• Pontos megjelenési dátumot kapott a Zootropolis – Állati nagy balhé folytatása
  • Emellett az is kiderült, melyik évben érkezik a Jégvarázs 3 és a Toy Story 5
  • A Vaiana pedig még idén megkapja a második részét
  • Mindezt a Disney pénzügyi beszámolójának köszönhetően tudhattuk meg

Még a vártnál is több információ derült ki a Disney negyedéves beszámolójának köszönhetően, hiszen amellett, hogy megtudtuk, hogy áll jelenleg a cég streaming üzletága, valamint az Epic Games-szel való kollaborációról is lerántották a leplet, még a várható animációs filmekkel kapcsolatban is elhúzták picit a függönyt. Bob Iger, a cég vezérigazgatója ugyanis számos produkcióval kapcsolatban adott tájékoztatást, így most már biztos, hogy 2024. november 27-én debütál a Vaiana (Moana) meglepetésszerű folytatása, 2025-ben pedig már a Zootropolis - Állati nagy balhé második része is befut. Ez utóbbival kapcsolatban ugyan nem közölt konkrét dátumot a CEO, a Disney viszont nem sokkal később bejelentette, hogy november 26-án térnek vissza a moziba a szó szerint állati nyomozók. 

Ezzel ráadásul még nem ért véget a jó hírek sora, hiszen Iger szerint 2026-ban érkezik a Jégvarázs 3 (egyébként a negyedik rész sincs kizárva), a Toy Story 5, valamint a Jon Favreau rendezésében készülő The Mandalorian & Grogu – a jól ismert páros nagy kalandja lesz amúgy az első az új Star Wars-filmek sorában. A Zootropolis 2 premierdátumát leleplező közlemény azt is megerősítette (bár ez lényegében nyilvánvaló volt), hogy valóban Alien: Romulus néven kell majd keresnünk Fede Alvarez 2024. augusztus 16-án debütáló alkotását, ami jó eséllyel új életet lehel majd a legendás franchise-ba. Alaposan betárazott tehát a Disney, idén ráadásul olyan filmeket kapunk a cégtől a Vaiana 2 és az Alien mellett, mint a rengeteg rajongó által várt Deadpool 3, az Agymanók 2, A majmok bolygója: A birodalom, valamint a Mufasa: Az oroszlánkirály, tehát bőven lesz mit nézni, legyen szó animációs filmekről vagy nagyvászonra szánt blockbusterekről.