szabadon el lehet küldeni a térkép egy-egy pontjára, így több frontos háborút nyitva. A harcrendszer minden eddiginél kecsesebb és tartalmasabb, hiszen az alap könnyű és nehéz támadás mellé kapunk egy hagyományosabb eszköztárat az elementál-támadással és korlátozott töltéssel rendelkező varázsbotok képében, másrészt minden irányítható hős kiaknázhatja a Breath of the Wildból ismerős repertoárt is. Azaz lehet bombákat hajigálni, sztázist használni, fagyasztani. Ezek kombóba fűzése már önmagában is elég sok lehetőséget rejt, de mivel minden szereplő saját kínálattal, animációkkal is rendelkezik, a fő Dynasty Warriors-játékokhoz mérhető mennyiségű mélység és tartalom vár.

Ezzel jár az is, hogy természetesen itt is van egy korlátozott karakterfejlesztés, a korábban bemutatott mellékküldetéseken túl ugyanis a fegyverek is fejleszthetők. Az eszközöket lehetőség van fuzionálni, és ezáltal nemcsak megerősíteni azokat, de további képességekkel is felruházni, melyek hatalmas segítséget nyújtanak az egyre nehezedő és egyre hosszabb harcok, missziók során. Ennek hála sikerült elkerülni azt is, hogy az új Hyrule Warriors a kevéske ellenféltípus és ellenfélmodell ellenére egyáltalán nem válik monotonná, mert mindig vár valami újdonság, vagy a teljes egészében elsajátított harcrendszerrel járó gyakorlat és kielégülés.

Ennek ugyanakkor megkérik az árát. Az Age of Calamity érezhetően sokszor megküzd a hardverrel, elsősorban akkor, amikor száznál is több ellenfél van a pályán, és a különlegesebb támadásokkal járó effektek a fizikát is segítségül hívják. Ez a jelenség mind handheld, mind dokkolt állapotban tapasztalható (a kétfős, osztott képernyős mód csak fokozza), de a játékélmény rovására nem megy, mert nem nagyon van olyan szituáció, ahol másodperceken múlna a siker vagy egy karakter élete. A látvány pedig önmagáért beszél: az Age of Calamity a részletek terén még a Breath of the Wildra is köröket ver, nemcsak az átvezetők, de a csatajelenetek során is. Ugyanakkor mindent elmond az Age of Calamity színvonaláról az, hogy egyszerűen nem lehet másba belekötni. Egészen parádés musou-játék és az egyik legkiválóbb spinoff valaha, ami nem szimplán csak egy ráadást jelent egy korábbi élményhez, hanem jelentősen megtoldja azt. A Breath of the Wild mellé gyakorlatilag kötelező, és műfaján belül is egy igazi mérföldkő!