• 2020-ban indul a Call of Duty League
  • Melyben minden csapatnak saját hazai stadionja lehet
  • Akárcsak a jövő évi Overwatch League résztvevőinek

Az Activision egy ideje már próbálja komolyabb szintre emelni a Call of Duty esport vonulatát, ennek pedig az egyik legfrissebb és legmonumentálisabb jele a Call of Duty League, mely lényegében egy franchise alapú liga lesz az Overwatch League mintájára. A versenysorozatról eddig nem igazán tudtunk semmit, azon túl, hogy egy-egy helyet 25 millió dollárért vesztegetnek, most azonban az egyik csapat tulajdonosa elárult néhány érdekességet.

Az OverActive Media mind az Overwatch League-ben, mind a Call of Duty League-ben érdekelt, vezérigazgatójuk, Chris Overholt, szerint pedig a két liga formátuma nagyban megegyezik majd egymással. 2020-ban az Overwatch is hátrahagyja ugyanis a központi Blizzard Arénát Los Angelesben, és helyette a lokális piacokra fókuszál az egyes csapatok városaiban, és Overholt szerint a Call of Duty is pont ezt fogja csinálni, mikor jövőre elindul az első szezon. Overholt szavaival élve:

„Már a legelején tudták, hogy a hagyományos sportok modelljéből kell kiindulniuk. Ha nagy közönséget szeretnél az esport meccseidnek, akkor a helyi piacokon is jelen kell lenned.”

esport-esl-one-arena.jpg