Még nyáron írtam a Shredder's Revenge-ről, ami kimondottan jól is sikerült, azonban nem ez az egyetlen Tini Nindzsás játék, ami idén napvilágot látott. Merthogy augusztusban elstartolt a Teenage Mutant Ninja Turtles: The Cowabunga Collection, ami jóformán egy kincsesláda a téma és a régi játékok kedvelőinek: több mint 10 teljes videójátékot kapunk a pénzünkért, és bár a felhozatalban van ismétlődés (csak az eredeti platform más, ami néha azért variációkat is eredményez), mégis, ez a csomag egy igazi TMNT-történelem mindazoknak, akik ott voltak anno, vagy azoknak, akik igénylik a jó játékokat.

Zúzó játékok

Természetesen nincsenek nagy meglepetések, ezek a régi játékok, 1989-től egészen a ‘90-es évek közepéig, főleg arcade és konzol platformokról, bár van, amelyik a DOS-t is megjárta. A kezdetektől láthatjuk tehát, hogy mit kaptak az akkori gamerek a játéktermekben, NES-en, SNES-es, MD-n vagy éppen GB-n, és bizony, még ha a kor meg is látszik rajtuk, a legtöbbel még ma is ugyanúgy élvezet játszani. Méghozzá azért, mert a beat ‘em up zsáner a mai napig megállja a helyét, hiába készül ma már jóval kevesebb képviselője a stílusnak, mint annak idején. 

Az eredetileg is a Konami felhozatalát erősítő videójátékok végre egy teljes csomagban érhetők el, méghozzá lényegi változtatás nélkül, ami pedig mégis van, az csak előnyére válik. Egyfelől állíthatjuk a képernyőméretet, akár teljesen szét is húzhatjuk a képet, továbbá több játék online is játszható, maximum 4 fővel. Más kérdés, hogy nem ritkán előfordult, hogy amikor valaki belépett a játékba, akkor úgy leesett a képfrissítés, hogy az akció konkrétan élvezhetetlenné vált, viszont amikor működött a multi, akkor az kimondottan pozitív élménynek bizonyult. És persze lehet offline is együtt játszani, menteni-betölteni a játékállást, sőt egy csomó extrát is kapunk, mint például a borítók, kis manual füzetek, sőt még képregények borítóit is megnézhetjük, tévésorozatokról nézhetünk összefoglalót, az meg már más kérdés, hogy az igazi az lett volna, ha mindez be is kerül a csomagba, avagy pl. a képregényeket is felteszik a borítók mellé. Legalább.   

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Cowabunga!

Nem mondom, hogy nem lenne még mit hozzátenni, nem lehetne még mit kívánni ettől a gyűjteménytől, elvégre eleve van egy rakás videójáték a későbbi generációkból, ami még bekerülhetett volna a repertoárba, de gondolom, valamit hagyni kellett egy második kollekcióra is. Emellett ugye az extra tartalmakból is lehetett volna több, de legalább teljesebb készlet. Mindent egybevetve azonban még így is pozitív az összkép, hiszen bőven kapunk lehetőséget, testre is szabhatjuk a dolgokat, multizhatunk, vannak érdekességek, emellett olyanokat húzhatunk be együtt, mint a korai Teenage Mutant Ninja Turtles-részek, a Turtles in Time, az egymás elleni Tournament Fighters, a The Hyperstone Heist vagy a GB-epizódok. Utóbbiaknál mondjuk, kifolyt a szemem rendesen, de hát na, egy eredeti GB-játék nem nagy TV-re való, azt tegyük is gyorsan hozzá.

Összességében tehát megéri beruházni a Konami gyűjteményes kiadására, ami egyébként fizikai formában is várja a gyűjtőket. Ha szeretted ezeket a klasszikusokat (amik kimondottan üde színfoltjai a műfajnak), vagy csak simán a tini nindzsák rajongója vagy, esetleg a múlt izgalmasabb darabjait pótolnád és a brawlerekkel ismerkednél, a Teenage Mutant Ninja Turtles: The Cowabunga Collection simán neked szól. 40 euróért (16 000 forint) nem olcsó, de ezért bőven kínál tartalmat, nem is akármilyet.