A PS4 7 milliós eladott darabszáma hatalmas előnynek számít a konzolháborúban, ám az impozáns adat mögött sajnos durva veszteség lapul: a japán gyártó tavaly nem kevesebb mint 1,25 milliárd amerikai dollárt bukott el a gép startján, elérve, hogy a konzolrészleg negyedik éve folyamatosan veszteséget termeljen.

A Sony március 31-gyel véget ért üzleti éve tehát nem zárult SCE-nyereséggel, igaz, az elemzők szerint innentől csak felfelé vezet az út, lévén semmi sem lesz mostantól olyan költséges, mint a PS4 indulása, amit öt kontinensen kellett megszervezni, alig pár hónap különbséggel. A Sony csak az utolsó 2013-as negyedévben 3,9 millió PS4-et adott el, ami valószínűleg megemelte azt a kalkulált gyártási mennyiséget, amivel a japán cég fejesei eredetileg számoltak (elvégre a startkor minden konzol veszteséges és nevetségesen drága szokott lenni).

Fontos tudni persze, hogy ez a veszteség mindössze a konzol- és játékrészleget érinti, maga a Sony fél évtized óta először zárta az éves mérleget nyereséggel: a cég 458 millió dollárral lett gazdagabb, a legjobban fogyó termék pedig az okostelefon volt, amiből 33 millió ment el az elmúlt 12 hónapban (megjegyezzük, jogosan, az Xperiák évek óta bizonyítják rátermettségüket). A legnagyobb zuhanást egyébként a tévépiac produkálta: 38 százalékkal kevesebb Sony-televíziót vettek világszerte.