A Rise of the Triad eredetileg egy Wolfenstein 3D folytatásnak indult, melynek címe Wolfenstein 3D 2: Rise of the Triad lett volna, az id Software azonban kukázta a projektet – feltételezések szerint azért, hogy semmi se vonja el a figyelmet az akkortájt készülő DOOM-ról. Az Apogee Software viszont sajnálta volna, ha kárba vész az addigi munka, így felvásárolta a jogokat, Tom Hall vezetésével pedig folytatódhattak a munkálatok. A történetet némileg átírták, a címből lecsippentették a Wolfenstein 3D előtagot és így ’94 végén ki is gördülhetett a fejlesztők műhelyéből a Rise of the Triad shareware verziója. A remaster érkezését már 2022-ben bejelentették, amit aztán hosszas hallgatás követett. Az idei júniusi Steam Next Fest keretein belül viszont megtört a csend és megkaptuk a várva várt bejelentést – július 31-én meg is érkezett a Ludicrous Edition, melyet az a Nightdive Studios készített, akiknek az idei System Shock Remake-et, a PowerSlave Exhumed-et vagy a Shadow Man remastereket köszönhetjük.

RETRÓ BEVETÉSEN

A történet maradt a régi: egy speciális alakulatot küldenek San Nicolas szigetére, hogy egy rejtélyes szekta után nyomozzanak. A fejezeteken át zajló nyomozás és féktelen lövöldözés tartalmazza az eredeti The HUNT Begins, a Dark War és a több mint igazságtalan Extreme ROTT kampányokat, valamint kapunk még a fejlesztőktől egy teljesen új, extra fejezetet, a The HUNT Continues-t, mely 24 új pályával várja a rajongókat. Bármelyik kampányba is ugorjunk bele, mindig 5 karakter közül válogathatunk, melyek között halványan eltéréseket érzékelhetünk a gyorsaságukat, életerejüket vagy pontosságukat illetően. Mindezek azonban játék közben messze nem hangsúlyosak annyira, mint azt elsőre gondolnánk, magát a játékmenet stílusát nem, vagy legalábbis alig bolygatják meg, célunk pedig mindegyikkel ugyanaz lesz: pisztolyokkal, gépfegyverekkel, rakétaveőkkel és némi mágiával rendet teremtsünk a zűrös kultisták között.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

RÖHEJESEN JÓ ÉS TELJES KIADÁS

Az idáig felsoroltak meglehetősen kevésnek bizonyulnának más remasterekhez képest és a Nightdive Studios sem érte be ennyivel, ugyanis a Ludicrous Edition személyében a lehető legteljesebb formájában alkották újra számunkra a Rise of the Triad-ot. A remasterektől ilyenkor jól megszokott textúra-felskálázás, 4k-s, ultrawide megjelenítés, modernizált irányítás és kontrollertámogatás mellett bőven kapunk még említésre méltó ínyencségeket. A fejlesztők újraélesztették a játék multiplayer módját, mely online és LAN formájában is elérhető (amit sajnos játékos hiányában nem sikerült érdemben kipróbálnom, de barátokkal karöltve játszható), emellé pedig társul egy részletes pályaszerkesztő, összekötve a Steam Workshoppal, ha nem lenne elegendő a jelenleg megtalálható 10 térkép. A választható nehézségi szintek mellett beállíthatjuk, hogy az MP40-es gépfegyver eldobási esélye, a monkok életereje vagy a rakétavetőkkel önmagára is veszélyes hősünk sebződése az eredeti, hardcore-élményt kövesse vagy a modernizált, kissé megbocsátóbbat. Illetve szabályozhatjuk a korai bétában még használt, a végső verzióból végül kivágott alternatív ellenfelek megjelenését is. A Cheats (Csalások) menüpont alatt begépelhetjük az összes csalást (igen, műkődnek az eredeti kódok, ha még emlékeztek rájuk), amik onnantól bármikor ki-bekapcsolhatóvá válnak. Extraként pedig még megkaptuk a 2013-as remake hanganyagát is, így bármikor lehetőségünk van váltani a remake és az ’94-es eredeti hangzásai között, a Jukebox menüpont alatt pedig bármikor, kedvünk szerint válogathatunk a zenei felhozatalból – válasszátok bármelyiket, a hangerőt ne feledjétek el felcsavarni! Ha pedig mindez nem lenne elég, akkor a SteamDeck támogatás már tényleg csak hab a tortán.

AZT HISZEM, BEKAPCSOLVA HAGYTAM A TŰZHELYET

Nehéz lenne bármi rosszat mondani a Rise of the Triad: Ludicrous Edition-ről és az igazság az, hogy nem is szeretnék. Nem lenne igazságos egy 29 éves shootert a mai sztenderdek szerint kritizálni és felróni azt, hogy nincs túl sok fegyver, a pályadizájn helyenként suta és mellőz mindenféle kreativitást vagy hogy a pályákon elszórt csapdák a legtürelmesebb játékost is az őrültebe tudják kergetni. Mindezek viszont az alapjáték „hibái”, nem pedig a Ludicrous Edition-é, aminek minden részlétében érződik a fejlesztők által belepakolt, lelkes munka mennyisége és minősége, mely után minden ROTT rajongó szemében megcsillanhat egy nosztalgikus könnycsepp. A rajongók pedig az megjelenést követő időszakban is el lesznek kényeztetve, ugyanis a fejlesztők már javában dolgoznak a játék 1.1-es verzióján, ami azt jelenti, hogy az a rengeteg tartalom, amivel már így is büszkélkedhet a Ludicrous Edition, csak bővülni fog az elkövetkezendő hónapokban. Az ígéretek közt szerepelnek új karakterek, multiplayer módok és pályák, javított netkód és egyéb meglepetések, melyek vissza-vissza fognak minket csábítani pár környi lövöldözés erejéig. A mókából pedig nemcsak a PC tulajok fognak részesülni, mivelhogy a Rise of the Triad: Ludcirous Edition tiszteletét fogja tenni Xbox One, Xbox Series X|S, PS4, PS5 és Nitnendo Switch konzolokon is!