A sötétségben született, bánatos főszereplő, Árny egyetlen feladata, hogy 400 nap leteltével (ezt követi nyomon a visszaszámláló) felébressze a Királyt, aki a föld mélyén ereje visszanyerésének reményével merült álomba. Egy jobbára kihalt és kopár barlangrendszer a helyszín, aminek végeláthatatlan folyosóin elszórtan várnak rejtvények és kihívások, melyek legtöbbjének megoldásához idő és türelem kell, nem leleményesség. A visszaszámláló akkor is pörög, mikor épp nem megy a gépeden a játék, úgyhogy a rendelkezésedre álló idő fix, de akár a való életben, itt is csak rajtad áll, mit kezdesz vele. A lakatlan hegymélyben a Király nyugalmát csakis lassan mozgó szolgálója, Árny őrzi, aki nem egészen élőlény, de nem is csupán homályos szellem – vannak igényei és gondolatai, vágyai és álmai. Otthona egy kisebb barlang, felszerelve fotellel, (olvasható könyvekkel teli) polccal és rajzasztallal, de ezeken kívül egyetlen tulajdona az idő, és persze a magány, ami végtelen sóvárgással tölti el élmények és társaság után. De a Király parancsa és a járatokban lakó, fenyegető sötétség megköveteli, hogy ne hagyja el szobája biztonságát – ám Árny mégis hajlandó végigbotorkálni a kusza barlangrendszert, kiutat keresve, ha úgy döntesz, ezt kívánod tőle. Vagy maradhat a fenekén, lojálisan kivárva az ébredés napját.

A hegy gyomrában

A hangulatosan minimalista, kézzel rajzolt helyszínek, és a dungeon synth műfajú zenei aláfestés dallamai tökéletesen megalapozzák a játék komótos, melankolikus hangvételét. Árny sietség nélkül mozog a hosszú, jobbára kopár járatokban, de ha talál bármi érdekeset, a legmeglepőbb reakciókat adja rá. A problémák jó részének leküzdéséhez csak türelem kell: például van, ahol egyelőre áthidalhatatlan kráter tátong a padlón, de a lassan csepegő víz egy-két hónapon belül feltölti majd a lyukat. Máshol szakadékban végződik az út, de Árny szerint a moha két hét alatt benövi lent a földet, és akkor biztonságos lesz leugrani. Akadnak zárt, ősrégi ajtók is, amiknek kinyitása percek vagy órák kérdése – mindez persze valós időben értendő. A várakozás és magány örök, de az élettelen környezet az idő múlásával formálódik: rajzoláshoz használható széndarabok hullanak le a plafonról, megmászható pókhálók jelennek meg a repedések közt, új utak nyílnak meg.

Árny depresszív habitusát megtörik az öröm pillanatai, mikor valami számára fontos történik. A talált széndarabkákat szeretettel veszi kézbe, elkészült (kriksz-kraksz típusú) rajzait mesterműként definiálja, elégedett egy hosszabb séta után, és szinte derűlátó, ha tűz ropog a szobájában. Ha akarod, jó pár feladatot teljesíthetsz a játékban, Árny például szeretne saját ágyat; megtalálni eltört hangszere minden darabját, hogy játszhasson rajta; új színeket használni a rajzaiban… és egyéb, hasonlóan szimpla dolgokat, amikhez mindent megtalálsz majd idővel. Jó érzés a kis szerencsétlent boldoggá tenni, főleg, mivel roppant magányos és letört, miután hosszabb ideig nem jelentkezel be hozzá a játékba.

Ha pedig a Király ébredésére várakozást autentikusan akarod tölteni, leültetheted Árnyat az olvasószékébe, és belekezdhetsz a Moby Dick vagy az Így szólott Zarathustra végigolvasásába, ezek a könyvek ugyanis teljes hosszúságukban bekerültek a játékba. Egyik sem rövid mű, dehát 400 nap rettentő hosszú, és miközben arra vársz, hogy kinőjön a moha, egy kis irodalom segít enyhíteni a magányt...

A törvénye az időnek

A The Longing történetét Barbarossa Frigyes mondája ihlette, aki állítólag a Kyffhäuser-hegy gyomrába elvonulva tölti az időt, mígnem visszatér elhozni Németország új aranykorát. Persze, hogy itt mi történik, mikor a Király felébred, senki sem tudhatja előre. Ami igazán csodálatos a játékban, hogy többféleképpen fogadhatod ezt a kényszerű várakozást: kiépítheted Árny szobáját, amennyire csak lehetséges, hogy minél komfortosabban érezze magát; vagy végigjárhatod a barlangrendszert, kiutat keresve; de az is opció, hogy a világon semmit sem teszel, csak a 400. napon bejelentkezel felébreszteni királyodat. Az idő eltelik, bármit is választasz.

Árny maga egy meglepően zseniális karakter, szomorú szemeivel és tündérmesei szörnyecskéket idéző alkatával, akinek hangulata folyamatosan a búskomor belenyugvás, és egy másik élet utáni sóvárgás közt billeg. Végtelen türelme könnyen átragad rád, és hamarosan osztozol vele a vágyakozásban is, hogy enyhítsd magányát.

„Sosem értettem az életet.” - sóhajt fel Árny egy elágazáshoz érve, s nehéz nem együtt érezni ezzel.

„Egy magányos kristály, bárcsak megszabadíthatnám szenvedésétől.” - mondja egy, a sarokban növő kristályra lelve, kivetítve rá saját fájdalmát.

„Még soha nem láttam az eget. Vajon létezik másik világ ezen a lentin kívül?” - kérdezi aztán véletlenszerűen, és csak rajtad áll, megválaszolja-e valaha ezt a kérdést.

A The Longing biztosan nem szól mindenkinek, és egyelőre nem is jöttem rá, mi az üzenete. Hogy mindenki ideje véges, és csak az számít, mivel töltjük ki? Hogy még a legegyszerűbb, legapróbb dolgokban is lehet örömöt lelni, ha úgy akarjuk? Hogy az idő múlása egy izgalmas, új játékmechanikai elem lehet? Biztos mindenki mást lát majd bele. A lényeg az élmény, meg az a különös empátia, amit a végtelenül magányos kis árnyék iránt érzel, akkor is, ha épp nem játszol. Miközben hétköznapjaidat éled, munkában vagy iskolában ülve, mindig tudod, hogy Árny a barlang mélyén vár 400 napos fogsága végére – de legfőképpen rád.

„És ez maga az igazság, az a törvénye az időnek, hogy saját gyermekeit kell fölfalnia.” - Friedrich Nietzsche: Így szólott Zarathustra

Támogasd te is a PC Gurut!