A rendőrszimulátoros szubkultúrában közhely, hogy a legjobb rendfenntartói élményt a GTA 5 LSPD:FR modja nyújtja, miután viszont annak telepítése nem triviális feladat, a közösség részéről kiemelt érdeklődés övezi az önálló rendőrös játékokat is. Ezek minősége viszont az alacsony árcédula okán a „futottak még” szinttől a borzalmas skáláig terjed, épp ezért látszott reménykeltőnek az eredetileg Police Simulator 18 néven futó portéka, amely mind tartalmilag, mind technikailag az első igazán jó közrendőr-szimulációnak tűnt.

Nyíltvilágú városról, kooperatív módról és a mindezt meghajtó Unreal Engine 4-ről szólt a fáma – nekünk persze bizonyíték kellett és nem ígéret, a műszakot szervező Bigmoon pedig finoman szólva is felemás referenciákkal bír, az optimista várakozást így részemről egészséges óvatosság árnyalta. És nem is alaptalanul: a játék ugyanis végül Patrol Duty néven, másfél év késéssel, nyomott áron, az ennek megfelelő minőségben jelent meg, ami azért bosszantó, mert simán lehetett volna egy nagyon jó játék is.

„Én vagyok a Rend!”

Az alapok ugyanis teljesen rendben vannak! Karrierünknek férfi és női újoncként is nekiállhatunk, a célunk pedig, hogy a szamárlétrát végigjárva a közlekedésrendészetre kárhoztatott kadétból végül rendőrkapitánnyá léptessenek elő. Frank Reagan székéig azonban rögös út vezet, amit napi feladatok és rádión befutó segélyhívások szegélyeznek: előbbieket a műszak kezdetén választjuk ki, utóbbiakra pedig a meló alatt tetszés szerint reagálhatunk vagy hagyhatjuk őket figyelmen kívül.

Ami a napi missziókat illeti, mindegyik a kvóták körül forog: tilosban parkoló járművekre rakunk kerékbilincset, körözött bűnözők kapnak karperecet, vagy épp közúti ellenőrzőpontokon szekáljuk a gyorshajtókat és a renitens ittas vezetőket. Lényegesen változatosabbak viszont a segélyhívások: helyszínelések, autós üldözések, vagy épp rablási kísérletek várnak ránk, izgalomban tehát nem lesz hiány, bár a napi missziókhoz hasonlóan ezek is előre letároltak, cirka 30 szkriptelt eset kapott helyet a játékban.

Az utolsó műszak

A szolgálás és védés eme módozatai szóló módban is lekötik a digitális rendészeket, de kooperatív módban válnak igazán szórakoztatóvá, még ha a játék az ökörködést nem is díjazza (az ártatlanok-kollégák padlóra küldése azonnali game overt jelent, de 2-3 szájtáti bilincsbe verése után is jön a felfüggesztés). A probléma nem is ebben rejlik, hanem abban, hogy a Mission Failed felirat akkor is gyakori vendég a képernyőn, ha jó zsarut játszunk, a technikai megvalósítás ugyanis kriminális lett. Beakadó szkriptek (és így teljesíthetetlen vészhívások), a kocsinkat rommá törő ostoba MI forgalom, vagy épp soha meg nem érkező rabszállítók, lopósautók és mentőkocsik színesítik a szolgálatot. A gyalogos irányítás (főleg tűzharcok során, szemhez emelt fegyverrel) szintén nehézkes, de az optimalizáció sem százas, a játék vasigénye ugyanis nincs arányban az egyébként elég sivár városképpel.

Mindezek (és a cikk végi százalék) ellenére mégsem temetném még a Patrol Dutyt, egyrészt mert a program a fenti „malőrök” ellenére is az eddigi legjobban összerakott járőrös játék (ami persze magáról a műfajról is sokat elárul), másrészt pedig, mert a Bigmoon folyamatosan figyeli a visszajelzéseket, és már beígérte a kötelező javításokat. Reméljük, hogy ezek tényleg befutnak majd, mert Boscorelli rajongói megérdemelnének egy jó játékot a műfajban!