Volt egyszer egy uradalom

A mindössze négyfős csapat által készített Lords and Villeins nem kevesebbet ad a kezünkbe, mint egy középkori nemesi birtok irányítását. Ha úgy tetszik, nevezhetjük akár földesúr-szimulátornak is (az idevágó aktuálpolitikai poénoktól most mindenkit megkímélnék). Ennek értelmében menedzselhetjük jobbágyainkat, a piacunkat (ami egyébként fontos eleme a játéknak), és persze fejleszthetjük kicsiny közösségünket. Jó példa erre, hogy ácsok szerzésével fából készült építményeket emelhetünk, majd a kőműves céh letelepedése után már jöhetnek a kőházak is. Igen, a letelepedni vágyók maguk jelentkeznek nálunk, hogy aztán telket és „munkahelyet” biztosítsunk számukra. Ám az utasításokat már mi magunk adjuk ki nekik – na nem egyenként, hanem mondjuk, egy ház felépítésénél a hozzáértők beszerzik a szükséges nyersanyagokat, aztán szépen odamennek a helyszínre, és szépen megcsinálják, ahogy kell. Lásd például a saját területünkön a szolgáink, vagy a jobbágytelkeken az ott lakók – kivéve persze, ha mesteremberre van szükség.

Ha már a nyersanyagokról esett szó, azokból olyan sokféle van, hogy az élet minden területét lefedik, az élelemtől az építőipari alapanyagokig. A velük való kereskedelem is hasonlóan sokrétű, az adás-vételen felül ajándékozhatunk, sőt el is vehetünk árut. Mindezek mellé még jönnek a kereskedőkaravánok és az ajándék gyanánt érkező áruk is, szóval a játék ezen részét nem érheti panasz. Grátiszként pedig ott van az egyház és az idővel nálunk letelepedni vágyó nemesség ügyes-bajos gondjainak a kezelése is. Az egész így leírva bonyolultnak tűnhet, de a King of Retaillel ellentétben itt van gyakorlati oktatás, ami olyannyira jól működik, hogy lényegében az annak során felépített falvamat terelgetem még mindig, pedig már több mint két hete tesztelem a játékot. És ha valami elsőre nem lenne érthető, kapunk egy kódexet is, ami részletesen elmagyaráz mindent, szóval szinte lehetetlen elakadni.

Pixelbe oltott szépség

Ahogy erről már korábban volt szó, a játék pixalart képi megoldást alkalmaz, nem is akárhogyan. Maga a látvány hihetetlenül hangulatos, a nap- és évszakok változása nagyon szépen lett megoldva. Példának okáért öröm nézni, ahogy ősziből szép lassan télibe vált a táj, miközben munkásaink serényen dolgoznak, üzleti ügyeiket intézik vagy éppen „csinálják a szerelmet” (amolyan Roxette-esen). Jelzem, semmi megbotránkoztatóval nem találkozunk, ez utóbbi is inkább mókásan van tálalva, kár, hogy pont nem sikerült képet lőni róla. A hangszekció viszont már némiképp felemás képet mutat. Szinkron – minő meglepetés – nincs, bár őszintén megvallva, számomra nem is hiányzott. A zenék viszont hihetetlenül hangulatosak, csak éppen rövidek és nem is ismétlődnek, így többnyire csupán az ambiance marad, ami viszont kimerül némi munkazajban és állathangban. Kár érte.

Most jönne az a rész, amikor elkezdem a hibákat sorolni, de igazán komoly dolgokról nem tudok beszámolni, inkább csak apróbb furcsaságokról. Azt mondjuk, nem tudom hová tenni, hogy Steamen a szinkronizáció néha nem működik rendesen kilépéskor. Megjegyzem, a mentések egy újrapróbálás után simán helyreállnak, szóval nagy problémát ez sem okoz. Nyilván a pixeles grafika sem tetszhet mindenkinek, de ennyi erővel a teljes műfajba is beleköthetnék, szóval ezt sem nevezném hibának – főleg, hogy a játék nagyszerűen néz ki. A korábban említett érdekességet a zenével ide vehetném, de másba tényleg nem tudok belekötni, hacsak a mechanikák kiismerése után fellépő önismétlőségbe nem, bár engem még ez sem tudott zavarni.

Álmom egy tanya

Mindent összevetve a Lords and Villeins egy nagyon jól összerakott menedzsment játék, pazar grafikával és zenével. Ugyan nem egy tökéletes darab, de rettentően közel áll hozzá, hogy az legyen. Ha egyszer beszippant, nem ereszt, és hirtelen azt veszed észre, hogy a fél éjszakát végigjátszottad, hiszen mindig történik valami. És mindezt – ahogy a bevezetőben már említettem – egy csupán négyfős csapat hozta össze.