Rekord bevétellel zárta az Activision Blizzard a 2018-as üzleti évet, de mindhiába: a kiadóóriás bejelentette, hogy megválik dolgozói 8 százalékától, ami közel 800 alkalmazottat jelent. Elsősorban adminisztratív területeket érintett a leépítés, de az egyes fejlesztőcsapatok sem úszták meg teljesen a lépést. Az már csak hab volt a tortán, hogy a kiadó ezután úgy nyilatkozott: egyáltalán nem kockázatmentes döntés a tömeges elbocsátás.

activision-crowd.jpg

Volt távozás egy személyben is ebben a hónapban: a Nintendo amerikai részlegének elnöke, Reggie Fils-Aime váratlanul bejelentette, hogy nyugdíjba megy. Mindenki kedvenc Reggie-je 15 évet töltött el a Nintendo-család tagjaként, a Nintendo of Americát pedig 2006 óta vezényelte. Utódja a valószínűtlenül tökéletes nevű Doug Bowser lett.

reggie.jpg

Hiába a pozitív fogadtatás és a remek kritikák, végzetes botrányba keveredett a Devotion című játék. A tajvani fejlesztésű horrorban találtak egy képet, amely a kínai elnökre, Hszi Csin-pingre, illetve a vele kapcsolatos Micimackó mémre utal, emiatt pedig a kínai játékosok gyűlölethadjáratot indítottak a játék ellen a Steamen. És ez még csak a kezdet volt, pár nappal később ugyanis el is távolították az áruházból - azóta sem került vissza.

devotion-poszter.jpg

Átadták a 22. D.I.C.E. Awards kitüntetéseket. Interaktív Művészetek és Tudományok Akadémiája (AIAS) éves díjátadóján a God of War lett az év játéka, amely tarolt egyébként, hiszen a 23 kategóriából 9-et is behúzott, köztük a legjobb rendezésnek, a legjobb játékdizájnnak és a legjobb történetmesélésnek járót. A Sony játékán kívül a Celeste kapott még egynél több díjat.

A Sony hivatalosan is megerősítette, hogy leállítja a PS Vita gyártását. Az Európában 2012 februárjában piacra került handheld a rengeteget dicsért hardver ellenére nagyon visszafogottan teljesített, még a hordozható gépek sikerhazájának tekinthető Japánban sem tudott maradandót alkotni, így csak idő kérdése volt, mikor nyugdíjazza a Sony a második hordozható PlayStation-masinát.

ps-vita-gyartas-vege.jpg

A Nintendo bejelentette, hogy a 25. évforduló alkalmából megújul a The Legend of Zelda: Link’s Awakening. Az eredetileg GameBoy-ra megjelent Zelda-kaland teljes értékű remake-elésben részesült Switch-en, hiszen az eredetihez hű, mégis modernizált grafikát kapott, miközben megtartotta az alapjául szolgáló játék felépítését és tartalmát.

Január után februárra is jutott egy THQ Nordic-felvásárlás, méghozzá nem is kicsi: bejelentették, hogy megvették a Warhose Studios csapatát - az ő nevükhöz fűződik a Kingdom Come: Deliverance. A 33 millió eurós tétel mellett további 225 millió dollárt különítettek el hasonló célokra, ezzel is jelezve, hogy még koránt sem végeztek a bővüléssel.

thqnordic.jpg

A februári hónap legnagyobb durranása a játékmegjelenések szempontjából egyértelműen az Apex Legends volt, amely derült égből villámcsapásként jött el közénk, rögtön játékosok millióit elcsábítva. De általánosságban is azt mondhatjuk, hogy a japánok januári remeklése után a nyugati stúdiók is beindultak, hiszen olyan címek érkeztek, mint a Far Cry New Dawn, a Metro Exodus, a Dirt Rally 2.0, a Trials Rising vagy az Anthem - igaz, utóbbi enyhén szólva nem váltotta meg a világot, 2019 egyik nagy csalódásává válva.

Folytatás holnap, benne a márciusi történésekkel!