Bát a Doom 4-et még mindig nem mutatták be, az id egyre többet emlegeti a közelgő FPS-t. A csapat kreatív feje, Tim Willits a Penny Arcade-nek nyilatkozott a játékról -- pontosabban arról, hogy mennyire aggasztja cégét a Rage nem épp kellemes fogadtatása, és hogy ezt szeretnék megelőzni a Doom 4 esetén.

"Ha valamit megtanultunk a Rage fejlesztése alatt, miközben kiadó nélküli projektként kezdve az EA-nél kötöttünk ki, majd onnan a Bethesdához mentünk, akkor az az, hogy túl hamar mutattuk meg a cuccokat. Korábban már mondtam, hogy féltem tőle, a játékosok nem értik majd a járműves harcot, így inkább arról beszéltünk először. Tudtuk, hogy FPS-t akarunk csinálni, még jó, hogy FPS lesz! De a túl korai járműves szövegelés oda vezetett, hogy a játékosok félreértettek bennünket."

Willitsék pont ezt akarják elkerülni a Doom 4 esetében, épp ezért nem is mutatnak semmit belőle. Tim elmesélte, hogy mikor a Bethesdához kerültek, már mindenki tudott az új TES-ről, a kiadó viszont csak nagyon pontos időzítéssel volt hajlandó bármit is kiengedni. Ezt teszik ők is, így a Doom 4-et egészen addig nem látjuk majd sehol, amíg a csapat késznek nem érzi magát a leleplezésre.

"Mindenki tudja, hogy a Valve a Half-Life 3-on dolgozik, és szerintem ez jól van így. Az emberek izgatottak és alig várják, hogy lássák."
-- példálózott Willits.

Legutóbb egyébként John Carmack is ilyesmiket mondott, szerinte is túl hamar leplezték le a Rage-et. Hogy így mikor számíthatunk Doom 4 bemutatóra, jó kérdés, noha Carmack szerint a csapat most kizárólag erre a projektre koncentrál, még a mobilos részleget is bezárták.