Bár az év végi hatalmas játékdömpinget számtalan indie és AAA kategóriás csapat inkább elkerülte, ez nem akadályozott meg pár vakmerő vállalkozót abban, hogy olyan nagy nevek körül jelentessék meg eleve  mérsékeltebb sikerre hivatott címeiket, mint a Cyberpunk 2077, az új Call of Duty és az Immortals Fenyx Rising. Hasonlóan tett a Skunkapes csapata is, melyet elsősorban a néhai Telltale Games oszlopos tagjai alkotnak, és akik úgy döntöttek, pont ez az időszak a legtökéletesebb arra, hogy kiadják remasterüket az egykori kalandjáték-gyár első igazán nagy sikeréből, a 2006-os Sam és Max első évadából, mely a boltokban és konzolon Save the World alcímmel jelent meg.

Becsületükre legyen mondva, kifejezetten lenyűgöző munkát végeztek a remaster készítésével, még látványosabbat, mint a Ziggurat és a Terminal Reality a nemrég tesztelt Bloodrayne-újrakiadásokon. Teljes kontrollertámogatás, felskálázott textúrák, lényegesen dinamikusabb, korszerűbb világítás és árnyékok… ráadásul a játék háttérelemei és karaktermodellei még kaptak egy enyhe cel-shaded átdolgozást is, melynek hatására a játék lényegesen képregényesebb összhatást kelt. Ám a külcsín mögött maga a játékmenet nem változott: klasszikus point and click szabályok szerint kell irányítanunk a Szabadúszó Rendőrség két antropomorf tagját, Samet és Maxet az elborultabbnál elborultabb ügyek felgöngyölítése során, melyek az egyes fejezetek előrehaladtával szép lassan egy hatalmas, intergalaktikus összeesküvéssé állnak össze. Hol tárgyakat kell kombinálnunk nem túl konvencionális módon, hol fárasztó párbeszédekben készíthetjük ki az NPC-k idegeit, hol pedig autós üldözésben lövöldözünk a rivális sofőrök kerekeire.

Sajnos a rengeteg, csili-vili feljavítás mellett a remaster tartalmaz pár jóval kevésbé népszerű újítást is, melyek mellett a Skunkapes csapatának még a hivatalos oldalán is állást kellett foglalnia. Lényegében annyi történt, hogy az eredeti játék néhány, már-már az ízléstelenség határán egyensúlyozó poénját elég erősen cenzúrázták, illetve ezekhez kapcsolódóan meg is változtatták egy-két feladvány megoldását. A dolgot csak tovább bonyolítja, hogy amikor konkrétan egy ilyen esetről szerettem volna felvételt készíteni a videokritikához, felfedeztem, hogy ha a főmenüből csak az adott alfejezet automatikus mentését töltöm vissza, hirtelen az eredeti játéknak megfelelően játszódott le a jelenet – annak ellenére, hogy nagyobb javítás letöltését nem tapasztaltam a két próbálkozás között.

Elég valószínű, hogy az újrafényezés mögött bizony ott rejtőznek az eredeti játék fájljai is, ami okozott még néhány elég furcsa pillanatot. Nem egy alkalommal előfordult például, hogy egy-egy árnyék vagy felvehető pályaelem kicsit elcsúszva jelent meg, esetleg egy-egy textúra helyett a pixelesebb változat töltődött be, de még a játékhoz mellékelt magyar felirat sem teljes, mert a párbeszédekben hol Google Fordítót idéző béna tükörfordítások bukkantak fel, hol ‒ különösen a pályalemeken ‒ az eredeti, angol szöveg sorai.

Ám ha ezeket nem számítom, a remaster tulajdonképpen ugyanazt a szórakoztató, humoros játékélményt nyújtja, mint 2006-ban, a feljavított, lecsiszolt, átalakítgatott grafika az itt-ott módosítgatott kameraállásokkal pedig lényegesen korszerűbbé és hozzáférhetőbbé teszi a végigjátszást, mintha a megjelenéssel egy időben az online boltokban elérhetetlenné vált eredeti változatot modolnánk a Tell Tale Customization Toollal, mely nem a legelegánsabb módon, de megoldotta a HD felbontás használatát. A módosításokkal nem minden esetben értek egyet ‒ a fejlesztők dönthettek volna akár úgy is, hogy például az opciók menüből lehetővé teszik az eredeti játékok látványának és szövegének választását, mindössze HD felbontásban, hogy senki se érezzen hiányt ‒ ám maga a tény, hogy a Telltale legénysége a mai napig nem mondott le ezekről a klasszikusokról, számomra mindenképp pozitív fejlemény. Esetleg a megjelenés időzítése lehetett volna egy fokkal jobb.