Lenne itt négy színésznő és kíváncsi lennék (szavazás keretében), hogy ki a legszebb, legvonzóbb, legszimpatikusabb, legszexisebb stb. Vagyis nagyon egyszerű lesz a feladat. Még képeket is adok, hogy könnyebben lehessen választani. Igyekeztem olyan hölgyeket választani, akik a szépségük mellett a tehetségükkel is elkápráztatták már a nagyérdeműt. Lesz Oscar díjas, Oscar jelölt és Golden Globe jelölt is. Akkor jöjjenek a jelöltek.

Keira Knightley
1986 március 26-án született Teddingtonban (Anglia, Middlesex). Elsőre mindenkinek a Karib-tenger kalózai jut eszébe róla (ne tagadd le), pedig nem ez a film volt a csúcs eddigi karrierje során, hanem a 2005-ös Büszkeség és balítélet. Golden Globe díj és Oscar jelölés (legjobb női főszereplő). Ezek után 2007-ben a Vágy és vezeklés című filmért „csak” egy Golden Globe jelölés (legjobb női főszereplő). Kicsit meg is lepődtem, hogy az Oscar-ra már nem jutott el jelölés szintjén sem. A két címből is látszik, hogy kosztümös filmekben és drámákban szerepel. A jövő egyik tehetsége, mellesleg jól néz ki.




Naomi Watts
1968 szeptember 28-án született Shorehamben (Anglia, Sussex). Nálam abszolút kedvenc. Nehéz lenne felsorolni azt a sok filmet, amiben játszott, főleg kiemelni párat. Ami szinte tökéletes alakítás volt, az a 21 Gramm 2003-ban, Oscar jelölés (legjobb női főszereplő). Kiemelkedő még a Sötétség útja – Mulholland Drive, Kör, Stay (Maradj!), Kör2, King Kong, Eastern Promises (Gyilkos ígéretek) és még sorolhatnám. Nagyon érzelmes karaktereket szokott eljátszani és főleg drámákban, thrillerekben, krimikben alakít nagyot.




Charlize Theron
1975 augusztus 7-n született Benoniban (Dél-Afrikai Köztársaság, Gauteng). Ha az előbb Naomi Watts kapcsán egy Oscar jelöléses alakításra tökéletesnek tituláltam, akkor Charlize Theron a Rém című filmben 2003-ban ezt is túlteljesítette. Golden Globe és Oscar díjat kapott a szerepéért (legjobb női főszereplő). Kirázott a hideg, amikor megláttam a filmben, először nem ismertem fel (erősen ajánlott a megtekintése). 2004-ben Golden Globe jelölés a Peter Seller élete és halála című filmért (legjobb női főszereplő), majd 2005-ben a Kőkemény Minnesotáért Golden Globe és Oscar jelölés (legjobb női főszereplő). Érdekesebb filmje még az Édes november, Hull a hó, telizsák. Szépségből nála sincs hiány egyébként.





Scarlett Johansson
1984 november 24-én született New York City-ben (Amerika, New york). Van olyan, aki nem ismeri? Szerintem nincs, bár sose lehet tudni. Ilyen fiatalon máris 4 Golden Globe jelölésnél jár (legjobb női főszereplő). Elveszett jelentés és Leány gyöngy fülbevalóval (mindkettő 2003-ban), Bobby Long 2004-ben és a Match Point 2005-ben. Mind-mind zseniális alkotás és zseniális alakítás. Kosztümös filmekben csodálatos, legjobb példa a Másik Boleyn lány. Keria Knightley-hoz hasonlóan a jövő nagy tehetsége.