Tavaly a Ubisoft egész pofás műsort hozott össze Aisha Tyler vezetésével (akit szerintem már le sem lehetne robbantani a Ubisoftos E3-as konferenciák színpadáról). Bemutatkozott a South Park: The Fractured But Whole, a For Honor, a Ghost Recon: Wildlands és az Anno 2205, ráadásul többet is láthattunk a The Divisionból, a Rainbow Six: Siege-ből és az Assassin's Creed: Syndicate-ből.

Szó ami szó, a Ubisoft ért ahhoz, hogyan kenyerezzen le minket, már csak azt kéne elérniük, hogy a prezentációik után a játékaik is ugyanazt a minőséget hozzák, amivel azért nem egyszer van gond - de hát nem is véletlen figyelmeztettek minket, hogy ne bízzunk a Ubisoftban. Hogy ez a jövőben változik-e, nem tudom, de azt igen, hogy a francia kiadó pofás tartalommal készül az E3 2016-ra, és már előre beharangozta, mire számíthatunk tőlük.

ubisoft-2.jpg

Biztos, hogy lesz…

Valószínűleg a Watch Dogs 2 lesz a Ubisoft egyik fő attrakciója, már csak azért is, mert a cég egyik húzóneve lehet az idei évben. Hiszen akármennyire fújtak a népek a Watch Dogs grafikai lebutítása okán, anyagilag kasszasikert ért el. Szóval a kiadó mindenképpen igyekszik majd megismételni az első rész sikerét, ehhez pedig egy igazán dögös prezentációra lesz szükség – amit már holnap este 6-kor elkezdenek egy livestream keretében.

Tavaly az egyik legnagyobb meglepetést a nyíltvilágú Tom Clancy's Ghost Recon: Wildlands bejelentése okozta, amiről azóta csak nagyon keveset hallottunk, viszont pár hete megindultak az előrendelések. Ez szinte garancia arra, hogy még idén boltokba kerül (tippre azt mondanám, az ünnepi szezonban számíthatunk rá), illetve arra, hogy az E3 2016-on erre is komoly hangsúlyt fektetnek a franciák.

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én a South Park: The Fractured but Whole-t várom a legjobban a Ubisofttól – a Stick of Truth nem csak zseniális RPG lett, de maradéktalanul hű az alapműhöz. Nem kevesebbet várok a folytatástól, ugyanakkor van némi félelmem amiatt, hogy ezúttal nem az Obsidian, hanem a Ubisoft maga dolgozik a programon. De talán az E3 2016-on bemutatásra kerülő anyag (trailer és gameplay szinte biztos, de a sorozat alkotóinak, Trey Parkernek és Matt Stone-nak a megjelenésére szintén számíthatunk) meggyőz arról, hogy ez a játék sem lesz rosszabb elődjénél.

És akkor még itt az ismert címek közül a For Honor, amiről szintén nem sokat hallottunk a tavalyi prezentáció óta. Eme kampánnyal is bíró, de inkább a többjátékos mókára kihegyezett TPS-ben egy szamuráj, egy viking és egy lovag bőrébe bújhatunk, és vívhatunk véres csatákat. Aztán nagyjából ennyi az érdemleges infónk, de remélhetőleg az E3 2016 alkalmával ez megváltozik.

Mindezek mellett van még egy ismeretlen program, amiről tudjuk, hogy ott lapul a Ubisoft tarsolyában, ráadásul nem folytatás, előzmény, reboot, remake, DLC vagy expanzió, hanem új IP, és ezt szintén szeretnék kihozni 2017. március 31-ig, akárcsak a fent felsorolt játékokat. Hogy mi ez? Pffff… Jó kérdés, de meglepődnénk, ha nem lepleznék le az E3 2016-on.

Mindezek mellett még kint lesz az Eagle Flight, ami tulajdonképpen egy sasmadaras VR-program. A madár tollaiba bújva minden bizonnyal igen látványos lesz a kihalt Párizs felett röpködni és mindenféle feladatokat megoldani, pláne virtuális környezetben, de valljuk be, ez nem olyasmi, amiért az emberek tülekednének, és a prezentációja sem olyasmi, amit a neten át élvezhetnénk. Ott helyben valószínűleg azért ütne. És, ha az Eagle Flight kint lesz, akkor a másik Ubis VR-program, a Werewolves Within sem valószínű, hogy otthon marad.

Ami esélyes, hogy lesz…

Tulajdonképpen a biztosra vehető fejezetbe is írhattam volt a The Division DLC-jét, az Undergroundot, aminek megjelenési dátumát épp a minap szivárogtatta ki az Amazon. Mivel június végére datálták, szinte biztos, hogy agyon-vissza fogják reklámozni a show alatt, amire voltaképpen már csak azért is szükség lehet, mert a The Division népszerűsége nem túl fényes a sok bug és csaló miatt.

Megerősítve nincs, de komoly tétet mernénk rá tenni, hogy a Ubisoft megragadja az alkalmat az Assassin’s Creed című film promózására. Talán nagy hangsúlyt nem kap, de egy új traileren nem lepődnénk meg, illetve, mivel a Ubisoft amúgy is ráfeküdt a VR-témára, valószínűleg az Assassin's Creed VR Experience-ből is mutatnak valamit.

És ha már szóba kerültek az orgyilkosok, idén ugyan nem lesz Assassin’s Creed, de azért kicsit meglepődnénk, ha a film mellett nem harangoznák be a 2017-es etapot, legalább egy semmitmondó teaser formájában. Nehogy már elfelejtsük.

A Just Dance 2017-ről ugyan nincs hír, de esélyes, hogy kint lesz. Ha még idén szeretnék megjelentetni, itt lenne az ideje kicsit jobban beleverni az emberek tudatába.

Ami frankó lenne, de nem lesz

Ide talán nem is kell mást írni, csak egy címet: Beyond Good & Evil 2. Ez a játék már nyolc éve visszatérő szereplője a hasonló irományoknak, ám eddig mindig csak vágyálomnak bizonyult. Ugyanígy ütne egy új Might & Magic vagy Raymen bejelentése, de amitől igazán padlót fogna a nagyérdemű, az egy új Splinter Cell vagy Prince of Persia leleplezése lenne, de inkább az előbbi.

 ÉS TE MIT VÁRSZ A UBISOFT SAJTÓKONFERENCIÁJÁTÓL?