Xena (A harcos hercegnő)
Ez a sorozat közrejátszott abban, hogy általános iskolában és középsuliban a sokadik kedvenc tárgyam legyen a történelem, főleg az ókor és azon belül is a görög történelem (mítológia stb.). Semmi különös nem kellett a sikerhez, csak egy igen dekoratív főhősnő, mellé egy picit félénkebb segítőtárs, pár poénos karakter, ezeket belehelyezzük a már említett görög mondavilágba. Ha csak az istenek nézzük, akkor is legalább tucat epizódot lehetett volna minden erőfeszítés nélkül elkészíteni. Igazából a harcok bénák voltak és a párbeszédek is inkább a „ez is kell bele” érzést keltették, de ott voltak az amazonok, akik gyönyörűek voltak. Mindig sikerült olyan páncélokat készíteni, amikből félig kilógott a nők melle, így már ez is simán elvitte a hátán az egész cuccot. Lucy Lawless valószínűleg örökre Xena marad a nézők emlékezetében.. Már az intró is sejtet valamit.

és egy kép

Conan the adventurer (Conan a kalandor)
Barbárok, ki ne álmodozott gyerekkorában arról, hogy ő is barbár lesz. Fél kézzel elintézi majd a 100 fős sereget, ja és fürtökben csüngenek róla a nők (csupa erő, csupa izom). Mit várhatott az ember egy német/amerikai barbáros sorozattól? Sok harcot és harcot. A készítők próbáltak ugyan csavarni a történeten, sőt nem csak Conan (Rolf Müller) mészárolta a gonoszt, voltak segítői. Egy törpe, egy amolyan keleti harcos és egy néma fehér ember segített a barbár rabszolgának beteljesíteni a sorsát, vagyis hogy király legyen egyszer. Volt még gonosz varázsló, mindent tudó koponya, pár szűz, valamint egy szemrevaló tolvaj királynő. Huszonegynéhány rész, vagyis elég gyengus.


Futottak még 3.rész
Futottak még 2.rész
Futottak még 1.rész