Mármint mi történt velem. Az első és legfontosabb változás az volt, hogy másfél évnyi cikkírás, majd egy évnyi olvasószerkesztés és némi korrektúrázás után én vehettem át a jövő játékait bemutató rovatot a távozó Grath-től. Egyelőre az épp otthagyni kívánt állásom mellett dolgozom a lapon, nem kevés bosszúságot okozva ezzel mindenkinek, aki a szabadidőmben találkozni szeretne velem, de sebaj, a lényeg, hogy a cikkírás után az a gyermekkori álmom is összejött, hogy szerkeszthetem mindenki kedvenc játékos lapját. Nagy kihívás ez, hiszen rövid idő alatt hatalmas változások mentek végbe a szerkesztőségben - akadt persze olyan is, ami csak külső szemlélők számára tűnt hatalmasnak. A távozókat remekül helyettesítettük - természetesen itt nem magamra gondolok, de igyekszem én is állni a sarat. A január közepén megjelenő szám már a harmadik lesz azok sorában, ahol az impresszumban az én nevem olvasható a szerkesztők között, és én arra lennék a legbüszkébb, ha ezt eddig senki nem vette volna észre.

A személyes élményeken túllépve természetesen játékok szempontjából sem volt ez egy rossz év - az én kedvencem a Fallout 3 volt, bár a nagy munka közepette még nem igazán volt időm belemélyedni az atomháború súlytotta Washingtonba. A legvidámabb hír idén az volt, mikor kiderült (vagyis inkább mikor igazolást nyert, hiszen mindannyian sejtettük), hogy a Blizzardnál már hegesztik a következő Diablót; a legszomorúbb meg az, hogy majd valamikor 2010-ben jönnek ki vele. 2008 is bebizonyította, hogy akárhányszor temetik el, a PC-s játék még mindig él, sőt: manapság már a nagyobb japán kiadók is igyekeznek megvetni a lábukat, mint a Capcom vagy a Square Enix. Megjelent a Wrath of the Lich King, minek köszönhetően ismét bizonyságot nyert, hogy nem csak az Xbox-címek képesek egy nap alatt milliós példányszámban elkelni. Apropó, Xbox és milliós példányszám: a 2008 legnagyobb durranásának ígérkező GTA4 nálam erősen leszerepelt, a PC-s portról meg elmondhatjuk, hogy a csomagolás sikerült a legjobban.

2009 is jó évnek ígérkezik, bár van itt ez a gazdasági válság, szóval a fene sem tudja, mi lesz. A magam részéről azt remélem, hogy a nagy cégek kicsit módosítanak az üzletpolitikán, és a továbbiakban tényleg csak olyan címekkel igyekeznek majd előjönni, amik megérdemlik a közönség figyelmét, és például megszűnik a minden-filmhez-egy-szar-játék trend is. Az év elején rögtön olyan apróságok jönnek, mint a F.E.A.R. 2, a Sims 3 vagy a LotR: Conquest. Látunk majd csodát RTS-vonalon (EndWar), és ha minden igaz, nem lesz újabb NFS-bukta (bár ez is fura: a kritikusok egyöntetűen leszavazták az Undercovert, és lám, mégis minden eladási lista felső harmadában szerepel). Jön a Dungeon Hero, ami az első hírek alapján nem egy hősről szól és nem egy barlangban játszódik, szóval érdekes lesz, az biztos. Persze ezer más címet felsorolhatnék még, de egyrészt a következő guruból minden kiderül, másrészt meg ideje megenni a lencselevesem, hogy az idei év legalább olyan jól sikerüljön, mint a tavalyi.

Boldog új évet kívánok tehát mindenkinek, és most már hivatalosan is mondhatom, hogy a Guru legyen veletek!