Nagyon izgatottan ültem le a tévé elé, hiszen oly rég óta vártam már erre a sorozatra, és kíváncsi voltam, vajon sikerül-e megismételni a sikert, avagy vajon élet az Elit Alakulat után? Tény, hogy nem könnyű meg egy olyan jó sorozatot összehozni (imdb-n is 9.6-ra áll), mégis úgy gondoltam, ami egyszer sikerült, az miért is ne sikerülne még egyszer?

Nos, ezúttal is a II. világháború poklát láthatjuk, ám ezúttal a csendes-óceáni hadszínteret ismerhetjük meg. A főszerepben három fiatal tengerészgyalogos, Robert Leckie őrvezető (James Badge Dale), John Basilone őrmester (Jon Seda) és Eugene B. Sledge őrvezető (Joe Mazzello). Az ő életüket ismerhetjük meg jobban, és az ő szemszögükből kerül bemutatásra a háború.

Az első rész után elég vegyesek voltak az érzelmeim. A látványt semmiképp nem érheti panasz, az abszolút rendbe van (persze ez 2010-ben el is várható). A történetvezetést mondjuk eddig kicsit kuszának érzem, legalábbis nem igen sikerült azonosulnom a szereplőkkel, illetve hát a dolgok is elég gyorsan történtek, eddig igencsak keveset tudunk a karakterekről, nagyon hamar belecsöppentünk a harcokba, melyre amúgy Guadalcanal-on (Salamon-szigetek) került sor. Nem mellesleg jó volt látni azt, hogy voltak hasonlóságok a Hős Alakulat és az Elit Alakulat között.

Szóval ez a helyzet, egyenlőre még semlegesek az érzéseim a filmmel kapcsolatban, ez később persze biztosan változni fog (remélhetőleg jó irányba) és hozni fogja az Elit Alakulat szintjét.




U.i: az új cikkel, mint azt (nem)láthatjátok sajnos csúsztam, de holnap már biztosan kint lesz, már csak a képeket kell beszerkesztenem, illetve apróbb utómunkálatok vannak hátra. Egyébként cikk témája az Aliens vs. Predator (3) lesz. És ha minden jól megy a héten még egy cikk lesz (legalábbis tervezem), valószínűleg a Mass Effect 2 vagy a BioShock 2 lesz a téma (ezeket már viszonylag "rég" végigvittem, szóval ideje lenne írni róluk, aztán természetesen jön majd a BC2, SH5, és így tovább, próbálom behozni a lemaradást).