2015. március 11-én az osztrák indie csapat, a Moon Studios, a játékosok és a sajtó minden szeretetét bezsebelte, mikor az Ori and the Blind Forest végre napvilágot látott, ezzel elképesztő elismerést hozva az alkotóknak. Akik ezt a rengeteg pozitív visszajelzést előnyükre használták, egyben pedig nekiálltak játékuk további fejlesztésének, tökéletesítésének, hogy ezzel hálálják meg a rengeteg bizalmat. Így öt év elteltével, rengeteg várakozás után végre itt a folytatás, az Ori and the Will of the Wisps, ami túltesz elődjén is, és ami miatt nyugodtan mondhatjuk, hogy megéri gamernek lenni.

Családi kör

Varázslatos kezdéssel indít a második rész, amely egyben közvetlen folytatása is a 2015-ös programnak. A környéken béke van, minden rendben, Naru és Gumo pedig együtt egyengeti a kis bagoly, Ku mindennapjait – vele Ori is rendkívül szoros kapcsolatban áll, így négyesben tényleg olyanok, mint egy nagy család. Bár Ku állandóan az ég és a szél hívásától izgatott, a repülés nem kifejezetten megy neki, egészen addig, míg fehér hősünk megoldást nem talál a problémára, majd kettesben neki nem vágnak, hogy a szelek szárnyán jussanak el a távolba, ahol aztán, ahogy azt sejteni lehet, végül bajba keverednek.

Annyira, hogy el is veszítik egymást, Orival pedig az a feladat várja a játékost, hogy az erdőt kiismerve, a barlangokat, mocsarakat és egyre rémisztőbb vagy szomorkásabb helyszíneket bejárva ráleljen kis társára, emellett nemcsak legyőzze az életüket fenyegető szörnyetegeket, de a rettegésben élővilágot is megmentse, sőt otthonukat is megtisztítsa, egyben kibővítse. Így nyílnak meg a meglehetősen nagy és tartalmas térképen az újabb és újabb helyek, miközben a játékmenet igazából nem sokat változott: oldalnézetben közlekedve térképezzük fel a különböző járatokat, megnyitjuk és fejlesztjük képességeinket, amikkel korábban elérhetetlen helyekre juthatunk el, illetve segítünk a környéken élők ügyes-bajos dolgaiban.

Lényegében egy teljesen alap karakterrel indulunk el, tudunk ugrani, gyorsan egy lángra kapott fadarabbal hadonászunk, majd a mindent kitöltő fény erejével lesz saját fegyverünk, akár egy-két őrszemet is magunk mellé idézhetünk, duplát ugorhatunk, lendületből csúszhatunk egy nagyot, belekapaszkodhatunk bizonyos eszközökbe és a többi. Képességeket vehetünk és itt-ott találhatunk, utóbbiak általában mindenképpen fontosak az előrejutáshoz, míg előbbiek inkább csak segítenek a nehézségek leküzdésében. Ez persze „pénzbe kerül”, amiből a játékban eleinte elég visszafogottan kapunk, majd később egyre többet sikerül megszerezni, ahogy a korábban elérhetetlen helyeket is meghódítjuk – persze szükség is van az apanázsra, merthogy a fejlesztések drágák.

Vannak kisebb mellékküldetések is, amiknél a barátságos NPC-k bajain segíthetünk, ezek többnyire elég jópofa kis mellékzöngék, aranyos párbeszédekkel és karakterekkel – akiket amúgy más módon is segíthetünk. Egy bizonyos ponttól és helyszíntől kezdve az élőhelyet is megváltoztathatjuk, segíthetjük, megtisztogathatjuk, ami kihatással lesz a lehetőségeinkre is, így érdemes idővel mindent alaposan helyrehozni, amihez viszont nyersanyagok kellenek. Így alakul át az Ori and the Will of the Wisps egy eszközmenedzselős, begyűjtős metroidvániává, ami alaposan felzavarja az állóvizet, legalábbis olyan téren, hogy mindig van mit tenni, mindig érdemes mindenhova visszanézni és mindent kipucolni.  

A csendes erdőn túl

Igazából nem hatalmas a változás, de észrevehető, illetve sokkal tartalmasabb és változatosabb az összkép, ami nem mellesleg abszolút varázslatos. Az egész játéknak van egy rendkívül erős, érzelmekben gazdag hangulata, ami a képekkel, a látványvilággal, a zenékkel együtt telíti ki a játékos teljes érzékelését. Mint egy megmozduló festmény, úgy ömlik le a gonosz és fenyegető feketeség a képernyőről, ahogy zaklatott muzsika társaságában valami megmozdul a távolban… és úgy bukkannak fel a vidám kis alakok a színekkel alaposan telerakott, napfény világította mezőn, ahogy a jókedélyű zenei aláfestés mellett felszabadítjuk az erdőt, megtisztítjuk a vizeket.

Elképesztően egyedi, kidolgozott és atmoszférában gazdag utazás ez, melyben a családi összetartozás és a személyes kapcsolatok egyaránt fontosak, de mindezt az alkotók lényegében csak hangokkal és képekkel adják át. Szöveg alig van, és bár a magyar nyelv is beállítható, ezt annyira nem tudom javasolni, mert elég fura stílusban készült a fordítás, ami sokakat zavarhat. Kisebb bugok persze vannak, nem is kevés – a kedvencem az volt, amikor egy helyre visszatérve hiába kerestem egy hosszú liánt vagy kötelet, amiről tudtam, hogy ott van, de sajnos nem találtam… ott is volt, csak láthatatlanul, szóval a levegőbe kapaszkodva tudtam fel és le csúszkálni. Mert ennyire profi vagyok.

Szóval a játék több, mint ajánlott, pláne a műfaj kedvelőinek, de lényegében bárki hosszú órákra elveszhet benne, ha sikerül kiismerni az egyébként nem kifejezetten bonyolult mechanikát. Fejtörő akad benne, bár inkább az ügyességünk kerül próba alá (meghalni továbbra is könnyű), a térkép pedig, ugyan hatalmas, azért a mentőhelyek nyújtotta gyorsutazásnak hála könnyű rajta ide-oda utazgatni. Márpedig lehet bőven, hiszen gyűjtögetésből és felfedezésből nincs hiány. De ez nem is baj, egy ilyen rendkívüli kalandot nem is lehetne másképpen elképzelni – a Moon Studios ismét megmutatta, hogy nem véletlenül lett annyira felkapva az Ori and the Blind Forest, aminek hagyatékát és hagyományait a Will of the Wisps remekül viszi tovább.

Támogasd te is a PC Gurut!