Már írtam egy postot erről a sorozatról, de úgy gondoltam, hogy népszerűsítem a szériát. Akinek nem világos, hogy miért is zagyválok itt gépekről és a világmegmentésről, annak elárulom, hogy ősszel hazánkban elkezdik vetíteni a Terminator: Sarah Connor Chronicles című sorozatot. Amerikában már lement az első évad 9 résszel és – mit is mondjak – páran megnézték, vagyis követték Sarah Connor krónikáit. A pilotot több mint 18 millióan nézték meg, ami elég szép nyitás. Tehát a téma adott, Terminator, a sztori pedig a második mozifilm után kezdődik. Nem lövök le azzal semmit, ha elmondom, ez azt jelenti, hogy a két gép kipurcant, Sarah Connor és a pici fia John pedig látszólag megsemmisítette a Skynetet. Nincs többé Ítélet napja és ilyen butaságok. Most gyorsan leszögezem, hogy tekintsünk el a harmadik résztől. Szóval nyugi van, de hamarosan újra küldik a jövőből a gépeket, hogy megöljék az ellenállás vezérét John Connort. Ott vagyunk, ahol a part szakad, jöhet a menekülés és várható egy terminátor, aki majd John segítségére lesz és ugye a gonosz gép, aki el akarja pusztítani. Egyelőre ennyi bőven elég azoknak, akik ősszel nézik majd először a sorozatot, hiszen minden további történetmorzsával lelőném a poénokat, ami nem szép dolog. Legyen elég annyi, hogy az első részből nagyjából képet kap a néző, hogy milyen irányban haladnak majd a későbbi események. Időutazás és egyéb finomságok, amik részei a Terminator világnak, tehát látszólag nem érheti szó a ház elejét. Annyit még a jó terminátorról, hogy a szépséges Summer Glau játssza majd. Imádnivaló a butuska képe, egyszerűen csodás.

A szereplők

Most pedig azok figyeljenek, akik velem együtt már megnézték az első évadot és izgulnak, hogy lesz e egyáltalán második évad. Nos a legjobb hír az, hogy a FOX már hivatalosan is bejelentette, berendelt 13 részt. IGEN, HURRÁ stb.. Csak halkan jegyzem meg, hogy megfelelő nézettségnél egészen 22 részig bővítik majd az évadot (de piszt, nem szabad elkiabálni). A kezdési időpontot viszont változtatják, hiszen az NBC-n ilyenkor lenne a Hősök és annak még nem akarják nekiereszteni. Az ok egyszerű, nagy verést kapna a Heroes-tól nézettség tekintetében és ott ez elég sokat nyom a latba. Így ez abszolút indokolt lépésnek tűnik.

Anyuci

Lássuk mi van még. Brian Austin Green állandó szereplő lesz. Aki nézte az első évadot tudja, hogy ki ő (Derek). Továbbá ét új állandó szereplőt keresnek, egy tinilányt és egy 40-es nőt. Hmm.. jó dolog, főleg a 40-es nőre leszek kíváncsi, mert van pár kedvencem ebből a kategóriából. Na röviden ennyi lenne most, de őszig még bőven lesz idő írni a sorozatról mindenféle dolgot, így egyelőre ennyi.
A hírek forrása: sorozatjunkie