Számomra a legszomorúbb az, hogy mindenki nekitámadt Hamiltonnak. De először a hivatalos végeredmény:
1. Alonso
2. Kubica
3. Raikkonen
4. Piquet
5. Trulli
6. Vettel
7. Massa *
8. Webber

Máris van egy csillagosom. A lényeg az, hogy Massa a futamon 8.lett, de a pályán történt egy kis bibi az 50.körben. Bourdais épp a boxból jött kifelé, amikor Massa a pályán épp a dühtől elvakultan száguldott. A két kocsi a célegyenes végén szépen összetalálkozott. A tempókülönbség miatt Massa úgy gondolta, hogy még be tud fordulni rendesen, de Bourdais se cumizni jött, így koccanás és pördülés lett a vége. Szerintem egy szokványos versenybaleset, de a bírák úgy ítélték meg, hogy a francia veszélyes manővert hajtott végre, így megbüntették és a brazil ölébe hullott 1 pont a meglévő 1 mellé. Ezek után jöjjön az első három nyilatkozata:
- Alonso: Nehéz elhinni, mit tettünk! A szingapúri győzelem speciális körülményeknek köszönhetően született meg, de most keményen küzdöttünk olyan pályán, amely nem is fekszik az autónknak. A Renault a harmadik legerősebb csapat.
- Kubica: Kicsit elrontottam a rajtot, de mivel mindenki kisodródott előttem, elsőként fordulhattam a kanyarban. Nem tudtam elszakadni Fernandótól, és a boxkiállás után nem is tudtam tartani a lépést vele. Élveztem a csatát Kimivel.
- Raikkonen: Végre dobogóra állhattam, de csalódott vagyok, mert a győzelem is meglehetett volna. A két McLarentől nem tudtam befordulni a rajtnál, ráadásul nekem is jött az egyik (Kovalainen volt az), és a mezőny közepére estem vissza.

Az a bizonyos rajt. Hamilton elég durva tempóban érkezett meg a célegyenes végéhez, egy nagy fékezés és a mellette haladó Kimi lereagálván ezt a kis bambaságot, valamint elkerülendő az ütközést szépen a pálya szélére szorult. A mögötte érkező Kovalainen pedig még kintebb lökte. Tiszta sor, szerintem. Ezért olyan súlyos büntetést kiszabni, elég érdekes dolog. Azért a rajtnál előfordulnak ilyen esetek, sőt a mezőny hátsóbb részén szinte minden futamon lökdösődések vannak. Tömegesen lehetne kiszórni így az embereket. „Az ember néha megbánja amit tesz, most én is így vagyok rajt után történtekkel.” – bánkódott Hamilton.

Persze ennyivel nem úsztuk meg, hisz a legjobb rész csak ezután következett. Massa és Hamliton már a 2.körben összetalálkozott a pályán és próbára tették egymást. Az látszott, hogy a brit sokkal gyorsabb, így nem volt kérdéses, hogy előzni fog. Szépen kifékezte a brazilt, aki nem nagyon emésztette ezt meg és a sikánt levágva nekiment Hamiltonnak. A büntetés nem maradt el, bár itt egyértelmű volt, hogy a brazil hibázott. Nem elég, hogy levágta a sikánt, de még ütközött is. „Mindketten ugyanazt a büntetést kaptuk, pedig én nem mentem neki senkinek” – sopánkodott Hamilton.
„Lassan fékeztem, akárcsak Lewis, aki kiszorított a pályáról. Le kellett mennem a pályáról, mert nem hagyott helyet. Próbáltam menteni a pozíciómat, de nem szándékosan mentem neki. Barátok vagyunk, nem tennék olyat, amivel bajt okoznék neki.”
Azt már csak én teszem hozzá, hogy az ütközés pillanatában, hírtelen bevágták a Ferrari boxot és hatalmas ürjöngés volt. Ennyire azért nem kéne örülni annak, hogy egy másik pilóta kiesik. Elég sportszerűtlen.

Végezetül pár érdekesebb nyilatkozat:
- Alonso: „Ha tudok segítek Massán, ez nem kétséges.”
- ugyancsak ő: „Rengeteg pontot veszítettek el, sok a hiba az élmezőnyben. Hamilton tizenhat versenyt követően 84 ponttal vezet, nekem két éve kilenc futam után volt ugyanennyi. Ez azt jelenti, hogy a győztes az lesz, aki kevesebb hibát követ el.”
- Kubica: „Lehet agresszívan vezetni úgy is, hogy közben nem okozol veszélyt. Csakhogy Lewis erre gyakran nem képes.”
- Kovalainen (a csapaton belüli támogatásról): „Nagy fiú már, egyedül is megoldja a feladatát, én ahhoz nem kellek.”

Valahogy úgy érzem, hogy most Hamilton lett a közellenség. A bírók a régi Schumis bakikat most próbálják helyre hozni. Akkor ugyanis semmit sem csináltak ilyen kétes szituációban. Úgy látszik, hogy Hamilton lesz az, akin példát statuálnak.