Ha svájci órát nem is lehet hozzá igazítani, de 1985-ös indulása óta a Romance of the Three Kingdoms elég következetesen tartja a 3-4 éves tempót. A kínai történelem egyik legfontosabb, legmeghatározóbb szakaszát feldolgozó, szintén történelmi jelentőségű regényből az évszázadok során akkora szórakoztatóipari birodalom nőtt, mint amilyet a három királyság csatái során résztvevő hadurak is szerettek volna, csak ők ezt nem videójátékokból, mangákból, filmekből, musicalekből építették volna fel. Erős túlzással a Koei akkor és ott szinte műfajt teremtett, de időtálló klasszikust mindenképp, amely újra és újra, töretlenül dolgozza fel ugyanazon csatákat, tavaly már a 14. alkalommal szólítva a harctérre.

A TIZENHÁROM TRÓN HARCA

Hogyan lehet egyetlen konfliktust ennyi alkalommal feldolgozni? Természetesen már-már mérhetetlen mennyiségű önismétléssel, hiszen az eredetileg 2020 januárjában megjelent Romance of the Three Kingdoms 14 kottára ugyanazt tudja, mint tizenhárom rész óta mindig – azaz annak a konfliktusnak a feldolgozását, amely (a játékban) 184-ben veszi kezdetét, és közel száz évnyi vérontást dolgoz fel, melynek során Kína összes kisebb-nagyobb nemese fegyvert ragad, hogy megpróbáljon a lehető legnagyobb hatalomhoz jutni.

A RotTK14 ezt egy nagyszabású grand strategy formájában tálalja, ahol általában több történelmi hadúr közül kell választani, és teljesíteni az adott scenario győzelmi feltételeit. Ez általában egy rivális komplett elpusztítását jelenti, közben pedig a kiinduló terület körülötti vidékeket sem árt teljes egészében bekebelezni, végső célul Kína egészének meghódítását kitűzve. Az idő nagyobbik részét a folyamatosan bővülő birodalom menedzselése teszi ki: a provinciákra, azon belül pedig településekre osztott tájkép egészen irreális mennyiségű, meghódítható helyszínt kínál, de a kezdeti sokk elég gyorsan automatizmusba csap át.

A RotTK14-ben ugyanis mindössze csak három nyersanyaggal kell gazdálkodni: arannyal, haderővel és ellátmánnyal. Ezek birtokában valósítható meg a tényleges hódítás, amelyhez természetesen hadvezérekre lesz szükség, akik keze alá pedig bedolgoznak a gyalogos katonák. Ahhoz persze, hogy mindez sikerbe torkolljon, természetesen gondoskodni kell a háttérországról is, melyhez asszisztálnak a manuálisan kinevezendő kormányzók, honatyák, akik örömmel viselik a hátukon a mindennapok nehézségét, így nekünk alapvetően csak azt kell kitalálni, hogy az adott település vagy provincia a kereskedelemre, a mezőgazdaságra, esetleg a hadászatra fókuszáljon-e.

ÁTLÁTHATÓ KÁOSZ

Ugyanakkor az induláskor kicsit sokkoló mennyiségű ember és almenü igazából nem nagyon rejt többet annál, mint amit a képernyőre rak: a dolgok nagy része eléggé automatizált már önmagában is, és a követendő irányelvek meghatározásán túl a részletekbe már nem kell belemászni. Mert nem lehet. Igaz ugyan, hogy némi extra statisztikai érték kiváltása érdekében címek oszthatók ki, és vannak apróbb ármánykodások is, melyekkel direkt vagy indirekt módon lehet szabotálni az ellenfeleket, de ezek meg sem közelítik azt a kidolgozottságot és mélységet, amit a grand strategyk királya, a Paradox játékaiban láthatunk.

A nagyobb probléma igazából az, hogy az esetlegesen egyszerűbb stratégiai részt nem tudja kiegészíteni a hadászat, mivel abba a seregek összerakásán túl alapvetően nincs beleszólási lehetőség. A hadvezér, a formáció, valamint a betoborzásra ítélt katonák mennyisége az összes opció, amely ezen a téren vár, magukat a csatákat a haderők már automatikusan vívják meg. Minimális taktikai lehetőséget igazából az rejt, ha egynél több oldalról közelítünk egy város vagy egy rivális sereg felé, kihasználva azok gyenge oldalait, és a RotTK14-ben az ellátmányozási lánc is megjelenik, de ez még így is elég szegényes.

Az összehasonlítás pedig sajnos elkerülhetetlen a legutóbbi Total Warral, amely pontosan ugyanezt a témát dolgozza fel, és teszi mindezt nemcsak elegánsabban, de kategóriákkal tartalmasabb és színvonalasabb formában. Ennek fényében jelenleg sajnos semmi sem szól a Romance of the Three Kingdoms 14 mellett, kivéve azt, hogy a TW kizárólag PC-n érhető el, ez pedig alapvetően még mindig egy konzol-fókuszú sorozat. Az érintőképernyőből eredő kényelmesebb irányítás okán most már értelemszerűen Switchen érzi magát a legjobban, de a kezelőfelület a hagyományos elsődleges platformon, PS4-en is teljesen kézre áll – hiszen a kevéske lehetőséget azért nem annyira nehéz menedzselni. Az persze már más kérdés, hogy érdemes-e.

DIPLOMACY AND STRATEGY EXPANSION PACK

Az élményen pedig sajnos a legújabb fizetős bővítmény sem tud javítani, sőt: alapvetően nehéz ugyanebben a műfajban vagy a tripla-A kategóriában még egy olyan DLC-t találni, amely ennyire sok pénzért ennyire kevés tartalmat kínál. Hiszen a 35 euróért mért expanzió alapvetően csak pár új képernyővel toldja meg az alapjátékot. Az egyik ilyen a földrajzi adottságokból eredő előnyök jelenlétét jelenti, melyek nevükhöz hűen azt hivatottak elősegíteni, hogy az elfoglalt vagy elfoglalandó régiókban legyen némi egyediség, illetve, hogy valamiféle bónuszt adjanak a birodalomhoz tartozó nagyobb szeletek. Ezeknek azonban közel sincs akkora jelentőségük, mint az ember elsőre gondolná, és az új, nomád törzsek lekenyerezése sem nyújt túl nagy előnyt. Ennél maximum csak egy fokkal érdekesebb a nyugat felé való nyitás a diplomácia révén, amellyel hosszú hónapok alatt követet lehet küldeni az európai urakhoz, akik jó esetben ezt meg is hálálják, de mélyebben még ez sem befolyásolja a kampány megszokott menetét. 

A kiegészítő egyetlen igazán tartalmas vagy érdekes része az az új játékmód, amely rövid küldetések formájában dolgozza fel a könyv híres jeleneteit, az egészet egy hagyományos high score-rendszer alá terelve. Ezek az egyáltalán nem hosszú játékidővel rendelkező, a funkciókat is korlátozó kis szeletek legalább tényleg érdekesek, és hosszuk okán remek Romance of the Three Kingdoms-élményt nyújtanak azoknak is, akik nem tudnak órákat a képernyő előtt tölteni, de a kérdés adott – megéri-e ez azt az abszurd árat, amit elkérnek érte? Ezt persze mindenki maga dönti el, de az tény, hogy a Koei sorozatának ideje volna megújulni, ha tovább akarja vinni ezt a témát, különben a lázongás és felkelés végül ugyanúgy letarolja, mint a középpontjában álló korai területeket.