Kicsit furcsa érzés, pedig már hónapok óta tudom. Épp Londonban metróztam az Activision E3 előtti sajtótájékoztatójára, amikor a feleségem felhívott, és két szóban elmondta, hogy mit csinálok majd januártól kezdve a következő 20 évben minden nap - apa leszek. Bár az olvasók közül most biztos sokan azt gondolják, hogy a maradék eszem is elment, de nem, sőt, ha igazán őszinte akarok lenni, most jött meg csak igazán a maradék eszem (na, azért nem kell itt több talicskányi szürkeállományra gondolni...). Az ember életének legyen értelme, márpedig ha valakinek gyereke van, az elég sok célt összefog: biztosíts normális hátteret, igyekezz kiegyensúlyozott életet élni, tedd boldoggá a családod tagjait, és ami a legfontosabb: nevelj olyan gyereket, aki szédületes magabiztossággal ver majd agyon bárkit a számítógépes játékokban. A feleségem eleinte tiltakozott, de aztán belátta, hogy ez az utolsó dolog létkérdés, és belenyugodott abba a kijelentésembe, hogy adok a gyerekemnek (nemtől függetlenül) 5 évet arra, hogy össze-vissza nyomkodja a gombokat, de aztán bekeményítünk, és hardcore játékos lesz belőle mire iskolába megy.

Viccnek tűnik? Pedig nem az. A saját életemben számos példa mutatja, hogy a játékok mennyire megkönnyítik egy gyerek életét. Csak néhány dolog: megtanultam angolul (a mai napig több szót ismerek a varázsló egyes típusaira, mint egy átlagos angol tanár), könnyedén eligazodok a mai digitális világban (míg mondjuk sok ismerősömnek problémát okoz egy mosógép beprogramozása), és ami a legjobb, hogy álmaim melóhelyén dolgozom (és hé, 24 éves játékos pályafutásom ellenére még sohasem mészároltam le egyetlen embert sem). Ha annak idején nem kapok egy c64-et, ez az egész most nem lenne.

Szóval kedves lányom / fiam, az az örömteli hírem van, hogy nem leszel eltiltva a játékoktól. Épp ellenkezőleg...