• Új előzetes érkezett a Layers of Fearhez
  • Amelyben az Író kapta a főszerepet
  • Júniusban érkezik a játék

A Bloober Team nem nem szeretné egy kevés erőbefektetést igénylő remasterrel kiszúrni a szemünket, a júniusban érkező Layers of Fear (vagy leánykori nevén Layers of Fears) ugyanis sokkal több lesz holmi újracsomagolásnál. Kezdve azzal, hogy mind az első, mind pedig a második részt Unreal Engine 5-re ülteti át a csapat, a kollekcióba pedig természetesen a DLC-k is bekerülnek. Emellett eddig nem látott történeteket is kapunk, a The Final Note című DLC keretében például a feleség szemszögéből élhetjük át az első felvonás eseményeit (ami a fejlesztők állítása szerint eléggé átformálja majd a karakterekről kialakított véleményünket), míg a The Lighthouse nevű fejezetben egy új karakter, az Író (The Writer) felett vehetjük át az irányítást. Ez a toldalék már csak azért is felettébb érdekesnek tűnik, mert elvileg összeköti majd a két játék történetét – kíváncsian várjuk, hogy néz ez ki a gyakorlatban. A csapatnak hála pedig most mozgás közben is megnézhetjük, mit nyújt a DLC, kiadtak ugyanis egy rendkívül hosszú, több mint 11 perces játékmenet-videót a készülő programból.

A kaland természetesen a címadó világítótoronyban veszi kezdetét, ahol (nem meglepő módon) az írógép is előkerül. Az már az első képkockákon látszik, hogy a hangulat egészen fantasztikusnak ígérkezik (köszönhetően leginkább a motor képességeinek), ahogy az is biztos, hogy egy bizonyos lámpásnak kemelt szerepe lesz a feladványok megoldásában és a rejtély felfedésében – sőt, akár védekezésre is alkalmas az eszköz. A videó alapján tűzből sem nagyon lesz hiány, így aki esetleg fél tőle, az jobb, ha inkább bele sem kezd a kalandba.