Amikor 2015-ben Mijamoto Sigeru azt mondta, “a Pikmin 4 nagyon közel áll a befejezéshez”, egész biztos senki sem gondolta volna, hogy még öt évvel később is itt állunk, és nemhogy nem láttunk semmit ebből a misztikus folytatásból, de azóta is szinte ez az egyetlen kijelentés bizonyítja létezése tényét. Az persze nem titok, hogy a Nintendo előszeretettel küld vissza bármit a tervezőasztalra, ha az nem felel meg az általuk állított minőségi követelményeknek – sokat tudna erről mesélni a Metroid Prime-széria is –, de még így is szinte példátlan a kiadó történetében az, hogy valamit így elássanak. A Switch által elindított portolási hullám azonban új erőt adhat a viharos életű Pikmin 4-nek, hiszen egész biztos, hogy a Pikmin 3 Deluxe létrejötte nemcsak arról szól, hogy második életet kapjon a Wii U-n rekedt epizód, hanem arról is, hogy egy teljesen új közönség is megismerhesse a Pikminek világát – és remélhetőleg annak új fejezetét is.

Szigeti veszedelem

Ebből a leckéből viszont nemcsak a közönségnek, de a főszereplőknek is kijutott, hiszen a Pikmin 3-ban hajótörötteket kell irányítani, akiket nem az óceán, hanem egy olyan ismeretlen bolygó nyelt el majdnem, amely fajuk jövőjének záloga lehet. Későn kapcsoltak: a Koppaion senki sem gondolta, hogy nagy étvágyuk, az utódlás kapcsán mutatott lelkesedésük és a hosszú távú tervezés hiánya a kihalás szélére sodorhatja fajukat. Így hát felkerekedtek, hogy olyan planétát találjanak, ahol, ha le nem telepedhetnek, de legalább szerezhetnek élelmet és egyéb eszközöket, amik segíthetnek a szorult helyzetben. Azzal azonban ők sem számoltak, hogy a PNF-404 nem a vörös szőnyeget teríti ki, hanem valamilyen úton-módon a felszínre húzza az űrhajót, melynek kulcsfontosságú elemeit – beleértve a három főt számláló legénységet – össze kell szedni, mielőtt visszatérhetnek otthonukba.

Csakhogy elég gyorsan kiderül, hogy a bolygó egyáltalán nem lakatlan, és a már-már égbe nyúlóan hatalmas bogarak, rovarok és gigantikus gyümölcsök mellett különleges, a földből kinövő kis lények, azaz pikminek lakják, akik örömmel hallgatnak a vezényszóra, és tesznek meg mindent, akár az életük és a testi épségük kockázatása árán is.

Mint a lemmingek

A Pikmin játékmenete így rájuk, egész pontosan a felmerülő problémák, akadályok elhárítására épül. A történet öt nagyobb területen játszódik, de alapvetően mindegyiken ugyanaz történik: leszállunk az adott kontinensre az űrhajóval, és megpróbálunk gyümölcsöket szerezni a túléléshez, eszközöket a hajó képességeinek javításához, és további pikmineket a térkép gyorsabb bebarangolása, a feladatok hatékonyabb megoldása érdekében. Minden egyes ilyen próbálkozás egy teljes napig tart, napkeltétől napnyugtáig, így pihenni, céltalanul kószálni nincs sok idő, a nap végén ugyanis muszáj enni – ehhez kellenek a gyümölcsök, melyekből turmix készül, és általában egy adagnyi egész biztos elfogy vacsorára.

Szerencsére a pikminek nem kérnek enni, még akkor sem, amikor már szó szerint több száz áll rendelkezésre, méghozzá különböző fajták képében: a piros pikminek tűzállóak és szinte mindenre képesek; a sárgákon nem fog az áram; a kékek képesek a vízbe is belegázolni; a szürkék a gyémántot is szét tudják törni; a rózsaszínek repülni tudnak. A csapat összeállítása során szabadon keverhetők – sőt, igazából mindegyik fajtából kell, hogy legyen –, de a térképen mindig csak 100 lehet aktív.

Mivel ezúttal minden eddiginél több karakter irányítható, ezért a csapat több részre is szabdalható. Ez nemcsak a térkép gyorsabb felfedezését, illetve a több helyen való szimultán gyűjtögetést teszi lehetővé, de idővel olyan akadályokat is bevezet, melyek csak akkor oldhatók meg, ha a három kapitány és így a három különálló csapat összedolgozik. Akadály pedig bármi lehet – egy lerombolandó fal, egy eltorlaszolt folyó, vagy épp egy hatalmas, furcsa lény, amit le kell győzni. Ezek az összecsapások, bár nem nehezek, de nagyon változatosak és nagyon hangulatosak, és mindig ki kell használni a terep adottságait. Hol a fényekkel kell játszani, hol futóhomokon lavírozni, máskor pedig a különféle pikminek között váltogatni és a nagyobb rondaságok gyengeségeit kihasználni – hogy aztán a tetemüket az űrhajóhoz visszacipelve értékes nyersanyaghoz jussanak a túlélők.

Ez a tökéletesre csiszolt játékmenet pedig még ennyi év távlatából is lebilincselő, és ha hozzávesszük, hogy a kampány alsóhangon is 12-15 óra hosszú, akkor egyértelmű, hogy egyhamar nem lehet felállni mellőle. Már csak azért sem, mert a Deluxe változat nemcsak a nevében Deluxe. Egyrészt az alapjátékhoz utólag kiadott összes bővítményt tartalmazza – beleértve a misszió módot –, másrészt számos újítást hoz. Ezek közül a legjobban sikerült egyértelműen az az extra kooperatív opció, mely révén a teljes kampány végigvihető egy társsal, de ezen túl is sikerült bőségesen belenyúlni a játékba. Például sokkal áramvonalasabb az irányítás, a beépített segítség révén mindig látni, hogy mi a továbbjutás kulcsa, az új prológus és epilógus pedig keretbe foglalja a történetet is.

Amihez viszont egyáltalán nem sikerült hozzányúlni, az a tálalás. Sajnos a Wii U-s átiratok esetében már megszokhattuk, hogy szinte egy az egyben portolják őket, de a Pikmin 3 esetében tényleg még nagyítóval is nehéz megtalálni azt, hogy mi változott a külsejében. Igazából semmi – a Pikmin 3 egyetlen szerencséje az, hogy már a kiadásakor is varázslatosan stílusosan festett, és elnagyolt, színekben bővelkedő világának hangulata még mindig kárpótol technikai gyengeségeiért. A Pikmin 3-on ugyanis nem fogott az idő: egy káprázatos sorozat egyértelmű csúcsa, ami remélhetőleg ugródeszka lesz a negyedik kalandhoz!