A pénteki szabadedzésen kiderült, hogy a hazai bálványnak a futamgyőzelemmel nem lesz gondja. Szinte itt nőtt fel és az a sok szurkoló szinte belehajszolja a győzelembe. Nem mondott butaságot Senna sem, amikor azt ecsetelte, hogy milyen hátborzongató és jóleső érzés, hogy a kocsiban hallja/hallotta a biztatást. Ahogy Massa körözgetett a pályán, szinte mindig felállva tapsolta a nézők és biztatták. Igen, ez a hazai pálya előnye. Itt az ember legyőzhetetlennek érzi magát. Az időmérőn ez a legyőzhetetlenség látszott is. Senki nem tudott a közelébe menni. De a hétvégén igazából nem is ő volt a középpontban.

A celeb egy bizonyos Hamilton volt, aki 7 pontos előnnyel érkezett az utolsó futamra. Ha szívünkre tettük a kezünket, akkor félig láthattuk, hogy ő számított a világbajnoknak. Pontosan tudta ő is, hogy mit kell tennie és maximum hányadik helyig csúszhat hátra. Bár ezt tavaly is tudta, amikor szintén ő állt az élen az utolsó futam előtt és mégis kicsúszott a kezéből a serleg. Talán a múlt ismétli majd önmagát? Most is ugyanúgy bukja majd el a címet? Nos az időmérő után picit tisztább lett a kép, de csak annyival, hogy a 4.hely némi biztonságot adott neki. Elvégre az ötödik helyig bármi belefért. De én gondolom, hogy nem aludt olyan jól. Ki tudja, hogy mi lesz a versenyen? Talán esni fog?

A felvezető kör előtt leszakadt az ég. Na ez máris kezdte átírni a dolgokat. Mi legyen most, mert nem az egész pályán szakadt, csak bizonyos részeken, így páran bepróbálhatták a száraz pályás gumikat is. A rajt után Coulthard máris búcsút vett F1-es pályafutásának, mivel kiesett, de egy embert azért magával sodort és Piquet is eltűnt, mint szürke szamár a ködben. Ideális bezavarni a Safety Cart, mert nem lett volna jó, ha a pályán lévő enyhén mozgásképtelen Red Bullt kell kerülgetni. Egy kis biztonsági autós körözgetés után végre kezdődhetett az igazi mulatság. Bár elől a helyzet konzerválódott, így Hamilton halál nyugodtan autózott a negyedik helyen.

Némi izgalmat a kerékcserék okoztak, mert olyan kavar keletkezett, hogy percenként változott a világbajnok kiléte. Hol Massa, hol Hamilton volt bajnok. A brit első kerékcseréje után váratlanul az ötödik (határeset) pozícióban volt Massa, Vettel, Alonsó, Kimi mögött. Az üldözői, pedig sokasodtak. Trulli, Glock. A helyzete csak Vettel kiállása után lett megnyugtató. Ekkor a negyedik volt és a saját kímélő tempójában tudott autókázni. Sokáig beállt ez az állapot és úgy tűnt, hogy bonthatják a pezsgőt a McLaren boxban. Bár pár apró momentumra felkapta az ember a fejét. Glock a második kiállásánál (ami elég hamar volt) úgy gondolta, hogy a verseny végéig tankoltat (mint később kiderült ez fontosnak tűnő momentum volt), és ott volt Vettel, aki az eltolt kiállásának köszönhetően Hamilton mögé szorult vissza, bár szorosan ott lihegett a brit mögött, de sok vizet nem zavart.

Talán senki se gondolta volna ekkor, hogy újabb eső lesz és Belgiumhoz hasonlóan az utolsó két, három körben gyűlik meg majd a pilóták baja az elemekkel. Eső gumi kellett mindenkinek arra a pár körre, legalábbis az élmezőny mér semmit se akart kockáztatni. A Toyotánál úgy gondolták, hogy Glock előrébb tudna jönni, ha kint marad a gyenge esőben. Előrébb is ment, de a figyelem valahogy elterelődött róla, mert a Hamilton Vettel páros csatázott. A fiatal német zseni úgy gondolta, hogy itt az idő megelőzni a britet. Mivel Glock kint maradt és Vettel is elment, így Massa volt a világbajnok. Már csak pár kanyar volt hátra és mindenki a fiatal némettel volt elfoglalva, aki hősiesen tartotta magát. Massát közben leintették, vagyis világbajnok. De a Hamilton vettel páros a célhoz közeledvén meglátta a pályán álló Glockot. Igen, a másik német, aki nem tetette fel az esős gumikat, így az időközben egyre jobban szakadó esőben már nem tudott a pályán normálisan haladni. Egyetlen kanyarral a vége előtt Hamilton leelőzte Glockot, így bajnok lett. Közben Massát vágták be, amint a csapattal beszélt és megköszönt mindent, de már sírt. Egy pillanatra kapott valamit a sorstól, de talán úgy rendeltetett, hogy mégis inkább Hamiltoné legyen a cím.

Nincs igazság, bár ugyanezt az érzést tavaly pont Hamilton érezte. Talán úgy érzi Massa, hogy elbukott, de 6 győzelmet egy szezon alatt nem lehet véletlenül nyerni. És az is ritkán fordul elő, hogy a világbajnok győzelmek tekintetében alul marad. A végére, pedig egy Massa nyilatkozat:
„Amikor Lewis elhaladt Glock mellett, kavarogtak bennem az érzelmek. Mindent jól csináltunk, nyertünk, ám így is lemaradtunk egy ponttal. Ilyen az autóversenyzés. A csapat-világbajnoki címünk fontos. Büszke vagyok erre a versenyre és a csapatra, az emberekre, akik jobban támogattak, mint valaha. Tudom, hogyan kell nyerni, de azt is, hogyan kell veszíteni. Lewis több pontot gyűjtött, mint én, ezért megérdemelten lett bajnok.”