Biztos furcsán nézhetnek páran, hogy egy majd 9 éves sorozatról kezdek itt beszélni, amit már mindenki legalább ezerszer látott. Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy miért pont most írok róla? Nos a válasz egyszerű. Elsősorban azért, mert nemrég sikerült ledarálnom az első évadot, másodsorban pedig azért, mert a kétezres évek elején személy szerint én jobban preferáltam J.J. Abrams Alias című sorozatát és Jennifer Garnert. Ám ez a lényegen mit sem változtat, hisz most már én is elkezdtem pótolni ezen hiányosságomat, viszont azt nem jelenthetem ki, hogy Jack Bauer első napja olyan mély nyomokat hagyott volna bennem, amitől a 24-et életem legjobb sorozataként emlegetném. Ennek elsősorban az az oka, hogy egyetlen évad alapján nem lehet megítélni magát a sorozatot (kivéve akkor, ha csak ennyi lenne az egész széria), hisz nem lehet(ett) ekkor még tudni, hogy hány évad is készül pontosan, illetve hol hagyják abba, lesz-e pénz a folytatásra satöbbi, viszont ahhoz pont elég, hogy ízelítőt kapjunk abból, mire is számítsunk majd. Mondjuk én egy olyan sorozattól már az elejétől elvárom, hogy elvarázsoljon és magával ragadjon, hogyha az egy addig sosem látott újdonsággal próbálkozik, pláne akkor, ha ez az újdonság adja az alkotás sava-borsát. Azért azt látni kell, hogy az alkotóknak, nevezetesen Joel Surnow és Robert Cochran (La Femme Nikita), nem volt egyszerű dolguk, ha tökéletesen hihetővé akarták varázsolni a 24-et. Nem egyszerű dolog a „real time” jelenséget megvalósítani, vagyis azt a látszatot kelteni, mintha tényleg percről-percre történnének az események. Az alapfelállás az, hogy a történések 24 órát ölelnek fel, ami 24 résznek felel meg. Ez ugye részenként 1 óra, ami a „real time” jellegét adja a szériának. Világosan látszik, hogy egy pörgős, több szálon futó izgalmas akció sorozattal van dolgunk.

Történetünk középpontjában egy szövetségi ügynök áll, aki Jack Bauer (Kiefer Sutherland) névre hallgat. Az ő egyik nehéz napját követhetjük majd nyomon, amiről hamarosan kiderül, hogy élete leghosszabb 24 órája lesz, bár ezt a Terrorelhárításnál vele együtt dolgozó kollegák is elmondhatnák. Ám ez leginkább egy „one-man show”-nak ígérkezik, így Jack Bauer kerül majd a reflektorfénybe. Ennek ellenére párszor érezni fogjuk, hogy nem működhet az egyedül a világ ellen hozzáállás (csak a mesében), így fontos szerep jut majd a többi terrorelhárító munkatársnak (akik alakítás terén nem vallottak szégyent). Megmondom őszintén, hogy ez a húzás szerintem jót tett a szériának. Egyrészt a már előbb említett dolog miatt, másrészt pedig így még jobban lehetett variálni a szálakat (ki van velem és ki ellenem). Ami viszont nagyon kilógott a sorból az a Jack’s family szál. Rendben van, hogy része a történetnek, de olyan sok csavar és kavarás volt itt, hogy egy idő után kezdett hihetetlen lenni az egész. Engem idegesített, hogy a nyugisabb pillanatokban már előre tudtam, hogy valami történni fog. Kár ezért a pici bakiért, mert az egész évad pörősre sikeredett, ami már önmagában nagy szó. Az előbb említett kisiklást leszámítva elmondhatom, hogy megérte bepótolnom a 24 első évadát. Egy jó kis bemelegítés, ami megmutatta, hogy remekül működik a „real time” rendszer egy akció sorozatban. Szinte minden perce tartogatott valami izgalmat és csavart, még ha az nem is nyerte el maradéktalanul a tetszésemet. Sikerült igen magasra rakni az alkotóknak azt a bizonyos lécet, s ezzel egyfajta elvárást állítottak magukkal szemben, hogy minimum ilyet, de ha lehet, akkor még jobbat a második évadra. Mert, és ezt már csak halkan teszem hozzá, szerintem maradt még tartalék bőven a szériában.
To be continue…