Őszinte leszek: igyekszem nem követni a Fallout 3-mal kapcsolatos eseményeket. Elméletileg kötelező lenne, hiszen az a munkám, hogy naprakész legyek, de nem érdekel, nem hagyom magam. Üres aggyal, előítéletektől mentesen akarok belevágni a kalandba, mert arra vagyok kíváncsi, hogy még mindig annyira varázslatos-e az a világ, amit ugyanezen világ legkevésbé varázslatos dolga csúfított gyönyörűvé. Igazából engem nem zavar, hogy olyan lesz, mint az Oblivion, mert az Oblivion egy jó játék volt, és legyünk reálisak: ha nekem kellene elkészítenem a posztapokaliptikus kaland harmadik eresztését, és lenne kéznél egy a szerepjátékokat maximálisan kiszolgáló motor és játékmenet, akkor én sem állnék neki pénzt és egyéb erőforrásokat nem kímélve leprogramozni valamit az alapoktól, sőt. Sokkal inkább tenném azt, hogy a már meglévőt kijavítgatnám, a száraz kódolás kimaradása miatt felszabaduló erőt pedig inkább a kinézetbe ölném. Igen, tessék, lehet felhördülni meg szék(let)et dobálni: kimondtam, a Fallout 3 esetében igenis számít, hogy fest a világ.
Nyilván ezzel most sok hardkór Fallout-rajongó tyúkszemére léptem, hiszen mostanság vitába szállni azzal, hogy az izometrikus nézet nem idejétmúlt, meg hogy egy igazzy szerepjátéknál nem az számít, hogy néz ki, szóval az ilyesmi sokak szemében egyenértékű azzal, mintha aláírnám, hogy hülye vagyok (amit amúgy szívesen megteszek, Svejkkel egy klubba tartozni jó). De hogy a maradék érdeklődőnek elmondjam: engem egy bizonyos szintig hidegen hagy a grafika minősége. Viszont ha van stílus, ha van játék, ha van konkrét világ, aminél bűn nem kihasználni a kor lehetőségeit (sőt, ami megérdemli, hogy dögösen nézzen ki), akkor az pont a Fallout 3. Igen, tudom, az első két rész sem azzal vált népszerűvé, de ne felejtsük el, hogy az első két rész pályái közt hosszú félperceket kerregett a gép. Ha valakinek sikerül összehoznia, hogy Oblivion-szintű grafikai változatosság mellett ne kelljen a "Loading..." feliratot bámulnom, az felőlem sutba vághatja az balról-felülről nézetet. Mert ez meg a másik. Azért, mert az akkori viszonyokban az egy remek megoldás volt, még ne büntessük magunkat azzal, hogy most is azt használjuk, valamiféle téves hagyománytiszteletből.
Oké, azzal nekem is bajom van, hogy az FPS-harc előjött. Igazság szerint az Ultima-sorozatban volt hasonló, ahol egészen a nyolcadik részig (azt hiszem, már ez sem ma volt...) meg lehetett állítani a játékot, ha Avatart irányítva harcba keveredtünk. Az utolsó kalandban aztán Richard Garriott, ismertebb nevén Lord British sutba vágta a pillanatálljos harcrendszert, és behozta a pergős, TPS-nézetű csatározást. A felháborodás nagyjából ugyanakkora volt, mint most a Fallout körül, míg aztán meg nem unta az öreg király, és egy interjúban fel nem fortyant: [i]mégis hogy képzelik az emberek, hogy majd megáll a világ csak azért, mert Avatarnak épp meggyűlik a baja egy denevérrel?[/i] Hogy ezt teljesen megértsük, tudnunk kell, hogy akkoriban még nem minden játék dobozán szerepelt az "élő, lélegző világ" és az "önálló intelligenciával megáldott játéktér" felirat, vagyis nem üres marketingduma volt, hogy "már csak azzal is órák mennek majd el, hogy a napfelkeltét nézed, aztán meg az ébredező városka lakóinak nyüzsgését". (Most az más kérdés, hogy az Ultima IX nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket - reméljük, a Fallout 3-mal nem ez lesz a helyzet.)
A lényeg az, hogy ezt a pár napot már akár ugrálva, bekötött szemmel is kibírom Falloutos videók, képek és előzetesek nélkül - hogy aztán úgy vághassak bele, hogy csak a saját várakozásaimmal ülök le elé - és ne pedig valaki más véleménye rontsa el azt, amire tíz éve várok.
Nyilván ezzel most sok hardkór Fallout-rajongó tyúkszemére léptem, hiszen mostanság vitába szállni azzal, hogy az izometrikus nézet nem idejétmúlt, meg hogy egy igazzy szerepjátéknál nem az számít, hogy néz ki, szóval az ilyesmi sokak szemében egyenértékű azzal, mintha aláírnám, hogy hülye vagyok (amit amúgy szívesen megteszek, Svejkkel egy klubba tartozni jó). De hogy a maradék érdeklődőnek elmondjam: engem egy bizonyos szintig hidegen hagy a grafika minősége. Viszont ha van stílus, ha van játék, ha van konkrét világ, aminél bűn nem kihasználni a kor lehetőségeit (sőt, ami megérdemli, hogy dögösen nézzen ki), akkor az pont a Fallout 3. Igen, tudom, az első két rész sem azzal vált népszerűvé, de ne felejtsük el, hogy az első két rész pályái közt hosszú félperceket kerregett a gép. Ha valakinek sikerül összehoznia, hogy Oblivion-szintű grafikai változatosság mellett ne kelljen a "Loading..." feliratot bámulnom, az felőlem sutba vághatja az balról-felülről nézetet. Mert ez meg a másik. Azért, mert az akkori viszonyokban az egy remek megoldás volt, még ne büntessük magunkat azzal, hogy most is azt használjuk, valamiféle téves hagyománytiszteletből.
Oké, azzal nekem is bajom van, hogy az FPS-harc előjött. Igazság szerint az Ultima-sorozatban volt hasonló, ahol egészen a nyolcadik részig (azt hiszem, már ez sem ma volt...) meg lehetett állítani a játékot, ha Avatart irányítva harcba keveredtünk. Az utolsó kalandban aztán Richard Garriott, ismertebb nevén Lord British sutba vágta a pillanatálljos harcrendszert, és behozta a pergős, TPS-nézetű csatározást. A felháborodás nagyjából ugyanakkora volt, mint most a Fallout körül, míg aztán meg nem unta az öreg király, és egy interjúban fel nem fortyant: [i]mégis hogy képzelik az emberek, hogy majd megáll a világ csak azért, mert Avatarnak épp meggyűlik a baja egy denevérrel?[/i] Hogy ezt teljesen megértsük, tudnunk kell, hogy akkoriban még nem minden játék dobozán szerepelt az "élő, lélegző világ" és az "önálló intelligenciával megáldott játéktér" felirat, vagyis nem üres marketingduma volt, hogy "már csak azzal is órák mennek majd el, hogy a napfelkeltét nézed, aztán meg az ébredező városka lakóinak nyüzsgését". (Most az más kérdés, hogy az Ultima IX nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket - reméljük, a Fallout 3-mal nem ez lesz a helyzet.)
A lényeg az, hogy ezt a pár napot már akár ugrálva, bekötött szemmel is kibírom Falloutos videók, képek és előzetesek nélkül - hogy aztán úgy vághassak bele, hogy csak a saját várakozásaimmal ülök le elé - és ne pedig valaki más véleménye rontsa el azt, amire tíz éve várok.
