Először Rayman oldalán léptek színre, azóta azonban saját karriert építettek fel a Ubisoft gyakran rémisztően ostoba és őrült nyulai, melyekről a videójátékok mellett azóta többek között sorozat, film, képregény és még plüssfigura is készült, de már olyan ikonok társaságában is élvezhették a rivaldafényt, mint Mario és barátai. A Mario + Rabbids: Kingdom Battle sikere után természetesen már úton az októberben érkező folytatás, azonban előtte még kaptunk egy hagyományosabb partijátékokkal teli gyűjteményt is a nem mindennapi tapsifülesekkel a Ubisoft Chengdu jóvoltából.

A Rabbids: Party of Legendsben futurisztikus mosógépük ezúttal a keleti legendák világába sodorja a menthetetlen bajkeverőket, ahol szent könyveket gyűjtögetve, a kínai mitológia ihlette kihívásokon és ellenfeleken kell átverekedniük magukat a hazajutáshoz. Mindez persze tocsog a sorozattól megszokott humorban és abszurd helyzetekben, a témához illően pedig az összes Rabbid tematikus göncöt ölt magára, melyek között kedvünkre válogathatunk. A játék kvázi kampánya és egyben lelke is az Adventure mód, melyben négy fejezeten át mérhetjük össze erőnket az MI, vagy akár legfeljebb három barátunk vezérelte nyúlriválisokkal a minijátékok forgatagában. Minden fejezet 7-11 játékot foglal magában egy-két köztes megállóval és mókás átvezetővel, melyeknek magányos farkasként, vagy akár csapatokat alkotva is nekivághatunk. A pontszámok egyébként a fejezetek végén kiértékelődnek és lenullázódnak, így szerencsére sosem lesz a végtelenségig behozhatatlan a lemaradásunk.

A Rabbids: Party of Legends 50 minijátékot vonultat fel, melyek között számos klasszikust találunk, köztük zenés ritmusjátékot, memóriatornáztatót, "lökd ki a másikat a pályáról" számokat és megfigyelésen alapuló feladványokat egyaránt. Ezek többségükben egész szórakoztatóak – bár sok eseten csak mérsékelten –, viszont sokszor szimplán csiszolatlanok, átgondolatlanok vagy épp fárasztóak, de a legnagyobb probléma talán a rengeteg átfedés. Sok játék ugyanis alapjaiban ugyanaz, csak kissé más körítéssel, ami sokat elvesz a változatosságából – bár azért szerencsére közel sem süllyed a sárgakazettás 100-in-1 kollekciók mélységeibe.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A másik hatalmas probléma az erőltetett, érezhetően a szavatosság kitolására bevezetett szintlépési rendszer, amellyel a teljesítményünk után kapott pontokkal nyithatjuk meg a kezdetben még lezárt tartalmakat. A bőséges alapkínálat mellett a plusz kosztümös nyulak hiányát valószínűleg mindenki túlélné, de az, hogy még konkrét minijátékokat is csak több órányi kötelező pontfarmolással nyithatunk meg, az egyszerűen érthetetlen, főleg egy ilyen jellegű játéknál. Ennek fényében kicsit elszomorító az Adventure mód után a Party mód látványa, ahol már a konkrét játékok közül válogathatunk – legalábbis azokból, amiket már megnyitottunk –, vagy egy előre meghatározott időkeretre kérhetünk egy összeállítást.

Rabbids: Party of Legends ugyan összességében egy jópofa kis partijáték gyűjtemény az őrült nyulak megszokott humorával, azonban sajnos több területen sem szerepel túl fényesen. A játékkínálat alapvetően kellemes, viszont az említett átfedések és kiforratlanságok miatt nem igazán felhőtlen az élmény, a szintlépkedés mögé zárt tartalmak ötlete pedig érthetetlen és óriási ostobaság. Aki szereti a partijátékokat – akár pont a Rabbids korábbi összeállításait –, az nagyon nem nyúlhat vele mellé, de a műfajon belül azért bőven vannak ennél jóval kiemelkedőbb alkotások.