A Wingspan, azaz Fesztáv társasjáték videójátékos adaptációjáról már olvashattatok nálunk wilson – nos, stílszerűen – „tollából”, ezúttal viszont befutott az európai madarakra koncentráló kiegészítő digitális változata is, a European Expansion. Az általános szabályok megismeréséhez olvassátok el két évvel ezelőtti tesztünket, a leglényegesebb pont ezúttal úgyis az új madarak bőséges választéka, amely a bővítéssel együtt repült be. Immár olyan madarakkal találkozhattok, mint a gólya, a hóbagoly, a varjú, a házi veréb és még sok más, amelyek mindegyike saját, jellegzetes hanggal is rendelkezik.

Ez a lúd tényleg kövér

Magyarként azért is fontos számunkra ez a DLC, mert a benne szereplő legtöbb madárfaj hazánkban is megtalálható (ellentétben az alapjáték amerikai/észak-amerikai fajtáival), azaz simán előfordulhat, hogy játék közben az ablakon kitekintve épp egy feketecsőrű szarka repül el előtted. A kártyák mellett pedig új háttereket is kaptunk, így ezek a madarak olyan gyönyörű tájakon gyűjthetik az élelmet, mint egy holland tulipántenger, angol vidéki tópart, vagy a festői kelet-európai dombok. Lényegesebb pont, hogy az összes újonnan bekerült madár új tulajdonságokkal is rendelkezik, mint például az adott kör végi speciális képességek használata (ezek a legerősebbek), élelem elvétele más játékosoktól, két hely elfoglalása egyetlen kártyával, és még sok más újdonság.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Némelyik el is tudja rejteni az élelmet (későbbi felhasználás céljából), ezzel nehezítve a többiek dolgát. A DLC-vel a körönkénti egyedi célok is kaptak egy jókora adag frissítést, így vadonatújakat találhatunk közöttük, melyeknek elsődleges feladatuk, hogy változatosabbá tegyék a játékmenetet. Ezek már az alapjátékban is benne voltak, de itt sokkal izgalmasabbakat, változatosabbakat sikerült kitalálniuk a fejlesztőknek, ami mindenképp hozzátesz az élményhez – ezek bizony néha kellőképp meg tudják izzasztani még a tapasztalt Fesztáv-játékosokat is. Kijelenthető, hogy az alapjátékban bevált stratégiák itt már egyáltalán nem biztos, hogy működőképesek, szóval a kellő kihívás is megvan a DLC mögött, amiért mindenképp érdemes egy próbát tenni vele!

Óceánia felől fújnak a szelek

Miközben a több használható képesség és elérendő cél fokozza a versenyszellemet, a Fesztáv nyugtató zenéje azonnal lehűti a kedélyeket. Az európai bővítmény egy új, Pawl Gorniak által komponált hangsávot tartalmaz, amelyhez a szerző a klasszikus európai vonós hangszerekből merített ihletet, és amely nyugodt hangulatot biztosít, miközben megtervezed nyerő taktikád. Steamen 10 euro környékén lehet beszerezni a DLC-t, ami teljesen korrekt ár érte. Az alapjátékot kellőképp színesíti, az új körönkénti célokkal feldobja, izgalmasabbá teszi, éppen úgy, mint asztali változata. Viszont az igazán nagy változtatásokat elhozó tartalomra még várnunk kell az Óceániai Madarak érkezéséig (ezzel jön majd a nektár, és alapjaiban változtatja meg a szabályokat), ami idén sanszosan már nem, de jövőre mérget mernék rá venni, hogy megjelenik. Ha az alapjátékot kedveled (akár asztali, akár virtuális formában), akkor nem is kérdés, hogy a DLC-nek is ott a helye a könyvtárban!