Még 2017-ben került korai hozzáférésű státuszba a Kisckstarter-kampányát sajnos elbukott projekt, ami PC-n végül két esztendeje kapta meg végleges formáját. Ehhez képest ugyan a konzolos verzió kicsit megkésettnek mondható, de ha minden konzolos port ilyen jó moka volna, szerintem a többség szívesen várna éveket, hogy a minőségi PS4-es és egyéb változatok elkészüljenek. Merthogy a Wartile egy igazán különleges darab, aminél a táblás játékok elevenednek meg, méghozzá lényegében szó szerint, mikor a kis talpazatokon álló figurák útnak indulnak a dioráma jelleggel felépített táblákon, melyeken szörnyek és csapdák jelentenek állandó és halálos veszélyt.

Nem a történet a lényeg

Nem mondom, jólesett volna némi komplexebb és minőségibb sztori, de a Playwood inkább a játékmenetre gyúrt rá, elmesélésnek meg maradt annyi, ami a bevezetőben történik, mikor letudjuk a tutorialt egy kis hullaszállítással és végső búcsúval. Itt még kettesben, avagy két karakterrel állhatunk neki a missziónak, később azonban újabb és újabb társak csatlakoznak, ahogy fejlődünk és egyre több a pénzünk. 

Pénzt a több nehézségi fokozaton (és ezáltal többször is) teljesíthető küldetésekkel lehet szerezni, ezek során pedig mindig van egy cél, miszerint x számú valamit szerezzünk meg, jussunk el valahova, mentsünk meg valakit, esetleg védjünk egy adott pontot, miközben körökben támadnak a kifogyhatatlannak tűnő ellenfelek. Utóbbiakból van mindenféle, a normál harcosoktól kezdve a különféle mitológiai és horrorisztikus lényekig, avagy az alapvetően a viking mondakörből táplálkozó Wartile során még zombikkal is összetalálkozhatunk.

De nem kizárólag a támadók jelentik a veszélyt, elvégre az erdőkben mérges gombák eresztik halálos gázukat a levegőbe, a földön csapdák hevernek, az életerő pedig amilyen könnyen jött, olyan könnyen is megy… kiemelten akkor, amikor szívós ellenfelekkel akadunk össze. Ezért is lesz háromfős a csapatunk, méghozzá különböző fazonokkal, akik saját skillekkel rendelkeznek, fejleszthetők a felszereléssel és egyéni jellemzőkkel, így egyre strapabíróbbá válva és egyre jobb brigádot alkotva. Van, aki a lándzsájával aprít két mező távolságról, van, aki madarakat reptet az ellen arcába, más pedig önkívületi állapotban borítja fel a rá támadó opponenseket. Néha egy-egy zombi társat is kapunk, így ideiglenes plusz fővel gyarapítva a csapatot, amire azért szükség is van, mert nem mindig egyszerű az ellenállás.

A harcok olajozottak, embereinket bármikor odébb helyezhetjük a mezőkön, variálhatjuk alakzatukat, emellett bejön a képbe némi kártyajáték is, elvégre van egy paklink, amiből a speciális pontokat figyelve csapdákat idézhetünk a környékünkön lévő ellenfelek boldogítására, de gyógyíthatunk is. Továbbá a karakterek skilljei is kártyalapok formájában elevenednek meg, miközben a talált lootládákból kinyert páncélokat és fegyvereket a missziók között, a világtérképen aggathatjuk hőseinkre. Utóbbi helyen vásárolhatunk új csapattársakat, alakíthatjuk a paklit, vásárolhatunk és eladhatunk, továbbá kiválaszthatjuk következő küldetésünket.  

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Kockadobás nélkül

A Wartile nincsen túlbonyolítva, nincs benne hatalmas mélység, de talán pont ezért is olyan piszkosul szórakoztató, már amellett, hogy audiovizuális szempontból nagyjából nehéz is jobbat elképzelni. A dioráma jelleggel tálalt helyszínek fantasztikusan mutatnak, a figurák mozgása pedig csak erősíti bennünk az érzetet, hogy bizony egy társasjátékkal ütjük el az időnket, ami lényegében előttünk terül el. A mechanika egyértelmű és jól kiismerhető, viszonylag biztos lábakon áll, nem annyira a szerencse vezérli, mint inkább a megfelelő taktikázás és elhelyezés. 

Bár a Playwood játéka nem fog hosszú hetekre lekötni (maximum akkor, ha egy-két naponta van időd egy-egy küldetésre), hiszen 10-15 óra alatt könnyedén a végére lehet érni, mindenképpen különleges és üde színfolt a felhozatalban, amit nyugodt szívvel lehet ajánlani. Nemcsak azoknak, akik így vagy úgy, de vonzódnak a táblás játékokhoz, de azoknak is, akik szeretik a különlegességeket, a megszokottól eltérő dizájnvilágot, valamint a taktikusabb harcokat.

Támogasd te is a PC Gurut!