Egy kisbolt beindítása és üzemeltetése manapság már elég macerás feladat, évszázadokkal ezelőtt ugyanakkor – a játék „története” szerint legalábbis – ez kimondottan könnyen ment. Miután kiválasztottuk az 5 (+1 kreatív mód) nehézségi szint egyikét, és átverekedtük magunkat a meglehetősen puritán karakterszerkesztőn, megkapjuk a program szinopszisát, miszerint a Coopman-család legifjabb tagjaként megörököltünk egy kis darabka földet – sajnos az ezzel járó adóssággal együtt. Célunk tehát, hogy egy üzlet felvirágoztatásával megszabaduljunk a vállunkat nyomó tehertől, egyúttal visszaállítsuk a család megtépázott hírnevét – ehhez pedig nem árt eladni pár dolgot.

Mesterségem címere: örökös

Maga a játékmenet két részre bontható: esténként végezzük a dekorálást, az árubeszerzést, a portéka kihelyezését satöbbi. Bútorokból, dekorációkból rengetegfélét kínál a játék, vannak kizárólag az esztétikai értéket növelő tárgyak, és vannak a kapacitásunkat maximalizáló tárolók, szekrények is, meg persze a standok, asztalok, polcok, melyekre kihelyezzük az eladásra szánt árut. Boltunk megjelenésére kiemelt figyelmet kell fordítani, minél csinosabb ugyanis az üzlet, annál több lesz a vásárló. Termékből eleinte nincs túl sok, cserébe változatos a paletta, az almától kezdve a ruházaton át a szegig bármit áruba bocsáthatunk, és a választék minden egyes szintlépéssel csak szélesebb lesz. Jobban tesszük hát, ha pár nap elteltével eldöntjük, hogy milyen irányban szeretnénk specializálódni.

És akkor térjünk is át a nappali műszakra, melyben a kreativitást gyorsaságra és villámgyors reflexekre kell cserélni. Ugyanis míg az estéket akár a végtelenségig is nyújthatjuk, addig a nappalok bizony időhöz vannak kötve, ezen intervallum alatt pedig muszáj profitot termelni, hisz a bővítés mellett a nyomunkban lihegő adósságot is törleszteni kell. Az elköteleződés épp ezért is létfontosságú, hisz mihelyst elkezdünk egy bizonyos terméktípusra specializálódni, a kezdeti hajtépés és kapkodás pillanatok alatt elszáll, helyét pedig az elégedett vásárlók látványa, és az ezüst csilingelése veszi át. Ez papíron jól hangzik, ugyanakkor eléggé kétélű kard, hisz a megfelelő stratégia kitapasztalása után a kezdeti lelkesedést gyorsan követheti a monotonitás, ezen pedig a különféle események sem segítenek. Márpedig esemény lesz néhány, kezdve a legnyilvánvalóbbal, az évszakok jelenlétével, melyekből mind a négy képviselteti magát, és a vizualitáson túl játékmenetbeli változásokat is hoznak. Emellett vannak random eventek is (pl. királylátogatás, háború), melyek szintén fel tudják kavarni az állóvizet – épp csak nem eléggé, mert egyes termékek árváltozásán túl nem sok újdonságot visznek a játékmenetbe.

Jó ebédhez szól a nóta

De bár ne tenné! Zenei palettáját tekintve a Winkeltje finoman szólva sem túl változatos, az a kevés pedig, ami van, nos… nem igazán hallgattatja magát. Nélküle viszont a játék audio része meglehetősen vérszegény, este maximum a tücskök ciripelését halljuk, nappal pedig – szinkron híján – némi elégedett, vagy épp elégedetlen hümmögést a vásárlók részéről. Vizuális téren is eléggé közepes a projekt: nem kifejezetten csúnya, a színek szépek, és megvan a maga bája ennek a kissé elnagyolt megjelenítésnek. Összességében viszont kissé ingerszegény a látvány, szinte semmi nincs leanimálva, és néhány plusz elem (mint mondjuk, az állatok) is elfért volna. Láttunk már szebb Unity-vel készült játékot indie berkekben is, én amondó vagyok, hogy egy Shakes & Fidget jellegű art-style jobban állt volna a programnak.

Eléggé ambivalens érzéseim vannak cikkünk alanyával kapcsolatban. Az szinte biztos, hogy a műfaj szerelmeseinek kellemes pillanatokat fog okozni a Winkeltje, a kérdés csak az, hogy meddig. A hardcore tycoon-rajongóknak hosszútávon sanszos, hogy nem lesz elég komplex, a casual réteget pedig csak ideig-óráig köti majd le, hisz az első 1-2 órában szinte minden puskaporát ellövi. A kifejezetten baráti árcédula ugyanakkor mindenképp erős fegyvertény, ha tehát a bevezetőben lévő állítás továbbra is igaz rád, akkor bakot semmiképp sem lőhetsz a vétellel – maximum az elvárásokat kell kicsit lejjebb tekerni.