2012 szeptemberben megjelent a negyedik kiegészítő is, ami annak ellenére, hogy idétlen pandákat és vérnyulakat tartalmaz, simán beszippantja a mit sem sejtő kalandorokat, hosszú órákra elszakítva őket a szeretteiktől. A Mists of Pandaria tehát rendkívül addiktív és felettébb jól sikerült alkotás lett, s bár a bejelentést követően felsorolt újdonságokon mi is harsányan röhögtünk, a kiegészítő telepítése után hamar rájöttünk, hogy még mindig a Blizzard a világ legjobb MMO-játék készítő csapata.

A hal neve Panda

Na de mi is a helyzet ezekkel a pandákkal, hogy kerülnek a WoW világába?  Nos, a Warcraft világától nem idegenek ezek a szőrös óriások, hiszen már a Warcraft című stratégiai játékban is feltűntek, igaz, csupán easter eggként. Mivel démoni teremtményekkel már találkoztunk (Burning Crusade), megküzdöttünk Arthasszal és az ő élőhalott seregével (Wrath of the Lich King), s még a világvégét is megakadályoztuk (Cataclysm), igazából már nem sok minden maradt a készítők tarsolyában, így hát elővették a pandákat, azaz Pandaria szigetét, amit ezidáig egy mágikus köd takart el a Szövetség és a Horda elől. Most viszont, hogy Azeroth lakosai zátonyra futottak hajóikkal a szigeten, lehullott a fátyol, aminek örömére a trollok, az orkok, az emberek és Azeroth többi népe mind azon munkálkodik, hogy jól felborítsák az ott tapasztalható békét és a harmóniát.

Az új kontinens tehát Pandaria szigete lesz, ahol a meglévő játékosok 85-ről egészen 90-es szintig tornázhatják fel magukat. Sok kritika éri az új kiegészítőt, de azt hiszem, abban mindenki egyetért, hogy az új terület elképesztően jól néz ki. Hiába a sokéves grafikus motor, azon most meg sem látszanak az évek barázdái – a táj mérföldekkel szebb, kidolgozottabb, és jóval sűrűbben beépített, mint korábban bármikor. Az új helyszín leginkább egy távol-keleti turistaközpontra hasonlít, mindenhol keleti motívumokat, pagodákat, lampionokat és kínai sárkányokat látunk, ameddig csak a szem ellát. Kétségtelen, hogy a Mists of Pandaria keletiesedett motívumai sokak számára elrettentőek lehetnek, de igazából túl sok baj nincs ezzel. A képi világ gyorsan feldolgozható, a hangulat pedig pillanatok alatt megemészthető, még akkor is, ha a démonok és az élőhalottak után mindez elsőre kicsit soknak tűnik. Persze, nehéz nem párhuzamot vonni a Kung Fu Panda című rajzfilmmel, főleg ha számba vesszük az újonnan érkezett fajt, a pandákat, akikből ráadásul még harcművész szerzetest is faraghatunk, de higgyétek el, nem olyan zavaró az egész, hogy fejvesztve kéne menekülni előle.

Anya nézd, 90-es lettem!

Már csak azért sem, mert ezúttal is kismillió szuper küldetés várja a karaktereket, melyek hátán rendkívül jó hangulatban evickélhetünk el a maximális szintig, s ahogy lenni szokott, ezek most is szépen sorban nyílnak meg a játékos előtt. Bár az elmúlt évek alatt a küldetésrendszer nem sokat változott, tehát úgynevezett quest hubokat járva kell 4-5 küldetést teljesítünk, majd tovaállnunk a következő helyre, azért a mostani rendszer már jóval barátságosabb, mint a pár évvel ezelőtti. Nem kell weboldalakat böngésznünk vagy az általános chatbe írogatnunk, ha nem találunk valamit, szinte mindent azonnal az orrunk alá dug a játék, nekünk pedig nincs is más dolgunk, mint aprítani a kijelölt szörnyeket, felszedni a gombát vagy más zöldségeket a földről, s már mehetünk is tovább a következő területre. Eltűntek a csoportos küldetések is, így már teljes magányunkban végigvándorolhatunk az új kontinensen úgy, mintha nem is MMO-t játszanánk, hanem mondjuk a Skyrim LSD-be áztatott, színes, vicces, hatalmas vérnyulakkal és óriáspaszulyokkal teletűzdelt változatát. Na igen, a répalét okádó hatalmas nyúlszörnnyel talán kicsit túllőttek a célon a Blizzardnál, de kis toleranciával és befogadó készséggel mindenen túltehetjük magunkat.

PEGI-12

De ez az előbb említett egyszerűsítés nem csupán a küldetésrendszerben üti fel a fejét, hanem minden más helyen is. Alapos változáson esett át például a képességrendszer is, melyből úgy, ahogy van, eltűntek a képességfák, helyüket pedig átvették az 5-10 szintenként választható képességek. Emellett minden kaszt alapos ráncfelvarráson esett át, kikerült vagy összekapcsolódott pár meglévő képességük, azaz felborult minden, amit eddig ismertünk. Az egyszerűsítés persze nem feltétlen rossz dolog, sőt, bizonyos szinten érthető is a változás, hiszen az elmúlt 8 év alatt az újonnan érkezett kasztok és képességek száma már oly mértékben nehezítette meg a játék kiegyensúlyozását, hogy lehetetlenné vált tökéletes PvE és PvP egyensúlyt létrehozni a játékban. Lassan már annyi képessége volt egy karakternek, hogy a lista nem fért ki a képernyőre, ám a józan érvek ellenére is fájó volt búcsút intenünk a régi, rengeteg specializációt rejtő rendszernek.

Ezen kívül számtalan apró újítás, átalakítás történt a játékban, melyek többnyire mind kényelmesebbé, élvezetesebbé tették a programot. Összevonták például az egy fiókhoz tartozó hátasokat és achievementeket, tehát ha több karakterünk van, mindegyik megkapja az összes kibontott eredményünket. Alaposan átalakultak a szakmák is, melyek közt külön figyelmet érdemes szentelni a megújult főzésnek, amely a MoP legfontosabb és legösszetettebb része lett. Élvezetesebb lett az archeology és a pecázás is, röviden összefoglalva könnyebben elboldogulunk a játék minden területén -- szinte nincs is szükség semmilyen külső segítségre, ha játszani szeretnénk.

További újdonságok

Jópofa újdonság a Pet Battle rendszer is, ahol az eddig összegyűjtött kisállataink küzdhetnek meg a világban található többi állattal, valamint a más játékosok által birtokolt kedvencekkel. Minden petnek saját szintje és 3 képessége van, melyek attól függően lehetnek gyengék vagy hatékonyak, hogy épp milyen típusú kisállattal küzdenek (egy Elemental pet például jól sebez Aquaticra, de sérülékeny Criterrel szemben). Az itteni körökre osztott harc egyszerű, könnyen átlátható, s nagyon gyorsan magába szippantja a játékost. A virtuális Pokémonozásnak persze nincs sok értelme, azon kívül, hogy begyűjthetünk pár új kisállatot és számos achievementet, de szégyen ide vagy oda, mi remekül szórakoztunk Azeroth kígyóinak és békáinak kergetésével.

Természetesen a csapatjátékot és a jobb felszerelést kedvelők sem fognak unatkozni a MoP-ban, számtalan új és újra feldolgozott instance kapott helyet a kiegészítőben, melyek mellett most is 10 és 25 fős raidekben is részt vehetünk. Az ötfős hagyományos dungeonok mellett megjelentek az ún. scenariók is, melyekben három játékos verődhet egy csapatba, hogy aztán egy, a többi játékostól leválasztott instance-olt területen játszanak le egy eseményt, melynek jutalma ezúttal is értékes valor pont és felszerelés lehet. Külön örömmel fogadtuk, hogy ezekben a scenariókban nem szükséges tank vagy gyógyító jelenléte, egy kis csapatmunka elég ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a játékban.

Kezdj bele bátran!

Az biztos, hogy amennyiben még nem próbáltad a World of Warcraftot, a Mists of Pandaria lehet a legmegfelelőbb alkalom arra, hogy most te is megtudd, mitől ez a világ legnépszerűbb MMO-ja. Hiába a sokak által oltott pandás miliő, a játék még mindig eszméletlenül addiktív és szórakoztató, nagyon nehéz rajta fogást találni. A napi küldetések, a szokásos reputáció farmolás, na és a jobb felszerelés reményében eltöltött dungeon-futamok még jó pár hónapig lekötik majd a játékosokat, és persze, ha mindezt már meguntuk, akkor még mindig ott van a PvP, amit egy újabb nagyobb folttal fognak még tovább bővíteni a közeljövőben. Egyszóval teknősre fel, próbáljátok ki a Pandariát!