A sorozat a '90-es évek egyik legnagyobb horderejű angol sitcomja volt, ami négy évadon keresztül szórakoztatta a BBC nézőközönségét. A történet a kései '20-as években játszódott egy angol főnemes házában, és a kor társadalomkritikája áthatotta annak egész atmoszféráját. A munkásosztály és a felső tízezer története sokakkal megszerettette az angol humort, és más országokban is sikert hozott a BBC-nek, így aztán a széria megérte a lezáró epizódját is. Most azonban nem a sorozattal kívánok foglalkozni (azt nálam jobb szakértők is megtették már), hanem a Magyarországon is kapható díszdobozos kiadvánnyal, ami mind a négy szezont magába foglalja.



Az évadonként két lemezt számláló kiadás persze nem kelhet versenyre az amerikai óriáskiadók gigapakkjaival, főleg, hogy az egészet egy magyar forgalmazónak köszönhetjük, amelyik nyilván nem volt birtokában elég anyagnak egy esetleges extra tartalmakkal megtömött lemez elkészítéséhez. Így aztán meg kell elégednünk az epizódokkal, melyek szerencsére magyar és angol nyelven is nézhetők lettek. Főleg azért öröm ez, mert sok más példával ellenben a Csengetett, Mylord? magyar szinkronja egészen fergeteges lett. Mivel a poénok 90%-a verbális és ebből kifolyólag nagyon erősen támaszkodik a kor szatirikus tükörképére, nehéz minden egyes geget a megfelelően tálalni a magyar hallgatóságnak, ám az írók jól vették az akadályt, és ezért kijelenthető, hogy jobb magyarul nézni a részeket, mint eredeti nyelven. Ez azért nem semmi. Ha pedig még mindig nem elég a méltatásból, akkor csak úgy játékból váltogassatok hangsávot az egyik rész alatt. Meg fogtok döbbenni, némely karakter ugyanis olyan jó hangokat kapott, hogy úgy tűnik, nem is szinkront, hanem beszélt nyelvet váltanak. Meseszép!



Az igazi csoda viszont a szemet kényezteti majd, ugyanis az egész sorozat digitális utófeldolgozással került nyomtatásba. Ennek hála a kép tűéles, egy SDTV-n már-már lemásznak a szereplők a képernyőről. Olyan apró részleteket is ki lehet venni, mint Stokes komornyik ruhájának hajszálcsíkjai, vagy a Rolls oldalán megcsillanó, fényt visszaverő házfal. Mindezek talán feledtetni tudják, hogy a 26 rész nyolc darab DVD9-re nyomott kiadása mellé semmi különleges nem jut, és sajnos az eredeti dobozkép helyett is csak egy kicsit erőltetett rajzot kapunk a pénzünkért. Abból viszont szerencsére nem kell sok, hisz egyes helyeken már 4000 Ft alatt is elvihető a kiadvány. S hogy kinek ajánlom? Nos, vaktában senkinek sem, mert a Csengetett Mylord? egy rendkívül intelligens sorozat, aminek megértéséhez kell egy bizonyos érettség, és az sem árt, ha az ember otthon van a XX. század elei brit történelemben. Így aztán nézzetek megy egy-két részt a döntés előtt (a YouTube-on több is van, magyarul). Ha azonban ezek a "feltételek" adottak, ruházzatok be rá, mert hosszú órákra elég, megállás nélküli kacagás vár rátok a létező legjobb írópáros tollából, zseniális színészek tálalásában!