Ha a Dragon Ball Z: Kakarot-tesztemben lelkesen örvendeztem arról, hogy mennyire meghatározta gyerekkoromat a Dragon Ball (és persze a DBZ), akkor ugyanez igaz a korai tinédzser éveim és a Cartoon Network közös kapcsolatára, ahonnan szinte faltam a kínálatot. Hatalmas kedvencem volt a Dexter laboratóriuma, a Scooby-Doo, a Fosterék háza képzeletbeli barátoknak, a mai napig rémálmokat okozó Bátor, a gyáva kutya, és természetesen a Szamuráj Jack. Utóbbi egészen különleges élményt nyújtott, hiszen ott már éreztem, hogy nem egy teljes mértékben gyerekeknek szóló műsort látok, hanem egy annál sokkal komolyabb, elgondolkodtatóbb, és jóval mélyebb mondandóval bíró rajzfilmet.

Genndy Tartakovsky műve egészen időtálló, és bár a rendező manapság inkább a Hotel Transylvania-filmekkel arat kisebb-nagyobb sikereket (gyorsan hozzáteszem, hogy a tavalyi ultra-brutális, ősemberes Primal is kötelező tőle), ha felmerül a neve, akkor legtöbben azonnal a Szamuráj Jackre asszociálnak. A sorozat 2001-ben indult és igen nagy népszerűségre tett szert, azonban ennek ellenére 2004-ben mégis úgy ért véget, hogy a cselekményét nem zárták le. Rendkívül hosszú idő után, 2015 végén jelentették be, hogy mégis elkészülhet az ötödik, befejező évad, amire egészen 2017 márciusáig várniuk kellett a rajongóknak. Mondjuk, megérte, mert teljes erőbedobással tért vissza, és ez meg is látszott az elkészült epizódokon: Jack végül győzelmet aratott, de ehhez igen nagy áldozatokat kellett hoznia, és a befejezés is keserédes, meglehetősen komor lett.

Long ago in a distant land…

A játék története az utolsó évad után játszódik, mikor is Aku időmágiát használ Jacken, amivel visszaküldi őt a múltba. Csakhogy egy alternatív idősíkba kerülünk, és bár a helyszínek és a visszatérő karakterek ismerősek lehetnek a széria rajongói számára, mégis egészen új történetszálakba bonyolódhatunk bele. A sztoriról többet nem szeretnék elárulni, legyen elég annyi, hogy tökéletesen illeszkedik a sorozatba. És most egy kicsit előre szaladok, mert lelövöm a poént: ez a játék valami iszonyatosan király!

Eleve hatalmas nosztalgiabomba az egész (még az intro is a régi főcímet kapta), vissza látogathatunk jól ismert helyszínekre, az összes régi karakter az eredeti szinkronhangján szólal meg, és a harcrendszer valami olyan gördülékeny és letisztult lett, hogy hasonló összecsapásokat tényleg csak a rajzfilmben láthattunk. Noha voltak már korábban is Szamuráj Jack-játékok (a mostanihoz műfajilag legközelebb talán a 2004-es The Shadow of Aku áll), ennyire hangulatos még sosem volt egyikben sem a flow. TPS-nézetben kalandozhatunk, de bizonyos helyeken átvált a játék 2D-be, amikor elég csupán az oldalra nyilakat nyomnunk a haladáshoz – ezzel nagyon stílusosan némi platformer ízt is csempésztek a végtelennek tűnő kaszabolás közé.

A harcok látványosak, pörgősek, az egyre több kioldható kombónak és speciális fegyvernek hála kvázi megunhatatlanok, és ami a legfontosabb: billentyűzettel is remekül kivitelezhetőek. Végre egy akció-platformer, ahol nem kellett még csak az asztalom sarkában árválkodó gamepadra sem néznem, annyira tökéletes lett az irányítás PC-n is, és ezért nem győzök hálálkodni a készítőknek. Az élmény egyébként nagyon hasonló a Ninja Gaiden-játékokhoz (nem is véletlen, hiszen a Ninja Gaiden 2 több fejlesztője is megtalálható a csapatban), azaz jól irányzott vágásokkal itt is kedvünkre apríthatjuk az ellenfeleket, de ha kell, távolsági fegyvereket is bevethetünk. Az alap katana mellé hamar kapunk botot, kalapácsot, dárdát, shurikent, íjat, sőt pisztolyt és gépfegyvert is, szóval a változatosságra egyáltalán nem lehet panasz. Jack kétféleképpen tud támadni, amiket kombinálhatunk is, ha pedig elég erőpontot gyűjtöttünk össze, akkor a TAB lenyomásával előhozhatunk egy speciális támadást, amit érdemes egyszerre több ellenfél megjelenésekor bevetni, hogy kicsit megritkítsuk soraikat. Három nehézségi fokozat van, én a középsőt tudom ajánlani, mert a legnehezebb (Samurai) bizony még az alap ellenfeleknél is eléggé megizzasztja az embert, nemhogy a bossoknál.

Időn és téren át

A grafika meglehetősen szép. Nyilván nem ettől fog leizzadni a legújabb videokártya, és a Red Dead Redemption 2-őt sem állítja sarokba, de a sorozat animációs látványvilágát teljesen jól hozzá, és egészen korrekt effektek színesítik a palettát, illetve közepesen erősen vasakon is tükörsimán fut, ami igen nagy pozitívum lehet sokaknál, akik nem fejlesztenek félévente gépet. A szinkront és az irányítást már említettem, de a hangokon és zenéken túl a szavatosság is teljesen rendben van. Jó hír azoknak, akik szerették a korai 2000-es évekbeli platformereket, hogy műfajilag a Battle Through Time meglehetősen közel áll hozzájuk is, szóval lehet bóklászni a pályákon és keresgélni a gyűjthető cuccokat, illetve a sokszor igen jól eldugott ládákat. Mondjuk, a teljes játékidő így sem valami hosszú: alig 5-6 óra alatt kipörgethető a cucc, de a maximalisták is bőven 8 óra alatt kivégezhetik. Jópofa, hogy az életerőnket vizuálisan is láthatjuk főhősünkön, hiszen minden bevitt ütés után amortizálódik kinézetünk: szakad a ruhánk, Jack is egyre torzonborzabbá válik. Szerencsére gyakran futunk bele életerő-visszatöltőkbe, és természetesen az itt-ott megjelenő boltosnál is vásárolhatunk varázsitalokat és különféle elixíreket.

Igen nehéz negatívumokat találnom egy ennyire remek játéknál, de azért megpróbálkozom vele. Az egy dolog, hogy az achievement-rendszer még napokkal a megjelenés után is bugos (értsd: valamiért semmiféle teljesítmény nem aktiválódik), de ezt nyilván orvosolni fogják a fejlesztők. A grafika tényleg szép, ellenben a háttereken még dolgozhattak volna egy kicsit, mert néhol elég erősen PlayStation 2-utánérzésem lett. A harcok, bár valóban nagyon élvezetesek, meg tudom érteni azokat is, akiknek egy idő után túlságosan repetitívvé válik, még a viszonylag sokféle és változatos ellenfél ellenére is. Mindezek mellett a Battle Through Time egy kegyetlen jó akció-platformer lett, a Ninja Gaiden és a Devil May Cry (meg némileg a Sekiro) nyomdokain haladva, teljes mértékben tiszteletben tartva az alapművet. Rajongóknak egyenesen kötelező (igen, még a viszonylag borsos alapár dacára is), de bátran tehetnek vele egy próbát azok is, akik csak jól szórakoztak a felsorolt játékok bármelyikével – itt is garantáltan meglelik számításaikat.